A világ leghíresebb magyar metalzenekara, az Ektomorf zenéje élő példa a közhelyre: egyszerű, de nagyszerű. A már német székhelyű, német gitárossal felálló magyar zenekar sokadszor is bizonyította a tételt a Sziget Rock-Metal Nagyszínpadán, egy klubnyi helyre elegendő közönség előtt.KRITIKABár az utolsó lemezen, a Redemptionön a legjobbakhoz képest sokkal kevesebb az ötlet és az egyediség, és sokkal kevésbé groove-os, mint mondjuk a Destroy vagy az Outcast, azért élőben még mindig nagyon hatásosak ezek a néhány riffre, meg a gyors és a még gyorsabb verzék váltakozására épülő számok, amelyek tulajdonképpen nagyon egyszerűek – viszont ugyanennyire jól eltaláltak is. Bár a koncerten sem ütnek annyira a Never Shouldhoz vagy a Stigmatizedhoz hasonló, kísérletezősebb, belassulós számok, mint a hibátlan I Know Them vagy a koncerten túlontúl hanyagolt Destroy többi száma, azért ezek is képesek elég jó hangulatot teremteni. Mondjuk az tény, hogy szinte a teljes Redemption eljátszásával legalább változatosabbak a banda hazai koncertjei, mint ha folyton best of-programot játszanának. Sőt, most még akusztikus blokk is volt, dobozgitárral, dallamos énekkel, ahogy az kell – de nem csak a Sea Of My Misery miatt: eljátszották az Ektomorf szövegeihez egyébként pontosan passzoló Johnny Cash-számot, a Rusty Cage-et. Márpedig nincs szimpatikusabb, mint a koncerteken feldolgozásokat is játszó bandák – hogy megint egy ősi közmondást idézzek.
Jó érzés ekkora színpadon is otthonosnak látni az Ektomorfot – de azért még jobb lenne hamarosan újra valami A38-méretű helyen találkozni velük, hogy ne csak a leglelkesebbek, de az egész hajó megmozduljon. De ahogy eddig még soha, az Ektomorf ennyi ember előtt sem okozott csalódást a koncerttel.
Kovács Bálint
