Categories
Interjú

„Soha nem lesz vége annak a zenei útkeresésnek, amit közel 60 éve elkezdtünk.” – az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Benkő Lászlóval

„Most az a feladatunk, hogy tartsuk a lelket az emberekben, hogy majd ha már végre játszhatunk, ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel jöjjenek el a koncertjeinkre, mint korábban.”

Benkő László komoly betegségéből felépülve változatlan energiával dolgozik az Omega tervezett turnéjának megvalósításán. A koronavírus járvány azonban közbeszólt, az egész szakma nagyon nehéz helyzetbe került. A Testamentum koncertsorozat tervét azonban mégsem adta fel: „ha nem 2020-ban, akkor jövőre folytatjuk a közös zenélést.”

 

Az idei koncertturné címe: Testamentum. Szótári jelentése végakarat, a bibliai szóhasználatban pedig szövetség, összefoglalás. Melyik értelmezés járt a fejedben, amikor az idei fellépéssorozatról gondolkodtál?

A Testamentum koncertturné tulajdonképpen egy folyamat lezárása, de egyáltalán nem azt jelenti, hogy bárminek itt lenne a vége. Nem is lehet, hiszen a mi műfajunk egyébként is mindig megújítja önmagát. Ezért aztán nem értek egyet azokkal, akik a számainkat a retróhoz sorolják. Szerintem inkább arról van szó, hogy a dalainkon keresztül a fiatalok ma nyerhetnek visszatekintést egy korábbi korszakba. A zenénk segítségével valamennyit magukba szívnak a korábbi évek hangulatából és annak ellenére, hogy nem voltak a részesei, beépítik és továbbviszik azt az életükbe. A Testamentum ilyen értelemben a régi és az új dalok összefoglalása. Szimbolizálta volna egy szakasz lezárását, de mivel a járvány okozta korlátozások miatt egyelőre nem valósulhatott meg, inkább egy új korszak nyitányát jelzi majd, amikor ismét a közönség elé léphetünk.

Ha túljutunk ezen a jelenlegi nagyon nehéz időszakon új tervekkel kell előállnunk, új meséket kell írnunk, hiszen mindig újabb és újabb gondolatok születnek meg a fejünkben. Mert soha nem lesz vége annak a zenei útkeresésnek, amit közel 60 éve elkezdtünk.

Változik a kényszerű szilenciumi időszak miatt a produkció? Egy felújított Testamentum lép a még egyszer sem elhangzott koncertprogram helyébe?

Természetesen igen. Egyrészt játszani fogjuk a klasszikusokat, hiszen a legtöbben, akik eljönnek a koncertjeinkre, a fiatalságukat szeretnék feleleveníteni. Azt várják, hogy még egyszer átélhessék azokat a boldog pillanatokat, amiket nem lehet megismételni, csak felidézni. Másrészt pedig szeretnénk megosztani a közönséggel az új dalainkat, amik a legutóbbi gondolatainkból születtek.

 

Benkő László

Mondhatjuk, hogy a Testamentummal egy új Omega legenda születik?

Igen, emellett persze próbáljuk levonni a tanulságot az eddig történtekből. Mi már tanultunk a történelemből, ismerjük az emberek hozzáállását. Az új vonal csatlakozik az előző évtizedek felismeréséhez és viszi tovább azt a gondolkodásmódot, amit mindig is hirdettünk. Nagyon fontos, hogy meglegyen a folyamatosság.

 

Mi a víziód az Omegával kapcsolatban? Hogy az Omega örök, tehát amíg ki nem esik a kezetekből a hangszer, addig csináljátok? Vagy valamikor mégis lesz egy lezárás?

 

Ez egy nagyon jó kérdés. Mert, amikor az ember valami olyat alkot, amitől felcsillan a szeme, akkor azt folytatni kell. Ha jól csináljuk, abból születnek meg a kiemelkedő, meghatározó slágerek.

Amikor leülsz a zongorához és először játszol el egy dalt, akkor még nem tudhatod, hogy klasszikussá válik-e vagy sem. Lehet, hogy ott és akkor izgalmas, időszerű és úgy tűnik, örökérvényű gondolatokat fogalmaz meg, de lehet, hogy időközben más irányba tart a világ. Az később derül ki, hogy csak egy időre épül-e be az emberek emlékezetébe, vagy a halhatatlan zenék közé is bekerül. Ezeket a dalokat nevezik klasszikusnak. De az ilyen sikerek után is menni kell tovább, mert közben rengeteg olyan mindennapi dolog foglalkoztat, amit úgy érzem, köteles vagyok úgy megfogalmazni, hogy az más számára is érthető legyen.

 

A koncertekre áprilistól decemberig le voltak foglalva a helyszínek. Úgy tudom, hogy nagyjából 30-40 koncertet kellett lemondani. Hogyan élitek ezt meg?

A válsághelyzet általános következménye az anyagi kár. Vissza kell adni a jegyek árát, de ezen kívül is millió más probléma keletkezett. Gondoskodnunk kell a már összeszokott, profi technikai csapatról, akik a koncertjeinken biztosítják a hangtechnikát, a fényeket és minden egyebet, mert hiszen már minden le volt szervezve. Ők sem tudnak dolgozni sem velünk, sem mással. Az egész szakma nagyon nehéz helyzetbe került. Ezt túlélni nagyon nehéz feladat lesz.

Ugyanakkor hiszem: a lényeg végső soron az, hogy megyünk tovább, és ha nem 2020-ban, akkor jövőre folytatjuk a közös zenélést.

Ezek a gondok foglalkoztatnak most mindenkit. Számodra ezek dalban is megfogalmazódnak?

Igen, hogyan másként. Sokat gondolkozom mostanában például azon, hogy mindenki máshogy éli meg a helyzetet, amibe most a járvány miatt kerültünk. A maga módján most minden ember megszenvedi ezt a periódust.

Én közszereplőként kötelességemnek érzem, hogy a közönségemnek jó példát mutassak. Fontos megmutatni, hogy jól viselem a nehézségeket, amivel erőt adhatok az embereknek, hogy túl tudjanak lépni a váratlan körülményeken. Mert hiszen akadályok mindig lesznek, ez az élet természetes velejárója.

Másrészt foglalkoztat az is, hogy az emberi tevékenység eredménye mennyire kiszámíthatatlan. Nem láthatjuk előre, hogy pozitív vagy negatív hatása lesz az életünkre. Ráadásul az emberek megosztottak és minden csoport csak a saját igazát próbálja bizonyítani. Nagyon nehéz egy közös célért együtt cselekedni. Nem tudjuk és nem is akarjuk megismerni azt, hogyan gondolkoznak tőlünk keletre, nyugatra, délre vagy északra élők, de még azt sem, hogy a szomszéd házban lakók mit gondolnak. Az új dalokban ezeket a témákat is fel szeretnénk dolgozni.

Hogyan telnek a mindennapjaid a koronavírus-járvány idején?

Oda kell figyelnem nagyon: egyrészt az egészségemre, másrészt arra, hogy lelkileg hogyan vészelem át ezt a félelmetes időszakot.

 

Járványok mindig is voltak a történelem során, de korábban nem volt ennyire átlátható a világ. Nem voltak pontos beszámolók arról, hogy hol, hány száz ember halt meg, csak annyit tudtunk, hogy valahol felütötte a fejét egy járvány és az emberek úgy védekeznek, ahogyan tudnak. Hogy aztán az egész helyzet ténylegesen, hogy alakult, az hozzánk már nem jutott el. Most ez egy egészen új, soha nem tapasztalt szituáció, amelyben a média totális tájékoztatást ad az embereknek, egyúttal megmutatja, hogy mekkora a baj. Ez egyrészt akár túlzott félelmet is kelt, másrészt fegyelemre ösztönöz.

Nekem különösen nehéz, mivel volt egy komoly betegségem, amit szerencsésen túléltem, és már jól vagyok. A teljes felépülésem után éppen elkezdtünk koncertezni és megszervezni a 2020-as turnét, aminek nagy jelentőséget tulajdonítottunk és ezért is neveztük el Testamentum koncerteknek. A vírus villámcsapásként szólt közbe. Úgyhogy most az a feladatunk, hogy simogassuk az emberek lelkét, hogy ezt az egész helyzetet túléljék, és amikor már végre játszhatunk, ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel rohanjanak a koncertjeinkre, mint eddig.

———————-

Benkő László Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző. Zenész karrierjét a nemzetközileg is nagyon magasan jegyzett Benkó Dixiland zongoristájaként kezdte. Érdeklődése azonban 1962-ben a rock-and-roll felé fordult, amikor társaival megalapította az Omegát. Az együttes jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től az alakuló szombathelyi Weöres Sándor Színházat zenei vezetőként segítette. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda büszke arra, hogy Küldöttgyűlésének tagjai között tudhatja.

 

Categories
Interjú

„A lebegő lélek utcazenél”

Füstös Bálint kamaszkora óta a zene szerelmese, gitárját szinte soha sem hagyja magára, gondolatai minden pillanatban a zene körül forognak. Tehetségét a zene világa hamar felismerte, közreműködött már a The Biebers, és a Wellhello dalaiban is. 2014-ben alapította meg Törőcsik Kristóffal és Lábas Vikivel közösen a Margaret Island zenekart. Könnyed, pozitív és őszinte üzenetekkel teli popzenéjüknek köszönhetően a csapat az akusztikus folkpoptól indulva rövid idő alatt jelentős népszerűségre tett szert. A formáció mára már nem csupán színfoltja, hanem meghatározó szereplője a magyar zenei életnek. Füstös Bálint a zenekar fél évtizedes fennállása kapcsán a kezdeti sikerekről és az azóta megtett útról is beszélt.

 

 

  • Ősszel ünnepeltétek az együttes 5 éves jubileumát, ez alkalomból pedig egy nagyszabású koncertre invitáltátok a közönséget a Budapest Parkba. A rajongóitok tömegesen vettek részt az eseményen, hatalmas sikert arattatok, de személy szerint Te, mint a Margaret Island egyik alapító tagja milyen érzésekkel élted meg a fellépést?

 

  • A Parkban játszani mindig óriási élmény, különösen úgy, hogy a koncertünkre több mint hatezren jöttek el. Miután – ahogy említetted is – az ötödik születésnapunkat ünnepeltük, az eddig megjelent mindhárom lemezünkről válogattunk dalokat. Újdonsággal is készültünk, Papp Szabival és Zentai Márkkal közösen adtuk elő a Hagyd kint című számunkat, amit a korábbi Budapest Parkos koncertek ihlettek. Az este kapcsán az én személyes kedvenc momentumom az volt, hogy stábunk azon tagjai, akik főként a háttérből segítik a munkánkat, így a közönség elé általában nem lépnek, most velünk együtt zenéltek. Közösen játszottunk a hangmérnökünkkel, turnémenedzserünkkel, sofőrünkkel és az egyik roadunkkal. Óriási élmény volt, számomra ez marad a koncert legemlékezetesebb pillanata. 

 

 

  • Az ilyen évfordulók mindig jó alkalmat adnak a visszatekintésre. Felidézve a kezdeti lépéseket, számítottatok ilyen gyorsan érkező sikerre?

 

  • Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyi minden fog történni velünk, ennyi helyre – beleértve több külföldi állomást is – eljutunk. Igaz, az első pillanattól fogva rengeteget dolgoztunk, és igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobban használjuk ki az elénk sodródó lehetőségeket. 

 

 

  • Ahogy nyilatkoztad is korábban: „mindent meg kell tenni azért, hogy később már csak a szerencsén múljon.”
  • Ezt most is így gondolom. A kemény munka elengedhetetlen, de szerencse nélkül nem jutottunk volna el eddig. Persze nem szabad megelégedni az eddigi eredményekkel, a közönség szeretete újabb célok és még több munka felé sarkall minket.

 

 

 

  • Bizonyára nagy lökést adott az is, amikor egy igazi zenészlegenda, Bródy János ismerte el a munkátokat, sőt mi több, dalt is írt nektek. A Nem voltál jó című szerzeményt szinte azonnal felkapta a közönség.

 

 

  • Óriási megtiszteltetés Bródy János támogatása, az első pillanattól mentorunkként tekintünk rá. Nagy öröm számunkra, hogy mindhárom lemezünkön van egy-egy dalszöveg, amit kifejezetten nekünk írt. Remélem ezt a hagyományt a jövőben is folytatni tudjuk. A koncertjeinkre is el szokott látogatni, tanácsaival, tapasztalataival segít nekünk. 

 

    • Fesztiválok, nyár, pörgés: elsőként talán ezekkel a fogalmakkal párosítják a Margaret Island zenei világát és a dalaitokból áramló életérzést. Ti azonban az együttes egy egészen más arcát is megmutattátok, amikor áthangszerelt dalaitokkal hangversenytermi koncertet tartottatok a MÜPA-ban, illetve egyedi látványvilággal és szimfonikus zenekari kísérettel kiegészülve léptetek fel nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Nagyobb kihívás ültetett közönség előtt fellépni?

 

    • Személy szerint én nagyon megszerettem a koncerttermi, illetve színházi környezetet, hiszen olyankor a megszokottól nagyban eltérő közegben zenélhetünk. Természetesen imádunk fesztiválokon fellépni, de nagyon szeretem azt is, amikor egy ültetett helyszínen zenélhetünk, ugyanis a közönség figyelme ilyenkor sokkal koncentráltabb, és sok olyan apróság kap nagyobb hangsúlyt a zenénkben, ami esetleg egy fesztiválon elsikkad. 

 

 

  • Folytatjátok utatoknak ezt a leágazását is?

 

  • Igen, így tervezzük, a következő hónapokban nyolc vidéki színházban is fellépünk áthangszerelt dalainkkal. 

 

  • Az együttessé válás útján – utólag legalábbis talán már megállapítható – az első lépések lehettek, amikor a gimnáziumi évek alatt Törőcsik Kristóffal együtt zenéltetek, ötleteltetek. Számodra azonban jóval korábbra tehető a zenével történő nagy találkozás. Mikor vált a kedvtelésből elkötelezettség, a hobbiból hivatástudat? 

 

  • Valóban korán vált életem részévé a zene. Már az általános iskolai évek alatt klasszikus gitároztam. Mikor a tanárom, Nagy Júlia megmutatta hogyan kell akkordokat olvasni tabulatúra alapján, elkezdtem könnyűzenei dalokat is játszani, és szinte észrevétlenül beszippantott a zene. Már gimnazista voltam, amikor kaptam egy elektromos gitárt, folyton azon játszottam. Majd jött egy nyár, amikor szinte ki sem mozdultam a szobámból, csak gitároztam egész nap. Zeneszeretőből fanatikussá váltam.

 

  • Tekinthető eddigi pályafutásod egyik mérföldkövének a közös munka Puskás Petivel? Hogyan sodort vele össze az élet?

 

  • Gerendás Dani – akivel máig együtt zenélünk –  ajánlott be Petinek. Ekkoriban ő A Dal című műsorba keresett fiatal, lelkes zenészeket, új arcokat. Megnézte a Youtube videómat és beválasztott a csapatába. Hatalmas élmény volt ez számomra, bekerültem a zenei élet vérkeringésébe, új ismeretségekre tehettem szert. Ezt követően már a hazai szakemberek is keresni kezdtek, érezhetően új fejezet kezdődött számomra ebben a világban. Ráadásul zeneileg is rengeteget fejlődtem, amiért mindig hálás leszek Petinek. 

 

  • A Zeneakadémiára készültél, végül a Metropolitan Egyetem marketing szakát végezted el, ami az együttes számára is sok előnnyel jár, hiszen így nem csak zenészként, hanem marketingesként is tudod támogatni a csapatot. 

 

  • A menedzserünkkel, Ligeti Szilvivel napi szinten konzultálunk, Kristóffal és Vikivel közösen veszünk részt a stratégiai tervezésben. Ebből a szempontból is elég tudatos zenekarnak tartom magunkat. Az egyetemen tanultak jó szemléletet adtak, amit az együttes mindennapjaiban kamatoztatni tudunk. Néha ugyan furcsa kettősség egyszerre zenélni és ugyanakkor kívülről is figyelni magunkat, de ettől függetlenül időnként fontos ezt megtenni. 

 

 

  • Ilyenkor, ha mérlegelni kell a zenész, vagy a marketinges érvek döntenek? 

 

 

  • A zene nálunk mindent felülír. A legfontosabb hogy saját magunknak meg tudjunk felelni, és azt nyújthassuk a közönségnek, amit igazán szeretnénk. Nem jó, ha a tudatosság felülírja a zenei ösztönösséget. 

 

 

  • Megragadva ezt a gondolatot: a zenekar névválasztása tudatos, vagy ösztönös volt?

 

 

  • Utóbbi inkább. Mindhármunk életében közös kapcsolódási pont a Margitsziget, az ott szerzett élmények, emlékek, mégis, talán hozzám áll a legközelebb, ugyanis a szomszédságában lakom. Adekvát névválasztásnak tűnt, hiszen ugyanazt a szerepet szerettük volna betölteni zenekarként a közönség életében, mint a Margitsziget a főváros mindennapjaiban: kikapcsolódás, ellazulás, fellélegzés a nyüzsgő forgatag után. 

 

 

  • Egyszóval: egy kis én-idő. Neked, nektek mennyi jut belőle? 

 

 

  • Nem csak rám, hanem az egész együttesre igaz, hogy a zene szünet nélkül jelen van az életünkben. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egyre jobban megtaláljuk az egyensúlyt a magánéletünkkel. Számomra például az utóbbi időben a sport az, ami tökéletesen kikapcsol, és segít kitisztítani a fejemet egy-egy órára. Általában azonban – és úgy hiszem ebben a srácokkal ugyanolyanok vagyunk – a zene körül forognak a gondolataink.  De ez így van jól, mi ezt így szeretjük csinálni. 

 


 

A 2014-ben alakult Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő folkos elemeket is megpendítő popzenét játszó együttes. Első klipjük óta sikerük töretlen. Számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában, 2018-ban pedig megkapták az év junior könnyűzenei alkotója artisjus-díjat. 2017-ben az Egyszer volt, 2019-ben pedig a III című albumuk lett aranylemez.  Az Előadóművészi Jogvédő Iroda üdvözli a fiatal zenekar friss, könnyed és közérthető, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató szellemiségét, folyamatosan megújuló, mégis erős egységet alkotó zenei világát. 

 

Categories
Interjú Nagyvilág Zenei hírek

Tommy Emmanuel gitáros: A díjak helyett a kemény munkában hiszek

– A díjak helyett a kemény munkában hiszek – hangsúlyozza Tommy Emmanuel. A világhírű ausztrál akusztikus gitáros, a tízujjas technika mestere november 10-i budapesti koncertje kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.

 

“Természetesen szeretném megkapni a Grammy-díjat, talán egyszer sikerülni fog. De a díjak nem hoznak megélhetést, csak a kemény munka. Negyven éve utazom a világban és próbálom felépíteni a közönségemet. Imádok utazni, emberekkel találkozni, az életem olyan, amilyet megálmodtam. De tudom, hogy mindig 100 százalékot kell nyújtanom, a YouTube segít, de nem dolgozik helyettem” – mondta Tommy Emmanuel.
A gitáros, akit eddig kétszer jelöltek Grammy-díjra, emailen válaszolt az MTI kérdéseire.
A világ egyik legtöbbre tartott akusztikus gitárosa több mint öt évvel legutóbbi magyarországi koncertje után lép fel újra Budapesten, ezúttal a Barba Negra Music Clubban november 10-én. A 64 éves művész számos alkalommal zenélt már Magyarországon, legutóbb 2014-ben, amikor a pécsi Kodály Központban és a Müpában is játszott.
“64 éves lettem, mint a híres Beatles-számban éneklik, de 24-nek érzem magam. Nagyszerű dolog, hogy ennyi idő után is ilyen sokan kíváncsiak rám, és még jó ideig tervezem a koncertezést” – szögezte le.
Pályafutása több mint fél évszázada tart, évente mintegy háromszáz fellépése van világszerte. Mindössze négyéves volt, amikor gitározni kezdett, pályáját eleinte édesapja, majd a countrysztár Buddy Williams egyengette. Előbb a Trailblazers együttes tagjaként tűnt fel egy tehetségkutatón, majd karrierje azt követően ívelt fel, hogy Sydney-be költözött. A hetvenes években az Ausztráliában kultikus Dragon együttesben játszott, amelynek tagjaként Tina Turnerrel is közös turnén vett részt. Dolgozott az Air Supply-jal és a Man At Work-kel is.
Első szólóalbuma, a From Out of Nowhere 1979-ben jelent meg, ezt azóta huszonöt korong követte, olyan legendák közreműködésével, mint Les Paul, Eric Clapton, Tina Turner, Stevie Wonder, illetve az amerikai country-legenda, Chet Atkins, akivel 1998-ban közöst lemezt készített, és erről a Smokey Mountain Lullaby-t country kategóriában Grammy-díjra jelölték.
“Chet Atkins volt a gyerekkori bálványom, és még ma is hallgatom a zenéjét, bár számos más előadó játéka volt rám hatással, a countrytól a blues-ig, a dzsessztől a klasszikus zenéig. Azok közül, akikkel együtt játszottam, szerintem Stevie Wonder a legnagyobb művész” – jegyezte meg.
Híres tízujjas gitártechnikáját is részben Chet Atkinstől leste el. Mint az interjúban kifejtette, ez egy meglehetősen nehéz technika, de lehetővé teszi számára, hogy egyszerre játssza a dallamot, a ritmust és a basszust. “Persze sokféle stílust játszom és rengeteg zenei műfajt imádok”.
A világ 2000-ben, a sydney-i olimpia záróünnepségén csodálkozott Tommy Emmanuelre, amikor három évvel idősebb, elektromos gitáron játszó bátyjával, Phil Emmanuellel duóban lépett fel és óriási sikert aratott. Phil, akivel annak idején együtt kezdte a Trailblazersben, tavaly hunyt el.
“Ő volt a szólógitáros, én pedig kísértem. Együtt nőttünk fel, mindent, amit megtanult, megmutatott nekem. Nagyon jó füle volt, csak belehallgatott egy dalba és már mondta is az akkordokat. A rádióból és a lemezekről tanultuk a zenét, egyikünk sem vett órákat, én sem tudok kottát olvasni a mai napig” – fűzte hozzá Tommy Emmanuel.
A zenész második Grammy-jelölését 2007-ben kapta, The Mystery című szólólemezéért, a Guitar Player Magazine című szaklap olvasói kétszer választották a világ legjobb akusztikus gitárosának. Legutóbbi lemezét, az idén megjelent Heart Songsot John Knowles amerikai gitárossal közösen készítette.
“John nylonhúros akusztikus gitáron játszik, én fémhúroson. Klasszikus, dallamos szerelmes dalokat akartunk rögzíteni, sokat dolgoztunk a hangzáson, mindketten villoghattunk” – idézte fel a zenész, aki következő albumát egy csupa új, saját szerzeményből álló dupla korongnak tervezi.
Tommy Emmanuel ez év végét és 2020 első napjait Hawaiin fogja tölteni, ahol nem szokványos koncertek szereplője lesz. “A Holiday Gataway-sorozat különleges utazás mindenkinek, aki eljön. Nagyszerű gitárosok fognak tanítani, lesznek ukulele és Hawaii gitárleckék is. És végre lesz időm szörfözni!”

MTI

Categories
Interjú

„Minden dal egy kicsit olyan, mintha a gyermekem lenne”

Üzenetei, dalszövegei generációkat átívelően hatnak a közönségre. Koncertjein valamennyi korosztály érti és érzi szavainak súlyát, mélységét. Mondanivalója – úgy tűnik – örökérvényű. A magyar rock ikon a többi között a pályán megtett első lépésekről, az alkotás folyamatáról és a szeretet hatalmáról is nyilatkozott.

 

  • Mérnöki pályára készült a diploma megszerzése mellett, ennek ellenére mégis a zene világa ragadta magával. Mi volt az első tudatos lépés, amikor már bizonyos volt, hogy ezen az úton akar járni?
  • Sokáig csak hobbinak tekintettem a zenekarozást, mert alapvetően inkább a műszaki tudományok érdekeltek, de amikor megkaptam a diplomát a Műegyetem Villamosmérnöki karán, az Illés zenekar már az ország legnépszerűbb beat-együttesének számított. Szörényi Leventével írt közös szerzeményeink jelentős feltűnést keltettek az akkori zenei közéletben, és kiderült, hogy az énekelhető szavakat elég jó érzékkel tudom értelmes sorokba rendezni. 1968 augusztusa után pedig egyre erősödött bennem a szándék, hogy a népszerűségünket kihasználva dalokba sűrítve próbáljam érzékeltetni: a hatalom szeretete nem a szeretet hatalma.

 

  • Közgazdász édesapja és tanárnő édesanyja hogyan fogadták, hogy Ön a zene világát választotta hivatásul? Féltették, vagy inkább támogatták? Ösztönözték más utak felé, hogy legyen „rendes hivatása”?
  • Zeneszerető családban nőttem fel, édesanyám gyakran énekelt nekem magyar népdalokat, és zongorázni is tanultam gyerekkoromban. Dóra nagymamám egyik ezotériára hajlamos barátnője a kezemet vizsgálgatva azt jósolta, hogy nagy művész lesz belőlem. Senki nem vette komolyan. Amikor a ’60-as évek elején megbabonázott az új zenei hangzás, és gitározni kezdtem, nem volt felhőtlen a fogadtatás, de megállapodtunk, hogy amíg rendesen tanulok, addig nem szólnak bele, hogy mivel szórakozom. Később már a szüleimre is hatással voltak a zenei sikerek, és elfogadták a döntéseimet, de persze féltettek is, különösen azokban a helyzetekben, amikor konfliktusba kerültem a rendfenntartó erőkkel. Az apám elég ideges volt, amikor 1973-ban államellenes izgatással vádoltak meg, és valami olyasmit mondott, hogy a falig el kell menni, de csak az ostobák mennek fejjel a falnak.

 

  • Az Illés-együttes korszakából megosztana egy olyan történetet, amely különösen nagy hatást gyakorolt Önre? 
  • A ’68-as Táncdalfesztivál döntője augusztus 18-án volt, és miután az Amikor én még kissrác voltam és a Színes ceruzák című dalokkal szinte minden díjat elnyertünk, két napig a kilencedik mennyországban éreztem magam. Aztán mint egy szöges korbács, lecsapott a valóság. Augusztus 21-én a turnébuszunk órákig állt a veszprémi úton, miközben lánctalpas katonai szerelvények vonultak észak felé. Máig emlékszem a képre és arra a tehetetlen érzésre, hogy még egy sikeresnek tartott rockzenész is mennyire elhanyagolható porszem a katonai doktrínák által meghatározott világban. Azt hiszem, attól kezdve más lélekkel írtam a dalokat.

 

  • Miként formálódik egy-egy alkotói folyamat, melynek eredményei olyan, csillogásukat folyamatosan őrző gyöngyszemek, mint a „Ha én rózsa volnék”, „Mama, kérlek”, vagy egyik legújabb, „Akit a hazája nem szeretett” című szerzeménye?
  • Minden dal egy kicsit olyan, mintha művészi értelemben a gyermekem lenne. Bizony gyakran vannak fájdalmas vajúdások, aztán az öröm, hogy megszületett, majd az aggodalom, hogy életképes lesz-e? Büszke vagyok rá, hogy nagyon sok dalom megérte a “felnőtt” kort, és ma is érvényes mondanivalóval rendelkezik. Manapság sincs könnyű útja az “újszülötteknek”, hiszen nem mondhatom, hogy élvezem a média támogatását, és a kritikus hangokat most sem kedvelik a kultúrharc felkent bajnokai. Így aztán otthon dédelgetem a még gondoskodásra szoruló dalcsírákat, és igyekszem felismerni azt a pillanatot, amikor alkalom nyílik arra, hogy bemutassam őket a körülöttem élőknek.

 

  • Hogyan élte meg, hogy az 1973-ban készült Jelbeszéd című lemezüket betiltották? 
  • Nehéz úgy alkotni ebben a műfajban, ha az ember arra gondol, hogy hiába írja meg a dalt, nem fog eljutni a közönséghez. Természetesen a betiltást és minden korlátozást könnyebb úgy elviselni, ha közben érzem, hogy a közönség mellettem áll, és keresi azt a dalt, amiben a saját lelkét hallja. Az én igazi támogatóim azok, akik megveszik a lemezeimet, és eljönnek a koncertekre. Nélkülük én már rég nem állnék a színpadon.

 

  • Hogyan tekint vissza egyes korszakaira, az Illés-együttes, a Fonográf, illetve a szóló karrier időszakára?
  • Az Illés-együttes volt a kezdet, a lázadó kamaszkor, az első nagy szerelmek és csalódások korszaka. A Fonográf idején értem igazán tudatos művésszé, és azóta is keresem a szót és a hangot, amivel a magam számára is elfogadhatóan tudom érzékeltetni, hogy mit gondolok arról a világról, amiben élünk. 1980-ban jelent meg az első szólólemezem, a Hungarian Blues, és ennek sikere avatott engem önálló előadóvá. Azóta már a nyolcadiknál tartok.

 

  • A közelmúltban az Operettszínház úgy döntött, hogy egyelőre nem tűzi műsorra Bulgakov: Képmutatók című darabját. Hogyan látja, lesz még esély később a bemutatóra?
  • A Képmutatók egy nagyszabású zenés színpadi játék, amit Kocsák Tiborral együtt írtunk Bulgakov drámája nyomán, és nemcsak egy dal, ami könnyen elvész az idők forgatagában. Biztos vagyok abban, hogy eljön az idő, amikor már nem lesz akadálya a bemutatónak, ha nem a Budapesti Operettszínházban, akkor valahol máshol, és ha színpadra kerül, a közönség meg fogja érteni, hogy miért dolgoztunk ezen a darabon annyi éven át.

 

  • Az alkotói folyamatok között milyen szabadidős tevékenységgel töltekezik?
  • Azt hiszem, ebből a szempontból nem vagyok különleges, ahogy sokan mások is, olvasok, filmet nézek, zenét hallgatok, kutyát sétáltatok, és néha azon kapom magam, hogy Madách Imrét idézve komédiának nézem a gyakran tragikus fordulatokat az életünkben. Ahogy mondani szokták, már jóval több van mögöttem, mint előttem, és rezignált nyuggerként tekintek a bizonytalan jövőbe, de az utódaim sorsa iránt érzett felelősség miatt is erősen remélem, hogy lesz még egyszer szép a világ.

 

  • Hol találkozhat Önnel a közönség a nyáron, illetve az év még hátralévő hónapjaiban?

 

  • A nyári koncertek után legközelebb szeptember 2-án, a Dohány utcai Zsinagógában lesz koncertem, azután Szeged és Debrecen következik. Ősszel fog felkerülni a közösségi megosztóra egy vadonatúj klip, melyben arról szól a dal, hogy bár most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé, de én tudom jól, hogy milyen is volt az a rock and roll, mert én ott voltam.

Bródy János

Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró

Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett, melyek megjelenését sokan origónak tekintik a magyar rock történetében. Az Illés repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János már a pályája legelején a magyar rockzene ikonikus alakjává vált. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda számára megtiszteltetés, hogy a legendás művészt tagjai között tudhatja.

 

Categories
Interjú

„Hiszek a dalok erejében”

Koncz Zsuzsa idén is – mint a korábbi években mindig – telt ház előtt koncertezett tavasszal az Arénában. Zenéjének, hangjának, színpadi jelenlétének hatására a közönség egy élhetőbb, szerethetőbb világnak adhatta át magát ezúttal is. De vajon mi a titka máig tartó szuggesztív hatásának? Többek között erre is kerestük a választ az interjú során, de természetesen az előadóművészi pályán megtett első lépésekről is szó esett.

  • Szülei miként fogadták, hogy az első Ki Mit Tud? adásába jelentkezett barátnőjével, Gergely Ágival, ahol végül országos elismertségre tettek szert?

 

  • Otthon erről az ötletemről nem igazán meséltem. Már az első adásra indultam, amikor szóltam: „Ha van kedvetek, nézzétek este a tévét, talán szerepelni fogok benne.” Szüleim mindig önállóságra neveltek, nem kellett engedélyt kérnem nem tiltott dolgokhoz. A Ki Mit Tud?-ra egyébként mi akkor nem komoly feladatként, hanem egy jópofa, izgalmas játékként tekintettünk.
  • Testvérei és az Ön hivatásában összecseng, hogy más-más kifejezőmódszerrel, de a pillanat megragadása a cél: egyik fivére, Koncz András Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a másik testvére fényképész. A családi neveltetés adta, vagy az élet rendelkezett úgy, hogy mindhármuk művészi pályára lépett?

 

  • Olykor mi magunk is csodálkozva néztünk egymásra testvéreimmel, hogyan csöppentünk ezekre a pályákra, hiszen otthonról nem kaptunk ilyen jellegű inspirációt. Szüleink tanult és rendkívül szorgalmas emberek voltak, de a művészeteknek – színháznak, kiállításoknak, koncerteknek – nem sok szerep jutott a mindennapi családi életben. A háború utáni generációnak általában nem maradt ideje ilyen jellegű elfoglaltságokra.

 

  • Előfordult, hogy testvéreivel inspirálták egymás művészetét?

 

  • Jellemzően nem, de például a Menetrend című albumom borítója András egyik leghíresebb festménye, az Önarckép nyomán született, amely három és fél évtized változását tükrözi vissza a portrén. 

 

  • Édesanyja ápolónőként dolgozott, édesapja tanár és kántor volt. A lélek és a szellem, ami hivatásukból adódóan számukra meghatározó iránytű volt, az Ön zenei világának is alapértéke. Az értékrend, amit képvisel, ezek szerint családi örökség?
  • A másokért és a fontos ügyekért való kiállás, a környezetünkben élő emberek segítése, egymás támogatása – mind olyan követendő példa volt, amit szüleinktől láttunk, tapasztaltunk. Mi ezeket igyekeztünk lefordítani a művészet nyelvére.

 

  • Miközben karrierje szépen ívelt felfelé, és olyan magyar zenekarok kezdtek versengeni Önért, mint az Omega és az Illés, beiratkozott a jogi egyetemre. Mi ösztönözte e pálya felé?

 

  • Meggyőződésem szerint kellenek a szabályok – még családon belül is – ahhoz, hogy az emberek békésen éljenek egymás mellett, más módon nem működhet a rendszer. Az egyetemi éveket taposva azonban rádöbbentem: a jog nem arról szól, hogy kiküszöböljük az igazságtalanságokat, hanem arról, hogy kiszolgálja az aktuális rezsim pillanatnyi érdekeit. Miután ez nyilvánvalóvá vált számomra, még egy ideig folytattam ugyan a tanulmányaimat, de már csak fél szívvel.

 

  • Önéletrajzi könyvében írja: az ötödik lemezig el sem hitte, hogy a zenei pálya az Ön számára lehet életút, addig inkább érdekes elfoglaltságként tekintett rá. Mitől következett be a fordulat?

 
 

  • Rájöttem, a dalokkal olyan eszköz van a kezemben, amellyel kifejezhetem, kiénekelhetem azt, hogy milyennek látom a világot, elmondhatok sok mindent arról, ami velünk, körülöttünk történik, a mindennapi életünkről énekelhetek, amely feltehetően mindnyájunk élete. Zenénk által elmondhatjuk, hogy mit szeretünk és mit nem, mi tetszik és mi nem, hogyan lehetne jobb, élhetőbb ez a világ. Úgy tűnt, ez sokakat érdekel, az emberek igénylik, amit csinálunk. Természetesen ehhez kellettek Bródy János zseniális szövegei. Amikor először ütköztünk a kultúrpolitikával – mely számára mindig is kellemetlenek voltunk – egyértelművé vált, hogy helyes úton járunk. Egy ilyen közegben üzeneteinkre valóban szüksége lehet az embereknek.


 
 

  • Bródyval legelőször egy baráti társaságban, egy balatoni mólón találkoztak. Már akkor érződött– ahogy többször nyilatkozta vele kapcsolatban –, hogy nagyon egyívásúak?

 
 

  • Ez inkább később derült ki számomra, amikor már elkezdett szövegeket írni. Tény azonban, hogy már a megismerkedésünk első pillanataiban is nyilvánvaló volt, hogy Bródy nem egy mindennapi srác. Nem csak azért, mert már akkor is nagyon okos volt, de egész lénye sugározta, hogy különleges ember.

 
 

  • Milyen volt a közös alkotói folyamat? Mindig gördülékenyen tudtak együtt dolgozni, vagy adódtak olykor ellentétek a szövegíró és az előadóművész között?

 
 

  • Előfordult természetesen, hogy más véleményen voltunk, de mindig meg tudtuk beszélni, és jó kapcsolat, egyetértés alakult ki közöttünk, ami a mai napig működik. Ha valami nem tetszett egy-egy dalban, őszintén megmondtam, ő ezen soha nem sértődött meg. Ez a szerzők esetében ritka tulajdonság mert úgy gondolják, hogy tökéleteset, hoznak létre, aminek úgy kell megszólalnia ahogy elképzelik. Én azonban úgy működöm, hogy ha valami zavar, és azon nem lehet változtatni, vagy javítani inkább nem vállalom el a dalt.

 
 

  • Színpadi megjelenése mindig kifogástalan, letisztult, nőies, és igen egyedi. Saját ízlésére épít, vagy általában szakemberektől kér tanácsot?

 

  • A legfontosabb, hogy a ruha szolgáljon engem és a dalokat, nem fordítva. A ruha ne korlátozzon a színpadon, hiszen számtalan más dolog van, amire figyelek, és az ne a ruha legyen. A privát ruhatáramat alapvetően magam alakítom, a saját ízlésem szerint. A fellépő kosztümökkel kapcsolatos elképzeléseimet ipaművész barátnőm segítségével szoktuk megvalósítani. Az egyszerű de divatos ruhákat szeretem, azokat melyek nem hivalkodók. A klasszikus fazonok állnak közel hozzám, amiket igyekszem mindig egy-egy érdekes, nem odaillő kiegészítővel feldobni. Például Magyarországon én voltam az első énekesnő, aki szmokinghoz tornacipőt húzott és úgy lépett színpadra.

 

  • Ha már a megjelenésnél tartunk, egy országot sokkolt, amikor megvált az imidzséhez szorosan hozzá tartozó, gyönyörű, hosszú hajától.

 

  • Távolról sem a figyelemfelkeltés volt a cél. Akkor már több mint harminc éve viseltem hosszú hajat, ami kétségtelen, hogy nagyon nőies és dekoratív, de a mindennapokban nem egyszerű bánni vele. Változtatni akartam.

 

  • Milyen hosszú volt, amikor levágták?

 

  • Előtte nem sokkal mértük, akkor 89 centiméter volt. A fonatokat azóta is őrzi egy barátnőm.

 

  • Talán kevésbé ismert tény Önnel kapcsolatban, hogy szereti a futballt. Miként ébredt fel ilyen irányú érdeklődése?  

 

  • Egészen kicsi lányként, talán még ötéves sem voltam. Édesanyám bátyja nagy focirajongó volt. Gyakran, amikor a rádióban közvetítették a mérkőzéseket, mellé kucorodtam, és együtt hallgattuk az adást. A mai napig szeretem a jó focit, szívesen követem a Barcelona, a Reál Madrid, vagy éppen az ujjáéledni látszó Ajax meccseit.


 

  • Pályáján kapott olyan meghatározó tanácsot, ami elkísérte az évtizedek során?

 

  • Énektanárom mondta egyszer: „Mindig légy önmagad! Hallgasd meg mások véleményét, de Te döntsd el, hogy melyek azok, amelyeket megszívlelsz! A saját utadon haladj!”  

 

  • Kertész leszek, A Kárpáthyék lánya, a Ha én rózsa volnék, a Valahol egy lány, a Mama, kérlek, az Ég és föld között – csupán néhány gyöngyszem abból a kivételesen gazdag életműből, ami eddig már Ön mögött áll. Van olyan dal, ami különösen kedves a szívének?

 
 

  • Göncz Árpád mondta egyszer, hogy a Ha én rózsa volnék című dal számára olyan, mint egy második himnusz. Magam is úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb dalom, de van még sok más fontos dal, melyeket ma is énekelek a koncertjeimen. A régi dalokat és az újakat egyformán szeretem – mert keletkezési idejüktől függetlenül – együtt fejezik ki a körülöttünk kavargó sokszor vad és néha durva világot.

 
 
Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekes, a francia Becsületrend lovagja
A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége. A Ki Mi Tud? után lendületesen ívelt fel pályája. Az 1970-es évekre már elismert előadóművészként jelentek meg egymás után albumai, az évtized közepétől pedig sorra kapta a külföldi felkéréseket is. Koncertezett Németországban, Franciaországban, a Szovjetunióban, Lengyelországban, Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt. Közben itthon is rendszeresen fellépett. A dalaiban megjelenő hite, életfelfogása, a világról alkotott képe generációkat ragad magával. 1992 óta évről évre teltházas koncerteket ad a Budapest Sportcsarnokban, majd az Arénában. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda számára öröm, hogy a művésznőt tagjai között tudhatja.

Categories
Interjú Magyarország Zenei hírek

Lovasi András: a Tűzijáték délben lírai lemez, szobapop

“Valami egészen mást akartam csinálni, mint eddig, lírai lemez született, szobapop” – mondta Lovasi András az MTI-nek Tűzijáték délben című új, második szerzői anyagáról, amelyen egy merengő, visszatekintő előadó hallható.
“Egyes szám első személyben született dalok vannak rajta, ha úgy tetszik, egy belső monológ szakaszai. Nincs benne szerepjáték, kevés az elképzelt szituáció, a szövegek a gondolataim sokkal direktebb leképezései, mint a Kiscsillagban. Egyesek hiányolják belőle az öniróniát, holott ott van az, csak másként” – fejtette ki.
Az albumot az eddig megjelent kritikák többsége kedvezően fogadta, igaz, volt egy netes hírportál, amely Lovasi András “ákosodási” folyamatáról írt. A lemez szövegvilágában hangsúlyos elem az elmúlás (Nem kell), a gyerekkor (Sziluetthuszár; 1971; Bükfürdő), a közérzet (Ének rólunk, A szél).
A Tűzijáték délben tizennyolc évvel követte az énekes, zenész első, Bandi a hegyről című szólólemezét, amely még a Kispál és a Borz idején jelent meg. Mint most felidézte, az azon szereplő dalok abban az időben születtek, amikor évek elteltével újra elővette a gitárját, illetve megismerkedett zeneíró szoftverekkel.
“Gondolatban sokszor nekifutottam a második lemeznek az elmúlt kb. tíz évben, de a megszületett anyagra nem sok került rá a régi időkből. A legkorábbi talán a 2011-ben született Féreg, aminek a zenéjét Szabó Attilával közösen írtam, a gyerekkori dalok az utolsó két-három évben íródtak, a Hosszú árnyék és a Kell a hely pedig közvetlenül a lemezfelvételek előtt. Az eredeti terv az volt, hogy a lemez 2017 novemberére, az Arénában tartott 50. születésnapi koncertemre jön ki alkalmi kiadványként, de nem fért bele az időmbe” – mondta Lovasi András.
Az élő verziót eddig csak a Vígszínházban láthatta a közönség néhány hete. Lovasi szerint a koncertváltozat jobb lett és még jobb lesz, mint amit korábban gondolt róla. “Főleg úgy, hogy előző este történt az autóbaleset, ami kihatott a lelkiállapotomra, és akadt néhány pillanat, amikor szétestem. Összességében, a körülményekhez képest összeszedett voltam” – idézte fel a március 28-i délutánt és estét.
Mint kifejtette, nagyon élvezi a projektet, amelyet rendkívüli módon feldob a fúvósok (oboa, tárogató, trombita, kürt) masszív jelenléte. “Nem akartam hangsúlyos gitárt, minél messzebb szerettem volna kerülni attól a hangzástól, amit eddig csináltam. Karakteresen másra törekedtem, mint amilyen mondjuk a Kiscsillag, például a lemezen nem nagyon hallható rockdob, inkább más ütőhangszerek”.
Lovasi András felidézte, hogy a kiegészítő hangszereket először vonósokkal képzelte el, de aztán letett erről. “A feleségem hatására mostanában viszonylag sokat járunk komolyzenei koncertekre, a Zeneakadémián és a Müpában néha a zenekar mögött is le lehet ülni a nézőknek. Ez a kedvenc helyem. Innen sokkal jobban hallom a színpadon hátul elhelyezkedő fúvósokat és az ütősöket, talán hangosabban is, mint az optimális. De imádom ezt a helyzetet, és biztos hatással volt a Tűzijáték délben hangzására, a fúvósok és az ütőhangszerek kiválasztására.”
A lemezen közreműködött a Kiscsillag két tagja (Szesztay Dávid – zongora, gitár; Erős Márton – basszusgitár), az ütőhangszereket Gábor Andor szólaltatta meg. Fúvós hangszereken a Csík Zenekarból ismert Makó Péter (ő készítette a fúvós hangszereléseket az új és a régebbi Lovasi-dalokra), Erős József, Kis Árpád, Bizják Gábor és a pécsi Band of StreetS játszott.
Lovasi András elmondta, hogy a produkció a lekötött Kiscsillag-koncertek miatt tavasszal és nyáron csak háromszor látható és hallható: május 25-én az Örvényeshegy Pikniken, május 31-én Kapolcson, június 19-én pedig a Fishing On Orfűn. Viszont novembertől országos turnéra indul a szólóanyaggal zenésztársaival, és néha kisebb közönségnek lesz egyszálgitáros verzió is.
MTI

Categories
Interjú

A jazz az életem
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Bágyi Balázs jazzdobossal, zeneszerzővel
„A jazz improvizatív műfaj, ugyanakkor megvannak a maga sajátos játékszabályai. Ha pedig a technikai tudás mellé társul ihletettség és egyediség is, akkor születik meg a szabadság zenéje” – vallja Bágyi Balázs, a magyar jazz élet kiemelkedő, külföldön is rendszeresen közönség elé lépő művésze, a Magyar Jazz Szövetség elnöke.

  • 2016-ban igazi különlegességgel leptétek meg a szakmát és a közönséget. A Shakespeare darabokat felidéző Homage To Shakespeare lemezeteket a nemzetközi szakmai zsűri Gramofon-díjjal tüntette ki. Idén újabb nagy dobásra készültök, ezúttal keleti ihletettségű mű megalkotását tűztétek ki célul. Honnan jött az ötlet, hogy Kína világát villantsátok fel az újonnan születő műveitekben?
  • A most készülő China Jazz Suite és annak tételei korábbi élményeim zenei lenyomatai. Évek óta járok Kínába, tavaly a zenekarommal is volt két turnénk augusztusban, illetve októberben, szeptemberben pedig egyedül voltam, egy nemzetközi big band projektben vettem részt Hangzhouban. A távol-keleti országban egyébként a jazz igen fiatal műfajnak számít. Alig tíz éve alakult meg, a nagy múltú, közel százéves kínai zenei intézmény falai között az önálló jazz tanszék, ahol egyébként rendszeresen tartok magam is előadásokat. A közeg, az emberek, a hangulatok igen inspirálóan hatnak rám. Úgy éreztem, fontos ezt zenében is kifejezésre juttatni, így szinte adta magát az ötlet, hogy a sanghaji konzervatórium professzorával, Kína első számú jazz zenészével, Li Xiaochuannal – akivel nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatot ápolok – hívjunk életre egy közös alkotást.

 

  • Mikor lesz a lemezbemutató?
  • Októberben lesz Kínában, utána pedig európai turnéra indulunk, amelynek természetesen több magyarországi állomása is lesz.

 
 

  • Említetted, hogy a jazz fiatal műfajnak számít Kínában. Tapasztalatod szerint milyen a fogadtatása a közönség részéről?
  • Nagyon érdekes és pozitív tapasztalat számomra, hogy a közönség soraiban igen sok a fiatal, amely ad egy erős lendületet, frissességet az előadások hangulatának. Úgy tűnik, hogy Kínában a jazz a populáris kultúra részéve kezd válni, ami igen örvendetes.

 
 

  • Kína mellett hol terveztek még előadásokat idén?
  • Április végén, miután megjövök Amerikából az Eastern Boundary Quartet turnéból, Jordániába utazunk a New Quartettel, ahol az Amman Jazz Fesztiválon lépünk fel, majd májusban Erdélybe megyünk. Nyáron hazai fellépések lesznek főleg, augusztusban viszont bulgáriai turnénk lesz Pocsai Krisztával, akivel sokat dolgozunk együtt. Szeptemberben pedig Berlinbe is vele megyünk. Itthon főként a második otthonunknak számító Budapest Jazz Clubban lépünk fel, de tavaly volt egy kiemelkedő MÜPA koncertünk is Li Xiaochuan vendégszereplésével.

 
 

  • A szülővárosodban, Pécsett is találkozhat veletek a közönség?

 

  • Természetesen. Bár immáron több mint húsz éve nem élek ott, a kapcsolatom folyamatos a várossal. Minden évben visszatérek néhány előadás erejéig. Idén szeptember 20-án leszünk a Metronóm Jazz Klubban.  

 

  • Milyen emlékeket ébreszt benned egy-egy pécsi hazalátogatás?

 

  • Pécs tele van művészettel és kultúrával. Ez szinte érződik a levegőben. Meggyőződésem, hogy az, hogy fiatal koromban kórusban énekeltem, nagyon sokat adott hozzá a zenészhez, akivé váltam. Az akkori együttzenélések, a közösségi szellem, amiben cseperedtem szinte iránytűként vezettek a pályám felé.
  • Honnan és mikor indult ez a pálya? Mit tekintesz az első mérföldkőnek?
  • A családomban mindig is jelen volt a zene, főként a klasszikus muzsika. A szüleim egyébként inkább a sport felé terelgettek, a zenébe kamasz koromban szerettem igazán bele, de akkor még inkább a rock- és popzene álltak közel hozzám. Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.

 

  • Az évek haladtával pedig kialakult rendkívül egyedi előadásmódod, amely tele van erővel, energiával és szenvedéllyel, ugyanakkor elegánsan könnyed.

 

  • Úgy vélem, harminc éves korom körül találtam rá a saját hangomra, stílusomra. Nem dolgoztam rajta, nem volt tudatos rákészülés. Az évek során az engem ért impulzusok alakítgatták, csiszolták és egyszer csak megszületett. A mai napig ösztönös az előadásom. Ezt persze maga a jazz műfaja is megköveteli. Úgy játszom, ahogy belülről érzem a zenét, nincs benne semmi mesterkéltség.
  • Doboktatóként és zenepedagógusként hogy véled, mennyire adható át, illetve tanítható a jazz-életérzés?
  • Régebben többet tanítottam, és úgy gondolom a későbbiekben is fontos szerepe lesz az életemben a zene tanításának. Most a fellépések és folyamatos turnézások eléggé behatárolják az időt, amit a tanításra tudok szánni.  Mindazonáltal úgy hiszem, hogy minden jazz iránt érdeklődő tanítványnál egy jó módszertannal el lehet jutni egy bizonyos szintig. A jazz azonban improvizatív műfaj, az egyediség a lételeme, az a záloga. Ha ezek mellé még ihletettség is társul, akkor hiteles, érzelemgazdag, jó előadás lesz, de maga a „jazz életérzés” nem tanítható.

 
 

  • A Jazz Szövetség elnökeként is sokat teszel a műfajért. Milyen cél van aktuálisan napirenden?

 

  • Nehéz dologba vágtuk a fejszénkent. Jelenleg azon dolgozunk, hogy egy szélesebb szakmai fórum támogatásával jobban tudjuk pozícionálni a jazz műfaját a kulturális palettán. Szeretnénk, ha ezen belül önálló identitást kapna, hiszen egyedülálló műfaj a maga sajátosságaival és sokszínűségével. A kulturális kormányzatot is megkerestük egy önálló állami jazzművészeti díj ötletével.

 
 

  • A zeneszerzéshez, előadáshoz honnan merítesz ihletet? Szabadidődben milyen elfoglaltsággal töltődsz?

 

  • Számomra nem válnak szét a munka és pihenőórák, a hétköznapok és az ünnepek. Még ha más-más oldalról is, de szinte folyamatosan a zenével foglalkozom, ebből nem lehet kiszállni, abbahagyni. Az utazások, az új találkozások által is inspirálódom, nyitott vagyok a világra, gyűjtöm az ihletett pillanatokat. A friss élmények szinte kivétel nélkül tetten érhetők egy-egy új szerzeményben, előadásban. Szabadidőm szinte nincs is, de ha itthon vagyok, kiveszem a részem a gyerekek körüli teendőkből, óvoda, iskola, edzés, tanulás, minden… Ha pedig sport, akkor az úszás és kerékpározás áll közel hozzám. Szeretem a természet közelségét. A legtöbb pillanat mélyén azonban mindig ott van születőben lévő téma, dallam. Nulla-huszonnégy órában zenész vagyok, a jazz az életem.

 

Categories
Interjú

Siklósi Örs: a metálzene győzelme volt

– A Dal 2018 a metálzene győzelme volt, a produkciónkkal meg akartuk mutatni, hogy létezik a műfaj Magyarországon és azt nagyon is sokan szeretik – mondta el Siklósi Örs, a közmédia dalválasztó showjában győztes zenekar, az AWS énekese az MTI-nek.
Siklósi Örs felidézte, hogy A Dal 2018 győztes szerzeménye, a Viszlát nyár azért különösen fontos számukra, mert hiteles, azzal teljes mértékben azonosulni tudnak. A dal az egy éve elhunyt édesapja emlékének íródott tavaly nyáron a Balatonon, tágabb értelemben viszont szeretteink elvesztése a témája, amellyel sokakat megérint.
“A Viszlát nyár című dalunkat októbertől játsszuk koncerteken, először Miskolcon adtuk elő, aztán Budapesten, az Akvárium Klubban és a közönség egyből jól fogadta. A dal a halál kémiájáról, megértéséről szól, a témát nem igazán kezeljük a helyén a mindennapi életben, tabunak tartjuk. Nagyon sokan írtak nekünk arról, hogy éppen elveszítettek valakit és a Viszlát nyár nagyon sokat segített nekik a történtek feldolgozásában” – fogalmazott Siklósi Örs.
Mint megjegyezte, nem készültek előzetes forgatókönyvekkel A Dal döntője előtt és biztos volt abban, hogy nem fogják megnyerni a versenyt, ezért is okozott akkora meglepetést számára a végeredmény. “Nem tudjuk, pontosan hány szavazatot kaptunk a közönségtől, de úgy tudjuk, toronymagasan nyertünk” – jegyezte meg.
“Rendkívül jó volt érzékelni, hogy más metál- és underground zenekarok, köztük a Tankcsapda, a Road és a Depresszió mind kiálltak mellettünk. Azt is lelkesítő volt hallani, hogy a döntőben a végső fázisba már nem jutott Leander Kills is a mi támogatásunkra buzdította a közönségét” – fejtette ki Siklósi Örs.
Az AWS tinikből alakult Budakeszin 2006-ban és már három stúdióalbumot (Fata Morgana – 2011, Égésföld – 2014, Kint a vízből – 2016) jelentetett meg. A csapatban jelenleg is játszik négy alapító tag (Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, valamint Veress Áron dobos), hozzájuk csatlakozott Schiszler Soma basszusgitáros 2017 elején.
“Különböző zenei ízlések találkoznak a zenekarban, ezért talán néha kissé eklektikus, amit játszunk, de mindig a keményebb zenék, a metál érdekelt minket. Azt szoktuk mondani, hogy a műfajon belül a modern metált képviseljük” – tette hozzá az énekes. Szólt arról is, hogy már dolgoznak a következő stúdióalbumon, amely várhatóan idén jelenik meg.

Budapest, 2018. március 6.
Kökényes Dániel gitáros, Veress Áron dobos, Siklósi Õrs énekes, Schiszler Soma basszusgitáros és Brucker Bence gitáros, az AWS zenekar tagjai (b-j) Budapesten 2018. március 6-án. A közmédia dalválasztó showja, A Dal 2018 címû mûsor gyõzteseként Viszlát nyár címû dalával az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban, Lisszabonban.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Dal 2018 győzteseként az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban, Lisszabonban. “Fogalmunk sincs, mire számíthatunk, csak azt tudjuk, hogy meg fogjuk mutatni a metálzene erejét. Az Eurovíziós Dalfesztiválon is magyarul fogjuk előadni a Viszlát nyárt, a dal csak így tud őszinte lenni. Nyilván azért néhány dolgon változtatnunk kell Lisszabonra, például ott csak hatan állhatunk a színpadon, és oda kell figyelnünk a vizuális megjelenésre is. A Dal stábja mindenben nagyon sokat segít nekünk. A produkciónál az mindenképpen megmarad, hogy koncerthangulatot szeretnénk sugározni a színpadról” – beszélt elképzeléseikről Siklósi Örs.
A Magyarországot képviselő AWS a május 10-i második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon.
MTI

Categories
Interjú

Ilyen még nem volt: formabontó előadással robban a közönség elé Jónás Vera

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja
Alig zárult le a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató produkciója – ahol a Jónás Vera Experiment formáció a döntőig menetelt – a fiatal énekesnő és csapata máris egy újabb, minden korábbinál nagyobb dobásra készül. Június 19-én a Müpában egy olyan különleges koncerttel lépnek színpadra, amely szó szerint új dimenzióba helyezi az együttes eddigi, sokak által már jól ismert és szeretett dalait. Az énekesnő többek között arról is beszélt, miért fog meghökkeni az, aki egy hagyományos Jónás Vera Experiment produkcióra készül.
 

  • Csupán néhány nap van a koncertig. A kulisszák mögött az egekbe szökött már az adrenalin?
  • Az utolsó próbák gőzerővel folynak, a végső simítások őrületes tempót diktálnak. A felkészülést nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Egymás után pattannak ki a fejünkből még most is a jobbnál jobb ötletek, gondolatok, hogy mivel lehetne még jobban felturbózni a koncertet. Ismerve magunkat ez a fellépés előtti utolsó percekig így lesz. Szerencsére fantasztikusan felkészült, profi háttércsapattal dolgozunk, akik rugalmasan alkalmazkodnak a változásokhoz, nem ismernek lehetetlent és mindent megoldanak.  

 

  • Milyen extrákkal várjátok a közönséget?
  • Nem sokat mondhatok, mert oda lenne a meglepetés. Mivel a koncerten bársonyszékekben ülő közönség előtt játszunk, ehhez illő világot készülünk teremteni. Rendkívül izgalmas akusztikai és vizuális effektekkel tűzdeltük tele a koncertet. Különböző színpadi elemek fognak kiemelkedni, illetve lesüllyedni az előadói térben, és speciális tüll vászon segíti majd, hogy a képi vetítés is fokozza a nézői élményt. Dinamizmus, folytonos mozgás jellemzi az egész produkciót. Játék a színekkel, formákkal, hangokkal. A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben fognak újjászületni és talán sokaknak új értelmet is nyerni.

 

  • A közelmúltban sem unatkoztatok. A sajtó és a közönség visszajelzések szerint energiabombaként robbantatok a Nagy-Szín-Pad produkciójában. Te magad, hogy értékeled a szerepléseteket?

 

  • Óriási eredménynek tartom, hogy bejutottunk a döntőbe. Ezt akartuk elérni, ez a cél lebegett végig a szemünk előtt. Hiú ábrándjaink nem voltak, tudtuk, hogy nem nyerhetjük meg a tehetségmutató versenyt, a mi műfajunk rétegzenének számít, ezért is nagy dolog, hogy ilyen sokan szavaztak ránk. A fellépés hangulata egészen különleges volt, tomboltak az energiák, a maximumot hoztuk ki magunkból. Az ilyen éles helyzetek nagyon inspirálnak, felspannolnak. Ez egyébként az egész együttesre igaz. A fellépés előtt a feszültség a tetőfokon volt, de ahogy elkezdődött a koncert, mindannyian a zenére koncentráltunk, egymásra hangolódtunk és átadtuk magunkat a buli sodrásának.

 

  • A következő hónapokban hol találkozhat veletek a közönség?
  • Főleg fesztiválokon játszunk a nyáron. Ott leszünk például a Volton, a Fishingen, a Campuson, Kapolcson és a Szigeten is. Budapesten július közepén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszunk.

 

  • A fesztiválok és koncertek mellett mit tartogat még számodra a nyár? Jut idő a pihenésre is?
  • Most úgy tűnik lesz nagyjából öt napom, hogy elszökjek nyaralni, jól esik ilyenkor egy kis csend.

 
Jónás Vera: magyar énekes-dalszerző, a Jónás Vera Experiment alapítója és frontembere
 
Jónás Vera 2012-ben szerzett dalszerzői diplomát a London Centre of Contemporary Music-ban. Beválasztották az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által támogatott OneBeat programba. Részt vett egy kéthetes workshopon Floridában, majd turnézott az Egyesült Államok keleti partvidékén. Londonban zenekart alapított Vera Jonas Pyjama Sessions, majd 2011-ben Budapesten Jónás Vera Experiment néven.
 
A fiatal énekesnő sikereire az Előadóművészi Jogvédő Iroda elismeréssel tekint, és büszke arra, hogy a tagjai sorában tudhatja.
 

Categories
Erdély Interjú Zenei hírek

„Az életet élni kell, hogy tudjunk miről zenélni”

Sárik Péter magyarországi jazz-zongoraművész, zeneszerző, tanár, akit bemutatni azoknak, akik még nem ismerik nem könnyű. Annyi minden fűződik a nevéhez, oly sokat és jót alkotott a zene területén, hogy egyszerűen képtelenség röviden összefoglalni. Ilyenkor mindig azt mondom, bele kell hallgatni a dalaiba, azok beszélnek a száraz adatok helyett. Péter számos formáció alapítója, tagja, olyan remek előadókkal játszott, mint Fábián Juli, Berki Tamás, Pély Barna, Falusi Mariann, Micheller Myrtill, Luiza Zan, Gyárfás István, Hodek Dávid, Random Trip stb. Jelentős magyarországi és nemzetközi sikereket mondhat magáénak, rengeteg szakmai díj, elismerés tulajdonosa.

2007-ben alapította meg saját zenekarát, a Sárik Péter Triót, mely az elmúlt években számos jazzfeldolgozással gazdagította zenei kínálatát. A trióban Péter mellett Fonay Tibor (basszusgitár, bőgő) és Gálfi Attila (dob) játszanak.

Mire ez a beszélgetés megjelenik, a Sárik Péter Trió már egy ideje úton van, erdélyi turnén ismertetik a rajongókkal az idén megjelenő Sárik Péter Trió X Beethovenlemezének anyagát.

Az Aradi Magyar Napokon a helyi közönség október elsején, szombaton 19 órakor találkozhat velük az Arta Moziban!

– Erdélyben már legalább annyira ismerős vagy, mint Magyarországon. Aradon is jártál, akkor Luiza Zannal szereztetek egy felejthetetlen estét a jelenlévőknek. Most viszont saját zenekaroddal jössz és persze Beethovennel. Hogyan került terítékre éppen Beethoven?

– Ez tulajdonképpen a véletlenek nagyon szerencsés összjátéka. Még a Jazzkívánságműsorprogramunkban valaki kérte az Örömódát, amit feldolgoztunk, sikeresnek találtuk, felvettük stúdióban. A Beethoven Budáncímű komolyzenei koncertsorozat szervezői egy éjszakai műsorban meghallották ezt a feldolgozást és meghívtak fellépni, tehát gyakorlatilag az Örömódának köszönhetjük. Tavaly májusban volt az ősbemutató, mely annyira jól sikerült – a közönség gyakorlatilag megőrült érte –, hogy elhatároztuk, hogy lemezt adunk ki. Ez jelenik most meg, ezzel indulunk turnéra Erdélybe.

– Láttalak zenélni egyedül, Fábián Julival, Pély Barnával, minden alkalommal izzott a helyiség, lüktetett a közönség, óriási energia áradt belőled, én személy szerint mindig attól tartok, hogy a nagy hévben összetöröd a zongorát. Mi tud még így lázba hozni a zenén kívül?

– Hát az élet! Mert a kettő nem választható el egymástól. Ha nem éljük az életünket, nem vagyunk részesei a mindennapoknak, akkor egyszerűen nincs miről zenélni. Leginkább a zene az a terület, ahol ki tudom fejezni magam, de az életet élni kell, hogy tudjunk miről zenélni. Ha nem zenélhetnék, akkor – gondolom – megőrülnék, úgyhogy valószínűleg attól van ez a „nagy hévben összetöröm a zongorát” jelenség.

– Szereted a népszerűséget?

– Nem igazán tudom kezelni. Mondjuk, a jazz-zenészeknek nagy szerencséjük van, mert a világ legismertebb jazz-zenésze nyugodtan végig mehet Budapest utcáin, és senki nem fogja megismerni, vagy csak nagyon kevesen, úgyhogy ez pont alkalmas szakma azoknak, akik nem bírják ezt a fajta figyelmet. Természetesen, jól esik, amikor megismernek, amikor az emberhez közelednek, de azt nem tudom kezelni, amikor a „művész urat” keresik.

sarik-peter-trio-sajtofoto1– 2007-től beszélünk a Sárik Péter Trióról. Hogyan választottad zenésztársaidat?

– Nekem minden projektemben fontos az emberi tényező, a szakmaiság mellett. A trióban – ami olyan, mint egy család – csak úgy tudom elképzelni a létezést, ha mi rendben vagyunk emberileg. Ez is volt az oka, hogy pár évvel ezelőtt feloszlattam az előző triómat, és megalapítottam ezt az újat, mert úgy éreztem, hogy az a fajta viszony már nem igaz, és én nem tudok másképp működni, emberekkel együtt játszani.

– Hét évvel ezelőtt megjelent egy gyerekeknek szóló jazz-mesejáték, A világ összes kincse címmel. Célod ezzel az volt, hogy a jazz műfajt megismertesd és megkedveltesd a legifjabb generációval is. Nem volt ez merész próbálkozás?

– De, az volt! Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy megcsináljuk. Fontos, hogy a gyermeknek jót, minőségit adjunk. Így két legyet ütöttünk egy csapásra, hiszen nem csak az óvodásokat meg a kisiskolásokat nyertük meg vele, hanem szüleiket és nagyszüleiket is. Remélem, hogy 10–15 év múlva ezek a gyermekek felnőtt jazz-közönségként fognak jelentkezni koncertjeinken.

– A jazz nem egy könnyű műfaj. Azon belül milyen jazz a tietek? Mert nyeli a közönség, az biztos.

– Egyszerűen szerencsénk van. Nekem is és a zenekarom másik két tagjának is nagyon széles spektrumú zenei ízlése van, és nem csak hallgatni, hanem játszani is szeretjük azokat. Én elég dinamikus ember vagyok sok energiával, úgyhogy a zenénk is ilyen, a legjobb szó rá talán, hogy érdekes, változatos, dinamikus, megmozgatja az embereket, megnevetteti, megsiratja. Semmiképp nem pasztell árnyalatú, hanem erősen rikító színek vannak benne. Ezért szerencsére sokkal több embert érdekel, mint az átlag jazz zenék.

– Felléptél már egyedül, duóban, trióban, lesz kvartett is?

– Ó, volt itt már minden tulajdonképpen. A trió igazából praktikus okokból lett trió, hiszen ez egy alapzenekar: a zongora, basszus, dob felállás, de rendívül gyakran játszunk vendéggel a trióban. A trió egy jó alap, egy bázis, ahonnan ki tudunk mozdulni. Úgyhogy lesz kvartett, meg kvintett, meg mindenféle formáció.

– Az elmúlt idők világzenészei közül kivel zenélnél szívesen?

– Van egy hölgy. Anoushka Shankarnak hívják. Szitározik, énekel és az indiai zenét nagyon jól ötvözi a mai nyugat-európai, amerikai modern zenével. Az apuka nagyon híres indiai szitárművész volt, Anoushka az egyik lánya, a másik meg Norah Jones, akit sokan ismernek. Norah Jones-t is nagyon szeretem, de Anoushkával szívesen zenélnék, mert szeretem ezt a fajta hozzányúlást a zenéhez.

– Több helyen is nyilatkoztad a Beethoven-feldolgozások kapcsán, hogy a közönség is aktív részese az előadásnak. Fontos számodra a kapcsolat a közönségeddel?

– Nagyon fontos. Ha nincs közönség, akkor mi hiába vagyunk. Egy koncerten, ha én a közönséghez fordulok, beszélek hozzájuk, játszok velük, ők énekelnek velünk, akkor sokkal jobb lesz a hangulat, sokkal nagyobb energiák kezdenek el mozogni, én nem is tudom elképzelni másképp. Nekem/nekünk a legfontosabb a zenélésben az öröm, és jó dolog örömöt adni. És ha még több örömöt tudunk adni azzal, hogy bevonjuk a közönséget, és mint nagy óvodások együtt játszunk, énekelünk, ez mindenkinek egy olyan pluszt ad, ami miatt megérte eljönni a koncertre.

Aki már látta élőben zenélni Sárik Pétert, annak nem kell erről a pluszról beszélni, aki viszont vágyik erre a pluszra, annak kötelező ott lennie a szombati koncerten. Ha jót akar magának.

Takáts D. Ágnes
http://www.nyugatijelen.com/kultura/az_eletet_elni_kell_hogy_tudjunk_mirol_zenelni.php