Sade egy évtizednyi hallgatás után még mindig a szerelemről és szépségről énekel, szerelmesen és szépen. Engedj a melankóliának, nyúlj végig a heverőn, és hagyd, hogy minden hang a bőröd alá kússzon!
A 21. század első tíz esztendeje a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb előadónője nélkül telt. A Grammy-díjas Sade 2000-ben adott ki utoljára stúdiólemezt (Lovers Rock), és igaz, hogy két évvel később leszállította élete első koncertkorongját (Lovers Live, 2002), az már szinte csak neki volt fontos.
A Soldier Of Love azonban mindenki számára az. Nagyívű és nagyigényű mű, triphopközeli bpm-mel, flamenco gitárral, tétova zongorahangokkal, gyönyörűszép, megható vonós uszállyal, leheletnyi elektronikával, finom jazzel, lassú halált hozó soullal, icipici cicás funkkal és dögös r&b-vel. Mindezek mellett pedig egy olyan énekesnővel, akinek hangjától kibékül minden és mindenki, és végső soron kicsit jobb hely lesz a világunk – szeretve leszünk, mert úgy a jó.
Helen Folasade Adu ezúttal is ugyanolyan varázslatos, mint volt – valamikor úgy huszonöt évvel ezelőtt. A rosszmájú kritikák pont ezt róják fel Sade-nek: a változatlanságot, a homogén életművet. De miért kellene azon változtatni, ami nem igényli azt, mert egyszerűen jó? Jóllehet Sade betöltötte a félszázat, nőiességéből azonban mit sem adott le.
Az Apocalypto ősi maja civilizációjára reflektáló borító is valahogy azt sugallja, Sade volt az első nő a Földön, és az utolsó is. Ez a nő elragadó, de nem úgy, hogy az ujja köré csavar, vagy hogy szexszel kel és fekszik, inkább úgy, ahogy a nőiség archetípusát elképzeljük. Ölelőn, tisztán, mégis vággyal telin.
A nigériai születésű brit énekesnő-dalszerző-producer nem popot árul, mint 1984-ben, hanem hangulatot, olyat, amilyenre minden józan ember vágyik, néha, sokszor, gyakran – lelkiállapottól és habitustól függően. Elegancia van itt, visszafogottság és kellem, de nem kellemetlen vagy túlpózolt, hanem bájjal teli és néha kicsit arisztokratikus.
A Soldier Of Love női lemez, de olyan, melyet minden férfinak érdemes beszerezni. Minden hangból, hangszerből annyi van, amennyi kell, és ott bújnak meg és mutatják meg arcukat, ahol kell.
A szemi-akusztikus, programozott alapokra pakolt The Moon And The Sky-t Sting biztos elrontaná, de Sade nem. A pergő pergéssel és vaskos vonósjelenléttel szaggatott r&b-s címadó még egy kis gospel gellert is kap. A középtempós, slágeres Babyfathernek a szomorkás, zongorára és vonósokra komponált Morning Bird ágyaz meg. A blues-os, szaxofonnal színezett In Another Time olyan, mintha valamilyen hetvenes évekbeli soul albumról emelték volna ide.
A Peter Gabriel Real World Studio-jában felvett Soldier Of Love kapcsán szívünkben jó adag megnyugvással konstatálhatjuk: a nő örök, az idő pedig elég lassan poroszkál ahhoz, hogy ez így is maradjon, míg világ a világ.
