Négy év kihagyás után remek visszatérést produkált új albumával a The Rasmus. A hangzás valamivel lágyabb, mint legutolsó lemezükön volt, de így is jó munkát végeztek. Örülünk, hogy visszatértek.
Amikor annak idején az In The Shadows című számukkal mindenhol ismertté váltak, még azt gondoltuk, hogy egy hamar eltűnő tini rockbandáról van szó. A finn The Rasmus azóta bebizonyította: tévedtünk. Az együttes azóta is folyamatosan jelen van a zenei életben, minden alkalommal jó minőségű anyagot adnak ki a kezükből.Nem mellékesen pedig minden egyes lemezre meg tudnak újulni, Lauri hangja szinte minden stílushoz, hangszereléshez remekül alkalmazkodik.
A most megjelent, nyolcadik stúdiólemez címénél nem voltak túl kreatívok a fiúk, egyszerűen a The Rasmus címet adták neki. Szerencsére ez az ötlettelenség a dalokban, zenében nem köszön vissza. A korongra tíz új nóta került fel, a téma ahogy azt már megszokhattuk leginkább a szerelem és az emberi kapcsolatok, ez azonban nem zavaró, a zene magával ragadja a hallgatót. Bár állítólag a cím sem azért lett a The Rasmus mert nem volt más ötletük, hanem azért, mert ennél a kiadványnál már minden egyes sor és terv a banda tagjaitól származik. A címmel pedig ezt szerették volna kifejezni.
A The Rasmus valamivel könnyedebb, mint a 2008-ban napvilágot látott Black Roses volt, a dalok stílusa is teljesen más, hangszerelésben más hangszerek kerültek előtérbe, mint négy évvel ezelőtt. A zenei alap lazább, a gitárok halkabbak. A szünetben Lauri készített egy szólólemezt, amin az elektronikus hangzás uralkodott. Az, hogy ezt a stílust is kipróbálta, kedveli apróságokban visszaköszön a mostani korongon is, de szerencsére ezek tényleg csak kisebb részletek. Ennek köszönhetően a banda stílusa talán kicsit közelebb került a pophoz, mint a kemény rockhoz, de ez nem jelent problémát, ettől még nem lettek egy gagyit játszó csapat.
Az albumon a tíz dal között vegyes a felhozatal. Érdekes, hogy talán az egyik leglangyosabb és ezáltal leggyengébb nóta pont a CD nyitó Stranger, amit nem igazán értünk. A fiúknak is érezniük kellett, hogy nem az igazi, valószínűleg nem véletlen készült a klip inkább a második szerzeményhez, az I’m A Messhez. Bár, ha nagyon őszinték akarunk lenni, ennél is lehetett volna erősebb számot találni az első klipre és kislemezre. A mi kedvenceink a Friends Don’t Do Like That, a Somewhere, az End of the Story és a Save Me Once again.
A korong meghallgatását nem csupán a régi rajongóknak ajánljuk, hanem azoknak is, akik eddig nem feltétlen kedvelték az együttest. Az új stílussal a The Rasmus valószínűleg új közönséget is szerez majd magának.
http://www.kultography.hu/2012/07/03/lagyabb-de-jo-albummal-tert-vissza-a-rasmus/
