Ha a pszichére játszunk, a Biophiliát eladhatjuk ennyivel: “Collaboration with Apple”. Steve Jobs halála nyilván az egekbe röpíti majd az értékesített darabszámot. A fogyasztói társadalom azonban agonizál, az olcsó reklámszlogenek ideje lejárt.
Björk ezredforduló utáni munkái minimum ambiciózusak. Míg az 1993-as Debut, a két évvel későbbi Post vagy épp az 1997-es Homogenic a maguk kifacsart módján, de mégiscsak poplemezek voltak (a Post különösen), úgy a 2000-es paraév után Björk útja vezethetett volna a nagy semmibe is. Ő azonban ahelyett inkább a mindenséget választotta.A 2001-es Vespertine kifejezetten éjszakai hangulatú lett, elektronikus, mégis mély, intim, töprengő és megszállott. A rá három esztendőre kihozott Medúlla a technika helyett a hús, a vér és az agy mindenhatóságát hirdette. Egy majdhogynem kizárólag az emberi hangra komponált, fárasztó mivoltában is mérhetetlenül érzelemgazdag, felemelő és lebilincselő acapella kortárs opera, melynek befogadáshoz óriási türelemre és empátiára volt szükségünk. Aztán négy éve jött a Volta. A mainstream-mágussal, Timbalanddal készült album többé-kevésbé visszavezetett a kilencvenes évek underground tánczenéihez. Persze voltak rendhagyó hangszerek, mint a huszonegy húros kora vagy a kínai pípa, töredezett ritmusok, meg éteri, patetikus darabok, az egész mégis inkább gravitált a pop felé, mint bármi a Homogenic óta.
Nos, a homogenitás igencsak hiányzott az elmúlt években Björk életéből. Hangszálproblémái akuttá váltak, majdnem elvesztette hangját, aktivitását azonban nem. Folyamatos harcban állt otthona, Izland természeti erőforrásainak védelme érdekében. Épp ez, pontosabban a makro- és mikrokozmosz minden szálon való egymásba kapcsoltsága, a minden mindennel való összefüggésének felismerése inspirálta a Biophiliát.
A lemez egyébiránt majdnem nem öltött fizikai formát. Első körben egy természetfilm zenéjének készült, aztán a kiadó meggyőzte Björköt, hogy égesse CD-re a számokat. A művésznő igent mondott, de a megjelenést a darabok alapos átgyúrásához kötötte. És ha mindehhez még hozzátesszük, hogy valamennyi szám iPad-alkalmazást kapott, és hogy Björk a mű tetemes részét iPaden írta, magyarul, hogy ez a világ első Apple-kompatibilis okoslemeze, okkal-joggal ráncolhatjuk szemöldökünket. Mégis okafogyott a tartózkodás. Az informatika nem ölte meg a videósztárt.
A túl-koncepció ellenére (vagy éppen azt ellensúlyozandó) a közel ötven perces Biophilia majdhogynem puritán. Minimálelektronikával operáló kortárs komolyzene költői metaforákkal, tudományos szövegekkel, nem kevés musicales felhanggal, sok sötétséggel, önmarcangolással és az ezzel járó őszinteséggel. Organikus, természetes és minden nyugodtsága ellenére is felzaklató mű. A zaklatottság olyan ritmusképletekben is tetten érhető, mint a Solstice 7/4-e és 6/4-e, a Hollow és a Moon 17/8-a vagy épp a Mutual Core 5/4-e. Ugyanakkor minden programozott alap és törtütem ellenére mégiscsak érezni a föld szagát. Az alapokban mindeközben sercegő, ciccegő elektronika perceg, mely olykor vulkánként tör a felszínre.
A különleges instrumentumok – saját gyártású ütősök, pengetősök, elektronikus kütyük, Tesla öröksége és a gameleste (Thunderbolt) vagy épp csengő-bongó ingák (Solstice) – mellett főként a komolyzenei hatás és a gyönyörű kórusok dominálnak. Björk lírikus epilógja szerelmes vírusokról, több tízezer éves örökítő anyagot kódoló DNS-spirálokról (Hollow), az univerzum végtelen sűrűségű fekete anyagáról (Dark Matter), a gravitáció mibenlétéről, az emberről és a környezetről (Sacrifice) filozofál. Ugyanakkor – a címmel némileg ellentétben – konkrétan egyetlen szó sem esik a Biophilia teóriáról, amit ha elfogadunk, megértjük, hogy valamennyi dalban pont arról tart tudományos értekezést. A három éven át készülő, 16bit társproduceri közreműködésével felvett albumon “dalokat” hiába is keresnénk.
Az egyszerű, mégis drámai Virus, a furán fülbemászó Crystalline vagy épp a szférák zenéjét visszahangzó Cosmogony varázslatos szuggesztivitása mégis elhiteti velünk, hogy végül is egyek vagyunk, a természet pedig több puszta matériánál.
Nos, a homogenitás igencsak hiányzott az elmúlt években Björk életéből. Hangszálproblémái akuttá váltak, majdnem elvesztette hangját, aktivitását azonban nem. Folyamatos harcban állt otthona, Izland természeti erőforrásainak védelme érdekében. Épp ez, pontosabban a makro- és mikrokozmosz minden szálon való egymásba kapcsoltsága, a minden mindennel való összefüggésének felismerése inspirálta a Biophiliát.
A lemez egyébiránt majdnem nem öltött fizikai formát. Első körben egy természetfilm zenéjének készült, aztán a kiadó meggyőzte Björköt, hogy égesse CD-re a számokat. A művésznő igent mondott, de a megjelenést a darabok alapos átgyúrásához kötötte. És ha mindehhez még hozzátesszük, hogy valamennyi szám iPad-alkalmazást kapott, és hogy Björk a mű tetemes részét iPaden írta, magyarul, hogy ez a világ első Apple-kompatibilis okoslemeze, okkal-joggal ráncolhatjuk szemöldökünket. Mégis okafogyott a tartózkodás. Az informatika nem ölte meg a videósztárt.
A túl-koncepció ellenére (vagy éppen azt ellensúlyozandó) a közel ötven perces Biophilia majdhogynem puritán. Minimálelektronikával operáló kortárs komolyzene költői metaforákkal, tudományos szövegekkel, nem kevés musicales felhanggal, sok sötétséggel, önmarcangolással és az ezzel járó őszinteséggel. Organikus, természetes és minden nyugodtsága ellenére is felzaklató mű. A zaklatottság olyan ritmusképletekben is tetten érhető, mint a Solstice 7/4-e és 6/4-e, a Hollow és a Moon 17/8-a vagy épp a Mutual Core 5/4-e. Ugyanakkor minden programozott alap és törtütem ellenére mégiscsak érezni a föld szagát. Az alapokban mindeközben sercegő, ciccegő elektronika perceg, mely olykor vulkánként tör a felszínre.
A különleges instrumentumok – saját gyártású ütősök, pengetősök, elektronikus kütyük, Tesla öröksége és a gameleste (Thunderbolt) vagy épp csengő-bongó ingák (Solstice) – mellett főként a komolyzenei hatás és a gyönyörű kórusok dominálnak. Björk lírikus epilógja szerelmes vírusokról, több tízezer éves örökítő anyagot kódoló DNS-spirálokról (Hollow), az univerzum végtelen sűrűségű fekete anyagáról (Dark Matter), a gravitáció mibenlétéről, az emberről és a környezetről (Sacrifice) filozofál. Ugyanakkor – a címmel némileg ellentétben – konkrétan egyetlen szó sem esik a Biophilia teóriáról, amit ha elfogadunk, megértjük, hogy valamennyi dalban pont arról tart tudományos értekezést. A három éven át készülő, 16bit társproduceri közreműködésével felvett albumon “dalokat” hiába is keresnénk.
Az egyszerű, mégis drámai Virus, a furán fülbemászó Crystalline vagy épp a szférák zenéjét visszahangzó Cosmogony varázslatos szuggesztivitása mégis elhiteti velünk, hogy végül is egyek vagyunk, a természet pedig több puszta matériánál.
est.hu