Szó se róla, az Anthrax énekeskereséssel kapcsolatos procedúrája aligha volt ízlésesebb, mint egy belorusz táncdalénekes ruhatára. A szappanoperás manírokat elkerülendő csupán egy rövid összefoglaló erejéig idézzük fel az eseményeket.
A lemezt eredetileg bizonyos Dan Nelson énekelte fel (aki jelenleg az ex-Slayeres Paul Bostaph-fal dolgozik Black Gates nevezetű projektjén), ám idő közben emberi ellentétekre hivatkozva kilépett a zenekarból. Így újra ahhoz a Joey Belladonnához került a mikrofon, aki ezt megelőzően kísértetiesen hasonló okok miatt hagyta el az Anthrax sorait, és taszította magát a heavy metal Michael Dudikoffjai közé. Ilyen előzmények után nincs az a jó ízlésű kritikus, aki ne érezne kényszert arra, hogy pusztán dacból is porba gyalázza az anyagot, a Worship Music-ba azonban képtelenség belekötni.Jelentős előrelépés ugyan nem történt a 2003-as, John Bush által fémjelzettWe’ve Come For You Allhoz képest, a dalok azonban egytől egyig magukért beszélnek. Belladonna a klasszikus thrash metalos (Fight ‘Em Till You Can’t,Earth On Hell) és a Bush-érát idéző modernebb darabokban (I’m Alive, The Constant) egyaránt kiválóan énekel, noha érezhetően nem az ő hangfekvéséhez írták a dalokat. Charlie Benante dobolásáról újfent csak szuperlatívuszokban értekezhetünk, ugyanakkor Rob Caggiano gitáros is különösen fogós szólókkal rukkolt elő.
A Worship Music nem több mint egy méregerős metállemez, ám a tragikomikus előzmények tükrében ez bőven elegendő számunkra.
A Worship Music nem több mint egy méregerős metállemez, ám a tragikomikus előzmények tükrében ez bőven elegendő számunkra.
