Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Wolf Kati: nem leszek külföldi sztár

Wolf Kati jó úton halad afelé, hogy egész Európában ismert és közkedvelt legyen, ő mégis inkább Magyarországon maradna. Pedig az énekesnő dala, ha minden jól megy, franciául is hallható lesz. 
Amikor Wolf Kati néhány hónappal ezelőtt elindult az Eurovíziós Dalfesztiválon, s színpadra lépett Düsseldorfban, talán maga sem gondolta, hogy szereplése micsoda vihart kavar. A Szerelem, miért múlsz? című dal, illetve annak angol nyelvű változata, a What About My Dreams? annak ellenére, hogy csak a középmezőnyben végzett, hatalmas sikert aratott, s egyre-másra kap az énekesnő külföldi megkereséseket. Nemrég Svédországban adott koncertet, ahol kellemes meglepetésben volt része.
– Nagyon jó érzés volt, hogy a svéd fellépésemre még Angliából is jöttek rajongók, de egyébként a közösségi oldalamon található profilomra is sokan írnak Európa számos területéről – a legkülönbözőbb helyekről – érkeznek bejegyzések – kezdte Kati. – Most egy francia nyelvű remix változata is született a dalnak, egy kanadai szövegíró írta hozzá a szöveget. Érdeklődés van, ha minden jól megy, feléneklem franciául is. Igaz, ezen a nyelven egy szót sem beszélek, úgyhogy tanárhoz is kell mennem miatta, ha úgy alakul. Kemény feladat lesz – nevetett az énekesnő.
Az X-Faktorban rivaldafénybe került sztárt azonban sokkal jobban érdekli a családja, a gyermekei, a magyar pályafutása, mint egy esetleges európai karrier.
– Örülök, ha vannak az országunkon kívül felkérések, de őszintén szólva nem erőltetem a külföldet, számomra az itthoni dolgok sokkal fontosabbak. Itt vannak a gyerekeim, a családom, azt hiszem, nem is vagyok olyan típus, hogy könnyedén el tudjam engedni a gyökereimet – mesélte a kétgyermekes édesanya, aki Magyarországon gőzerővel dolgozik, hiszen hamarosan elkészül az új dala.
Dobos Péter
borsonline.hu
http://www.borsonline.hu/news.php?wolf-kati-nem-leszek-kulfoldi-sztar&op&hid=45040
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.