Kedden este a nagyszínpad húsz fellépős “gigantikus nyitóbulijával” veszi kezdetét a most huszadik alkalommal megrendezett soproni VOLT Fesztivál.
A legfrissebb hírek szerint a Lővér Kempingben utoljára megrendezett esemény ezekre a napokra alaposan átszabja a határszéli város életét, tavaly ugyanis már meghaladta a százezret a résztvevők száma. A vasárnap hajnalig tartó megamulatság színpadain világsztárok mellett több mint 200 magyar zenekar és dj lép fel.
“Úgy érezzük, a jubileumi program méltó az elmúlt 19 évhez. Idén három magyar előadó is exkluzív koncertet ad a VOLT-on: a már korábban bejelentett Ákos és Yonderboi mellett a hosszú idő után újra összeálló underground csapat, a Sexepil is színpadra lép Sopronban” – mondta a két alapító főszervező, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán a május végi beharangozó sajtótájékoztatón.
A Nyugat-Európában is népszerű, elektronikus zenét játszó Yonderboi (Fogarasi László) Ákoshoz hasonlóan csak a VOLT-on, majd a júliusi Balaton Soundon és az augusztusi Sziget fesztiválon lesz látható és hallható idén nyáron Magyarországon. A nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil (pontosabban a zenekar magyarul előadó változata) június 7-én az A38 hajón tért vissza több mint két évtized után, ezután pedig a VOLT-on koncerteznek.
Az idei VOLT Fesztiválon mások mellett fellép a Faith No More, a Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy&The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül a már említettek mellett például a Quimby, a Tankcsapda, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground.
VIVA – VOICE néven lesz tehetségkutató is: a több mint száz jelentkezőből a döntőbe jutott 12 tehetség fel is lép a Smile Zenekar kíséretében a VIVA Teraszon; a legjobbat a közönség választja ki közülük sms-szavazatokkal. A képzőművészeti programok részeként több neves művész, köztük ef Zámbó István és Wahorn András vezetésével alkotócsoportok fognak 1 méter magas és 1 méter széles, virágformájú fa installációkat készíteni. Az idei VOLT-on életmű-kiállítással emlékeznek a nemrég elhunyt Bernáthy Sándorra: a tárlaton elsősorban a művész zenei témájú művei, plakátjai, festményei, videói lesznek láthatók. Lesz a fesztiválon sajátos napi irodalmi-zenei performansz is Baksa-Soós Attila vezetésével.
A vendégsereg alaposan átszabja pár napra Sopron turisztikai térképét. Az MTI munkatársa által találomra megkérdezett szállodások közléséből azt tudni: az olcsóbb helyek gyakorlatilag megteltek, a drágábbakban még bukkanhat szobára, aki meg tudja fizetni. (Tavaly már csak a környező ausztriai települések panzióiban találhattak helyet az utolsó pillanatban ocsúdó fesztiválozók.)
A megugró igények kielégítésére a GYSEV külön VOLT-vonatokat indít kedden és szerdán 11.21-kor és 12.52-kor, a többi három napon pedig 11.21-kor a budapesti Keleti pályaudvarról Sopronba. Előbbiek fél háromra, utóbbiak valamivel fél öt előtt érnek célba. (A teljes árú menetjegyből 56 százalék kedvezményt kapnak a VOLT-ra utazók, míg a más városokból érkezők 33 százalékos csökkentéssel számolhatnak.) A pályaudvartól az 1-es, a 2-es és a 12V busszal juthatnak fel a legegyszerűbben a helyszínre a fesztiválozók. A menetrend alapján ez óránként átlagosan 5-6 buszt jelent, de – mint azt Mihályka Imre, a Kisalföld Volán személyszállítási igazgatója az MTI érdeklődésére közölte – ha nagy a tömeg, további járműveket állítanak be.
MTI