Jó időre elbúcsúzik budapesti rajongóitól a Lovasi András vezette Kiscsillag. Az alternatív szupergrupp pár hónapra eltűnik majd a nagyközönség szeme elől, hogy új lemezükön dolgozzanak, úgyhogy a Zöld Pardonos koncertjük mindenképp kihagyhatatlan alkalomnak ígérkezik szeptember 6-án, pénteken este 20 órától.
Minden bizonnyal év végéig az utolsó fővárosi Kiscsillag koncertnek ad otthont a Zöld Pardon szeptember 6-án este 20 órától, hiszen Lovasiék egy hosszabb szünetet tartanak majd, hogy belevethessék magukat az új nagylemezük munkálataiba. Az ex-Kispál és PUF zenészek alkotta csapat eddig három albumot jelentetett meg, és úgy határoztak, hogy idén ősszel felgyorsítják a negyedik korong készítésének munkafolyamatát.
– Júniusban eldöntöttük, hogy a már leszervezett bulikat természetesen még lejátsszuk, de újakat már nem kötünk le. Ennek az az oka, hogy szép lassan elkezdtük összerakni az új lemezünk anyagát, azonban egyelőre még nem igazán áll azon a szinten, amit szeretnénk. Ahhoz pedig, hogy érdemben tudjunk energiát és időt fordítani az ötletelésre és a stúdiózásra, szükségünk van egy kis szünetre, hogy csak az új albumra koncentrálhassunk. Egyfajta alkotótábort fogunk összehozni, és akár 4-5-6 napokra is összezárjuk majd magunkat, hogy minél kreatívabban tudjunk együtt dolgozni. Ebből kifolyólag most hónapokig, sőt valószínűleg az év végéig egyáltalán nem játszunk majd a fővárosban, tehát mindenképpen érdemes eljönni szeptember 6-án, pénteken a Zöld Pardonba, hiszen egy hosszabb ideig itt láthat minket utoljára a budapesti közönség. – mondta el Lovasi András, a csapat frontembere.
A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.
Az esemény meghívója:
https://www.facebook.com/events/188149024699176/
Részletek:
https://www.facebook.com/kiscsillag
http://www.kiscsillagzenekar.hu/
http://www.facebook.com/zoldpardon
http://www.zp.hu/