Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Újdonsült sztárok és nyolc óra munka

Öt különböző koncerttel rajtol csütörtökön este a 3. fiERD Tábor, a televízióból ismert magyarországi tehetségkutatók sztárjai mellett a Beatrice csap a húrok közé.

A július 28–31. között zajló fesztivál első fellépője László Attila, aki nemrég a Csillag születik legutolsó szériájában tette híressé szülővárosát, Kézdivásárhelyt. A főként Máté Péter-, Zámbó Jimmy- és Demjén Ferenc- dalokat éneklő Attila csupán 14 éves, mégis ő nyerte meg az RTL Klub tehetségkutató műsorát, és saját bevallása szerint az a legnagyobb álma, hogy elismert énekes legyen Magyarországon.


László Attila a Csillag születik legutolsó szériájában tette híressé szülővárosát, Kézdivásárhelyt

László Attila 18 órától lép fel a Bözödi-tó partján lévő táborban, utána pedig a műsorbeli nagy vetélytársa, Szabó Ádám következik. A harmonikás ifjú 5 éves kora óta zongorázik, és szintén a tavaszi Csillag születik legjobbjai közé tartozott. Napi öt-hat órát gyakorol, és saját bevallása szerint az volt élete legszebb pillanata, amikor 5 éves korában megtalálta édesapja gyerekkori harmonikáját.


A magyar Joe Cockerként is emlegetett Király L. Norbert

A Csillag születik sztárjai után az X-Faktor felfedezettje, a magyar Joe Cockerként is emlegetett Király L. Norbert lép fel 20 órától, majd tőle a Beatrice veszi át a terepet 21 órától. A most már csak férfiakból álló együttesről sokan nem gondolják, hogy eredetileg 1969-ben a beat-korszak kellős közepén öt lány kezdett zenekarosdit játszani egy zuglói pincében. Felszerelésük alig volt, egyedül Csuka Mónika büszkélkedhetett egy elektromos gitárral, ennek az együttesnek lett a neve Beatrice. Nagy Feró pedig úgy került a lányok közelébe, hogy fogadást kötött egyik barátjával: meghódítja az egyik beatricés lányt. Megnyerte a fogadást, hamarosan feleségül vette az alapítót, Csuka Mónikát. 1978-ban Nagy Feró átalakítja a Beatrice együttest, akkor kezdi meg pályafutását az első magyar punk jellegű banda.


Ki gondolná ma már, hogy eredetileg öt lány kezdett zenekarosdit játszani Beatrice néven egy zuglói pincében?

A következő váltás 2010 januárjában történt, akkor a Nemzet Csótányaként emlegetett énekes átszervezte a Beatricét, mert ahogy nyílt levelében közli „Az én terveimhez ez a zenekar, és ez a hozzáállás kevés!”. Az új felállásban Nagy Feró énekel, mellette Laczik Fecó basszusgitározik, Nagy Hunor Attila dobol, Magasvári Viktor pedig gitáron játszik.

A Beatrice után a magyarországi Wisdom lép színpadra, a nevük egy heavy metal bandát takar, amely 2001 őszén alakult „mindenféle komoly terv és elhatározás nélkül”.

szekelyhon.ro

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.