A zenészek holtszezonjában sem ültek tétlenül a srácok, ugyanis év végén egy újabb produkcióval jelentkeztek, ami több ízben is eltért a megszokottól. Látványos videoklip, szokatlan hangszerelés és váratlan siker övezi a dalt, megjelenése óta.
A 2019-es év egy nagyon termékeny időszak volt számunkra. Sikerült megjelentetnünk a legelső nagylemezünket, videoklipek készültek a dalokra és ezeket annak rendje-módja szerint a koncertjeinken népszerűsítettük. A Fellegvár album hangzásából kilépve próbáltunk kicsit új vizekre evezni a ,,Ha éreznéd“ című dalunkkal, ami többé kevésbé sikerült is. Merész vállalkozásnak tűnt a váltás de ezekre mindig szükség van ahhoz, hogy érdekesek tudjunk maradni a közönségünknek és újat tudjunk mutatni addigi önmagunkhoz képest.
Természetesen továbbra sem áll meg a gépezet, új célok vannak kitűzve erre az évre.
2020-tól, csakúgy mint a tavalyi évtől azt várjuk el, hogy felül tudjuk múlni önmagunkat. Mindezt hangzásban, megjelenésben és az egyre növekvő közönséggel szeretnénk elérni. Tavaszra egy kislemezzel készülünk, jelenleg az új dalokon dolgozunk és a közeljövőben minden bizonnyal a stúdiómunkálatokat is elkezdjük. A naptárunk is szépen alakul, igyekszünk ebben az évben is minél több helyre eljutni és mindent megtenni annak érdekében, hogy egyre szélesebb körben eljuthassunk a közönséghez.
Ha éreznéd videoklip:
Facebook:
https://www.facebook.com/negyesstreet/