Wednesday, October 9, 2024
spot_img

Latest Posts

Ugly Kid Joe koncert a Barba Negra Trackben!

A napfényes Kaliforniát, meg persze a ’90-es éveket is visszahozza egy este erejéig az Ugly Kid Joe, mely április 29-én játszik a Barba Negra Trackben. Az amerikai zenekar most először koncertezik Magyarországon, ahol debütáló albumuk, az America’s Least Wanted kiadásának 25. évfordulóját ünnepli majd a színpadon. Ez az a lemez, mely egy csapásra ismertté tette a csapatot, rajta az Everything About You és a Cats In The Cradle című slágerekkel.

Az Ugly Kid Joe zenekart öt fiatal srác alapította néhány év közös zenélés után 1990-ben, a kaliforniai Isla Vistában. A név eredetileg csak viccnek indult: egy Pretty Boy Floyd (Floyd a szépfiú) nevű glam zenekarral közös koncert előtt vették fel a „Joe, a csúnya kölyök” nevet, ami aztán rajtuk maradt. Nem csak a nevük volt fricska a hajmetál hősöknek, hiszen maga a zenekar is az újonnan feltörő garázsrock csapatok egyike volt: zenéjükben a megjelentek hard rock, funk, rap és thrash jellemvonások is.

Az Ugly Kid Joe a ’90-es évek végén gyors népszerűségre tett szert, köszönhetően a szarkasztikus dalszövegeknek, és a modern, de összességében heavy metal alapokra épülő muzsikának. Everything About You című daluk a harmadik helyig kúszott fel a Billboard 100-as kislemez listáján, amelyen összesen 20 hetet töltött el, és később a Wayne világa című filmmel is sokan megismerték. Az As Ugly As They Wanna Be című debütáló EP-ből már kétmillió darab fogyott el, amire még ráerősített a Cats in the Cradle kislemez félmilliós eladása – itt nézhetjük meg a dal 1992-es videóját: https://youtu.be/B32yjbCSVpU

Az ezt követő amerikai turnék alatt egyre többen ismerték meg a csapatot, mely Ozzy Osbourne előtt is játszott; a Black Sabbath és az AC/DC egyébként is nagy hatással volt rájuk, több régi klasszikust is feldolgoztak. Az első teljes hosszúságú album, az America’s Least Wanted végül 1992-ben jelent meg, és világszerte kétmillió darab fogyott belőle. Egy dobos cserét követően, Shannon Larkin (Godsmack) csatlakozása utána érkezett az 1995-ös Menace To Sobriety, ami az új ütősnek köszönhetően egy keményebb, morgósabb lemez lett, a brit Kerrang! az év albumának is kikiáltotta anno. Ennek ellenére az Egyesült Államokban nem aratott igazán sikert, így a ’96-os Motel Californiát már egy független, saját kiadóval jelentették meg. Ugyan a törzsrajongók kitörő lelkesedéssel fogadták az albumot, a csapat végül 1997-ben, egy búcsúturné és ötmillió eladott lemez után feloszlott.

2011-ben álltak össze ismét, és Stairway To Hell címmel adtak ki egy hat dalos EP-t 2012-ben, 2015-ben pedig – közösségi finanszírozás útján a rajongókat is bevonva – érkezett az Uglier Than They Used Ta Be című új nagylemez. Azóta pedig olyan legendák előtt játszanak ismét, mint Alice Cooper, a The Cult, a Faith No More és a Guns n’ Roses. Az aktuális, Budapestre is érkező turné a legendás debütáló album megjelenésének 25. évfordulóját ünnepli. A banda legnagyobb slágerét itt nézhetjük meg: https://youtu.be/byEGjLU2egA

Az alapító énekes, Whitfield Crane nemrég nyilatkozott az első album 25 éves jubileuma kapcsán – a kiadás korszakáról így mesélt: „Nagyon más pillanat volt az térben és időben. Akkoriban fiatal srácok voltunk még, és a nyakunkba szakadt a siker és ismertség, miközben mi magunk nem voltunk még igazán jó zenekar. A technikai tudást és a tapasztalatok kezdeti hiányát hatalmas és őszinte energiákkal pótoltuk, és elkaptunk egy hullámot, ami körberepített minket a világon. Amikor aztán Menace To Sobriety jelent meg, már egy remekül összecsiszolódott csapat voltunk, és Shannon is kiváló új csapattagnak bizonyult. Az újjáalakuláskor ezt a kiváló csapatot és annak minden jó energiáját hoztuk újra össze, ami nagyszerű érzés.“

Whitfield időnként Ausztráliában is elidőzik, itt alapította Jeff Curran gitárossal a Yellowcake nevű csapatot, melyet többek között a Black Sabatth iránt érzett közös rajongásuk tart össze – a csapat a budapesti koncert vendégzenekara lesz.

A Concerto Music bemutatja: America’s Least Wanted 25 Years Anniversary Tour
2018. április 29., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Track
Ugly Kid Joe, Yellowcake koncertek
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a http://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu webáruházakban, valamint a CD Pincében, a Headbangerben és a Barba Negra recepcióján.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu
http://www.uglykidjoe.net

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/465926947142842/

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.