Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Török Félhold Fesztivál a Dürerben

Itt voltak százötven évig, mégis csak a kávé, a fürdők, pár mecset és szavak maradtak utánuk. Ha a török kultúráról a népszerű étterem láncok ízein és a hastáncon kívül többet is szeretnénk megtudni, a Félhold Fesztivál ideális kezdés.

A fesztivál egy héten keresztül igyekszik betekintést nyújtani a régi és modern török kultúrába a képző-, tánc- és filmművészettől kezdve a színházi előadásokon át a zenéig. Az első pár napban rögtön számos zenei formációval ismerkedhetünk meg.
 
Az Istanbul Kultur Verein és a Makamhane előadásában oszmán-török tradicionális és klasszikus zenét hallhatunk, melyek majd’ 700 éves zenei alapokon nyugszanak. A Hosh Neva által bemutatott szerelmi dalok Közép-Ázsia és Anatólia szúfi-tradíciójából táplálkoznak, míg a Sazz da Jazz az anatóliai népzene, a nyugati zene és a jazz metszéspontját keresi. Az alternatívot, a jazzt és a világzenét egyesítő Fatima Spar neve már ismerősebben csenghet, csakúgy mint a tavaly a Nemzetközi Jimi Hendrix fesztiválon már bemutatkozott rock/funky/jazz formáció, a Yildirim Fakilar. Az egyik legérdekesebb produkció a négy furulyás lány alkotta Novavon lesz, akik barokkos, klasszikus és romantikus zenei világukat modern elemekkel színesítik.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.