„Alig egyéves múlt és tucatnyi, Baróton és Erdély-szerte tartott koncert után talán korai azt mondani, hogy egy együttes sikere nem véletlen, s azt, hogy zenéjük igazi értéket képvisel, de a TransylMania esetében a kockázatot vállalni érdemes…
Nemcsak azért, mert fülbemászó, szívhez szóló muzsikájuk ritmusai már kezdettől fogva is ismerősek, hangulatot teremtőek, hanem azért is, mert érezni: mindaz, amit tesznek, tiszta lélekből születik. Ki pedig lélekből a szívnek játszik, rossz, elcsépelt és értéktelen nem lehet.”
A fenti sorok 2003 szeptemberében születtek az akkor még jóformán ismeretlen zenekarról, a TransylManiáról. A megelőlegezett bizalommal nem élt vissza az együttes, s ma, amikor fennállásuk tizedik évfordulójának ünneplésére készülünk, három kiadott albumról, több száz koncertről, és rajongóinak szerzett megszámlálhatatlan kellemes percről számolhatunk be.
Tíz esztendeje, június 27-én Cseresznyés „Csönye” Szilamér hívására állt össze először közös muzsikálásra néhány fiatal. Pál Gábor (hegedű), Ségercz Feri (pásztorfurulya, tilinka, kaval, bombard, töröksíp), Bogyor Gábor (billentyűk), Bogyor Attila (gitár, ének, vokál), Tókos Imre (gitár, ének, vokál), Kátai Jocó (dob), Cseresznyés Emília (vokál) és Zsigmond Laura (vokál) nagyon különböző zenei múltat hozott magával, ám azzal tisztában voltak, új együttesüket miből akarják éltetni, fenntartani: magyarságunk legnemesebb örökségéből. Az elején óhatatlanul a neves előadók számait alakították stílusukhoz, s bár időközben születtek saját dalok is, ez hozta meg szerencséjüket is.
A Duna tévé 2002 szilveszterekor élő adásban közvetítette a székelyudvarhelyi újévi mulatságot, ők pedig néhány dal erejéig felléphettek, s többek közt egy Kormorán-feldogozást is eljátszottak. A neves anyaországi előadók éppen a Nemzet Televíziójának budapesti színpadán készültek fellépni, így végigkövették az erdélyiek produkcióját. Ahogy mondani szokták, a többi már történelem, ugyanis egy szép és hosszú barátság, együttműködés kezdetét jelentette az a nap. A Kormorán felkarolta a háromszékieket, tapasztalatát és kapcsolatrendszerét rendelkezésükre bocsátották, aminek eredményeként 2004-ben megszületett első, a Legyen úgy, mint régen volt című albumuk. Elindult tehát szekerük, a felkérések egymást követték, szép sorban eljutottak a történelmi Magyarország minden szögletébe. Meghatározó pillanat volt életükben, hogy a szomorú emlékezetű 2005. december 5-ei népszavazás estéjén a fővárosban játszottak, a Kossuth téren szembesültek az eredménnyel. Úgy vélték, kettőzött erővel kell zenélniük, hátha akad néhány ember, aki nekik köszönhetően érti meg, nem létezik határon „innen” és „túli” magyar; mindannyian az egy és oszthatatlan nemzet tagjai vagyunk. A 2006-os esztendő zeneileg termékenynek bizonyult – megjelent az első albumot művészileg sokkal felülmúló, El ne add az ősi házat című korongjuk –, ám Csönye és Ceci első kislányának, Annácskának elvesztése komoly törést jelentett az együttes életében is.
A családi tragédia fájdalmának tompításához bő egy év kellett. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója zárómomentumának szánt, Mert tudnom kell… című, százötven színészt és táncost megmozgató produkciójuk – műfajilag nem rockopera, nem színház, nem is táncelőadás, ám elemeiben mindhárom fellelhető – hatalmas feladat elé állította az időközben átalakult zenekart. Elég, ha csak azt említjük, hogy a tizenegyezer nézőt vonzó és a Duna tévé által a helyszínről közvetített előadás előtt egy héttel jóformán kint aludt a csapat, s a színpadépítéstől a technikai szerelésekig mindenben részt vettek. A dalok egy év múlva lemezen is megjelentek, ám „frissiben” nem sikerült kellően ismertté tenniük. Hátráltatta őket, hogy a legtöbb koncertet saját költségen kellett volna előkészíteniük, majd keresztbe tett a megváltozott törvénykezés is – a kis kiadókat is arra kötelezték, ne „megírják”, hanem nyomtassák a CD-iket. Kevés helyre jutott el tehát itt, Erdélyben az általuk legjobban sikerültnek tartott lemez, ám az évi hatvannál több fellépésnek köszönhetően – visszatérő vendégek Tusványoson, az EMI-táborban és a Szent György Napokon – mégis eljutottak a dalok a címzetthez: az értékkereső közönséghez. Nem kis szerepet játszott ebben a feladatban az alapító tagok egy részét felváltó Szélyes Margit „Manyika” (ének, vokál), Orbán Ferenc (hegedű, vokál), Hompoth Artúr (dobok), Gáspár Csaba (hegedű, vokál), Melkuhn Róbert (népi fafúvós hangszerek), Pakot „Paki” István, és gyakori vendégzenészként Fazakas Albert (cimbalom, brácsa) is, egyre kiforrottabbá és egyedibbé téve a zenekar hangzását.
Egész napos ünnepre készül tehát a TransylMania. Vasárnap Vargyason a Daniel-kastélyban vendégül látják mindazokat, akik az elmúlt tíz esztendőben kicsit is magukénak érezték zenéjüket. Koncertjükön minden bizonnyal felcsendülnek majd a legnépszerűbb darabok is, mint az Indulj el, a Három szín, a Pávás (szűz) leány, a Legyen úgy, mint régen volt, az Ez a világ, a Tiszteld a gyermeket, az Elpártolt liliomszál, a Ha az Isten úgy gondolná, a Mert tudnom kell és a Töltik a nagyerdő útját. Kiállítás nyílik az együttes plakátjaiból, a fényképeken pedig megelevenednek legjelentősebb fellépéseik, kiállít Incze Mózes festőművész és Könczey Elemér grafikus, értekezést tart Benkő Levente újságíró, történész. A gyermekek kézműves-foglalkozáson vehetnek részt, de az íjászatba és a lovaglásba is belekóstolhatnak, a felnőttek pedig borokat kóstolhatnak, bemutatják a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó szolgálatát, gyűjtést tartanak a Laura Ház gondozóotthonának építésére. Koncertezik a Folker, a Fabatka és a magyarországi Csillagösvény, az erdővidéki tehetségek közül fellép a nagybaconi Fazakas Alpár és Kolumbán Sándor, illetve a Metrick Band. A tíz év kitartásért, bátorításért gazdag programmal lepik meg tehát barátaikat a TransylMania tagjai. Érdemes lesz velük tartani.
Hecser László
3szek.ro
