Tuesday, December 6, 2022
spot_img

Latest Posts

Teltház volt a TNT koncerten a Sportarénában

A TNT együttes 15. születésnapja alkalmából újra összeállt és súlyos teltházas koncertet adott a Papp László Budapest SportArénában. Dobrády Ákos és Inti, mintegy félévig készült az eseményre, mely után szerényen úgy fogalmaztak az első impressziójukról, hogy ez volt életük koncertje.

Május 21-én, szombaton 20 óra után 20 perccel, színpadra lépésük pillanatában szinte felrobbant az Aréna. Ez nem vicc! A közönség végig táncolta és énekelte a két órás, slágerekkel teli elsöprő lendületű koncertet. Sőt! Még a pöttöm Megasztár, Patai Anna vendégszereplése is hatalmas sikert aratott, üde színfoltja volt az estének. Ákos és Inti mindent megtett, hogy a tízezres tömeg feledhetetlen élményekkel térjen haza.
– Különleges élmény volt! – mondta elérzékenyülve Dobrády Ákos – Érezhető volt, hogy kimaradt 5 év és a közönség már nagyon várt minket. Talán az összes nagykoncertünk hangulatát felülmúlta a szombati. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített és rengeteget dolgozott azon, hogy ez az este létrejöhessen!
Ákos és Inti a koncert egy hatalmas tortával is készültek a rajongóknak Csuta Zsolt jóvoltából, aki a tavalyi évben elnyerte a „2010-es év fagylaltja” díját. A koncert után pedig DJ Domnique-kal tovább bulizhatott, akiben még maradt erő egy ilyen fergeteg után. (…)

mymusic.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.