Taylor Swift 250 ezer dolláros (70 millió forintos) adománnyal támogatja Keshát, aki szerződése felbontását kérte egy amerikai bíróságtól arra hivatkozva, hogy producere, Dr. Luke megerőszakolta.
Egy New York-i bíróság pénteken elutasította a 28 éves énekesnő keresetét. Swift ezt követően hozta nyilvánosságra szóvivője útján, hogy “támogatását jelezve, 250 ezer dollárt adományoz Keshának, hogy ne szenvedjen hiányt ezekben a nehéz időkben” – írta vasárnap a billboard.com.
Swift több más hírességgel, így Lady Gagával, Ariana Grandéval, Lorde-dal, Demi Lovatóval fogta Kesha pártját az ügyben. Kesha, aki azt állítja, hogy a dalszerző-producer Dr. Luke tíz éve droggal elkábította és megerőszakolta, azért folyamodott a bírósághoz, hogy bontsák fel szerződését és más céggel dolgozhasson. A producer ügyvédje tagadta a vádakat.
Gaga Twitterén közölte, hogy csodálja Kesha bátorságát, aki a bírósági procedúra miatt már két éve nem tud dolgozni.
MTI