Mint az a házigazda Szolnoki Főiskola tiszaligeti campusának épületében rendezett keddi sajtótájékoztatón elhangzott, az EFOTT története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó a Pécs melletti Abaligeten, ahol huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott. A programsorozat mára az egyik legnagyobb magyar fesztivállá nőtte ki magát.
A tavalyi évben minden korábbinál többen, csaknem 69 ezren látogattak el az EFOTT-ra, és a szervezők bíznak abban, hogy idén a Tisza partján is sikerül látogatói rekordot dönteni.
Dajka Zoltán, az EFOTT főszervezője megjegyezte: az új helyszíneken a fesztivál méretei miatt mindig egy kis fenntartással fogadják a rendezvényt, ám amint vége, rendszerint jelzik, hogy a következő évben is szívesen megrendeznék azt. Így történt ez 2010-ben Orfűn is, ám mivel a program egyik alapelve, hogy minden esztendőben az ország más településén tartják, idén végül – több szóba jöhető helyszín közül, elsősorban a Tiszaliget adottságai miatt – Szolnok lett a befutó.
Az idei program, így a fellépők listája még egyeztetés alatt áll, ám az EFOTT a szokásos színvonalat nyújtja majd: a legismertebb hazai előadókat Szolnokon is láthatja-hallhatja a közönség.\
est.hu