Hrvatska punk
A horvát Overflow koncertjével kezdődött a szombati program a Pop-Rock Nagyszínpadon. Bár a négytagú punk-rock zenekar itt lakik a szomszédban, ez volt az első alkalom, hogy felléptek nálunk. A magyarok iránti szeretetüket rögtön a koncert elején megpróbálták kifejezni pár kedves magyar szóval, de mivel nem olyan könnyű megbirkózni a magyar szavakkal, a továbbiakban inkább azt tették, ami a legjobban megy nekik. Komoly leckét adtak abból, hogy is kell a legstílusosabban felállni a kontroll ládákra, hogyan kell onnan leugrani, és hogyan lehet még akkor is felhergelni a közönséget, ha a színpad szélén ülve kezdenek el egy számot. Az elmúlt években körülbelül ezer koncertet adtak a világ minden táján, de a Szigeten is ugyanazzal az energiával szólalt meg a Surprise vagy a Wasted. Ha a Green Day Horvátországba születik, akkor Overflow lett volna a neve, ez biztos.

Hadouken!
A kilencvenes évek közepén az ember majd’ minden presszóban találkozhatott egy kistérségi Pokemon-mesterrel, aki egy drótdarab segítségével képes volt megfelelő mennyiségű kreditet varázsolni a Street Fighter játékgépbe. Voltaképpen hogy is jön ez ide? Nos, úgy, hogy a hadouken a Ryu nevezetű karakter harci kiáltása volt. Levonhatjuk tehát a konzekvenciát: a leedsi zenekar keresve sem találhatott volna magának hülyébb nevet. Helyzetüket mellesleg súlyosbítja, hogy egy huszonöt év feletti zenehallgató már puszta dacból is hajlandó ellenszenvvel viseltetni a hasonló formációkkal szemben. A srácok (illetve a billentyűs lány) ugyanis úgy festenek, akár egy szuicid gólyabál sztárattrakciója. Az emós külsőhöz azonban meglehetősen lendületes elektro-rock egyveleg társul, így ezúttal sem kellett színpadra repülő tárgyaktól tartaniuk. A gimnazista Pendulumként is emlegetett formáció zsenge (átlag)életkora ellenére is profi produkcióval állt elő, a közönség fiatalabb hányadát már az első két szerzeménnyel sikerült letaglózniuk. James Smith, ha énekesként nem is nyújtott tökéletes teljesítményt, showmanként maximálisan megállta a helyét. (Még akkor is, ha közönségtérdepeltetésből tegnap volt szerencsénk látványosabb attrakcióhoz is.)
Csak csajok
Kate Nash-t hosszú idő óta az egyik legtehetségesebb brit énekesnőnek tartja a szakma. Hangjának, karizmájának és bájának köszönhetően 2008-ban elnyerte a legjobb női előadónak járó BRIT zenei díjat, amely komoly fegyvertény, viszont van valami, ami még közvetlenebb bizonyíték arra, milyen tehetséges előadó is ő: a legegyértelműbben Kate koncertjei igazolják ezt. Nagyot kellett csalódniuk azoknak, akik arra számítottak, hogy egy lufihangon éneklő, törékeny és maníros dívát fognak látni ezen az estén a Sziget legnagyobb színpadán. A most huszonnégy éves énekesnő már a bevonuláskor vagányul rockosra vette a figurát, és végig kemény tempót diktált csak csajokból álló zenekarával. Több mint hetven percig voltak velünk, és bátran állítjuk, ez a program nemcsak a nőnemű Sziget-lakóknak jött be, hanem a srácoknak is, akik kórusban üvöltve tettek házassági ajánlatot az énekesnőnek a számok közötti szünetekben. Egy szerencsés rajongónak még a színpadra is sikerült feljutnia, de Kate-t ez egyáltalán nem hozta zavarba, hanem leültette a zongorája előtti lépcsőre rajongóját és eljátszotta neki egyik legismertebb dalát, a Foundations-t. Nekünk nem ez volt a koncert legemlékezetesebb pillanata, hanem amikor Kate teljes átéléssel egy hihetetlenül erőteljes és obszcén verset szavalt el, illetve amikor a fináléban zongoráján ugrált. Nash kisasszony végig hihetetlen közvetlen és elragadó, egyedül csak a My Chinchilla című Cub-feldolgozástól nem nyaltuk meg a könyökünket, viszont a Pumpkin Soup ezért is kárpótolt minket a végén.
Oh My God
A tündéri Kate Nash után a nagy visszatérő Kaiser Chiefs folytatta a Nagyszínpad programját. Anglia egyik legjobb indie-rock zenekarát már jól ismerheti a magyar közönség, Ricky Wilson és társai pedig pontosan olyan koncertet adtak, amiért szeretjük őket. A rövid felvezető után az első lemez nyitódala, az Everyday I Love You Less And Less pörgette fel a hangulatot, megállás-nélküli őrjöngést elindítva. Brit indie-rock zenekarnak lenni nem könnyű – tekintve a konkurenciát -, de a Kaiser Chiefs dalai egyszerre fülbemászóak, tökéletes slágerek és jól hangszereltek. E mellé jön az a tény, hogy a leedsi ötösfogat hiperaktív frontemberének köszönhetően az egyik legjobb koncertzenekar is. A kicsivel több, mint egy óráskoncert során elhangzott az összes klasszikus, jó arányban voltak az új lemez dalai, a hangulatot meg tényleg megalapozta Ricky: volt közönségben éneklés, atlétákat megszégyenítő ide-oda futkározás, a záró Oh My God pedig továbbra is az egyik legjobb indie-himnusz, ami valaha született.

Thirty Seconds To Mars
Az idei Sziget legnagyobb visszatérője – Prodigy, Chemical Brothers vagy Kaiser Chiefs ide-oda, kétségtelenül a Thirty Seconds To Mars. Bár, tegyük hozzá itt a legelején, egy megüresedett headliner-posztot kellett betölteniük, Amy Winehouse ugyanis lemondta idei turnéját, és sajnos a baljós előjelek beigazolódtak: az idei Sziget egyik legszebb pillanata volt Jared Leto frontember megemlékezése az elhunyt énekesnőről. Ritka, amikor egy ilyen kaliberű zenekar egy éven belül harmadszorra lép fel Magyarországon, a Los Angeles-i trió azonban olyan rajongótáborral rendelkezik, akik valószínűleg minden héten megtöltenék a Nagyszínpad előtti teret. Az énekes körüli kultusz egészen egyedülálló, a zenekar pedig most is igazolta népszerűségét. A dobszólós bevezető utáni 75 perc hozta a kötelező 30STM-hangulatot, elhangzottak a legnagyobb slágerek, Jared Leto pedig tényleg ért ahhoz, hogyan kell bánni a rajongókkal, akik közül Patrik – magyar zászlóval a kezében – csak az első szerencsés volt, aki feljutott a színpadra, a záró dal alatt ugyanis közel száz fanatikus tombolt a trió és a kísérőzenészek mögött. Tény, hogy ezen a koncerten hallhattuk legtöbbször a „Jump!” felkiáltást, de a kiváló hangulathoz még konfetti eső és hatalmas labdák is járultak, egyszóval minden, amit elvárhatunk egy ekkora kaliberű rockprodukciótól. Bár a tavalyi Sziget és az egy hónappal ezelőtti VOLT-fellépés után feltételeznénk, hogy Jared Leto már felismeri a magyar zászlót, a 30STM produkciója ettől függetlenül tökéletes lezárása volt a szombati Nagyszínpad programjának.

sziget.hu