Monday, October 14, 2024
spot_img

Latest Posts

Szentpéteri Csilla: Best of

Best of albummal jelentkezik a crossover hazai királynője, Szentpéteri Csilla. A mediterrán temperamentumáról ismert zongoraművésznő a hazai jazz élet kiválóságaival gondolta újra legsikeresebb dalait.

A december elején megjelent, 22 dalt tartalmazó válogatásalbumon Csilla nem „csak” zongoristaként működött közre, de ő volt az album zenei rendezője, és a hangszerelést sem bízta másra.

„Elképesztően izgatott a XXI. század műfaji és technikai szabadsága, a digitális stúdiók, számítógépes zenei programok kimeríthetetlen tárháza, az effektek,

groove-ok misztikus és egyben ösztönző világa. Ma már azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy jobban eligazodok ebben a világban, mint a saját sminktáskámban.

Azelőtt a zongora volt az egyetlen alkotótársam, ma már a computer is azzá vált, melyen megszületnek saját átirataim, szerzeményeim. Minden mű a kezeim közül kerül ki, nem vázlatosan, hanem szinte az első hangjegytől az utolsóig megírom. Pontosan tudom, mit szeretnék hallani, ha jönnek a zenésztársak és megkezdődik az élő megszólalás.

Szentpéteri Csilla kedvenc klasszikus szerzőinek – Mozart, Paganini, Vivaldi, Rossini, Satie – műveit gondolta újra, a fejlett stúdiótechnika alkalmazásával korunk befogadhatóbb zenei nyelvére. Számtalan íz és hangulat váltakozik a 22 dalt tartalmazó albumon, mely a karácsonyi lemezpiac egyik különleges darabja.

szentpeterialbumHihetetlen nehéz volt 75 percbe belesűríteni öt nagylemez, és egy koncert DVD termését ebbe a válogatás albumba. Kértem a rajongóimat, hogy készítsenek egy listát a kedvenc dalaikról. Itt kerültem igazán zsákutcába, mert a legtöbben képtelenek voltak 40 számnál lejjebb menni. Én is nehezen váltam meg mindazoktól, melyek lemaradtak, kicsit úgy éreztem, hűtlenné válok irántuk, mintha kiközösítettem volna a maradék, közel 60 dalomat. S hogy mi döntött a mostani tracklista mellett?

Alkotó-művészként nem pusztán egy slágerlistát szerettem volna, hanem mindazt, ami én vagyok, a nap 24 órájában. Hiszen mindegyiken ott vannak az ujjlenyomataim, arcaim, érzéseim, gondolataim, titkaim, vágyaim, szabadrepüléses, önfeledt nevetéseim, plédbe burkolózó lazulásaim – mondta el gondolatait legújabb albumáról a zongoravirtuóz művésznő.

Az újraírt és újra kevert dalokat tartalmazó korongon jazz kiválóságai sorakoznak Csilla mögött, olyan nevek mint Fekete-Kovács Kornél, Borlai Gergő, Gyenge Lajos, vagy éppen Sipeki Zoltán.

Szentpéteri Csilla 2013 12.14-én 16:00-tól a budapesti Károly-körúti Alexandra üzletházban, vasárnap 15:00-tól pedig az Alexandra könyvesház szegedi üzletében  dedikálja BEST OF SZENTPÉTERI CSILLA & BAND címmel megjelent válogatásalbumát.

Web: facebook.com/szentpetericsilla    szentpetericsilla.com

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.