Sokadszor lépett fel kedden Budapesten Sting, mi azonban még mindig nem tudjuk megunni a már 61. évében járó brit zenészt.
Vannak az ember életében állandó dolgok. Olyanok, amelyekért érdemes feltétel nélkül rajongani, sosem fognak cserben hagyni. A túró rudi és a Duna-parti ücsörgés mellett ilyen Sting is, akivel kapcsolatban az elmúlt huszonöt év legnagyobb változása az volt, hogy levágatta gyér szőke haját. Ezt leszámítva gyakorlatilag a nyolcvanas évek óta ontja dalait, amelyek sajátos elegyei a rockzenének, a dzsessznek, a tradicionális angol zenének és – valamikori zenekara, a The Police örökségeként – a reggae-nek. És ugyanúgy áll ki a színpadra, egyenes tartással, izmos vállakkal és válogatott zenészekkel – akárcsak 1996-ban a Kisstadionban.
Érdemes-e ennek ellenére 2012-ben is elmenni egy Sting-koncertre? A Papp László Sportarénában kedd este rendezett előadás után a válasz határozottan igen. De nem csak azért, mert akkor szaxofonos szólózgatott a zenekarában, most meg hegedűs, vagy mert őrjöngve néztük végig az elmúlt két szezonban nagyzenekarral előadott koncertprogramot. Mindenképpen jó azt látni, hogy a brit művész, közel a 61-ik születésnapjához is képes élvezettel zenélni: nem lett önmaga paródiája, nem próbálja 21. századi technikai trükkökkel leplezni, hogy csak rutinból csinálja az egészet. Pontosan tudja azonban, cirkusz helyett minimális befektetéssel is el tudja érni azt, hogy a koncertjein a közönség csakis a zenére koncentráljon: semmilyen fekete háttér, sima szürke-fekete pólóba öltözött (amúgy zseniális) háttérzenészei előtt fehér pamuttrikója az egyetlen látványelem. Akárcsak a próbaterembe csöppentünk volna be, ám közben a produkcióra nem lehet panasz: tökéletesen összeszokott társaság mutatta be az Arénában a jól ismert klasszikusokat, a szólókarrier (és a nyolcvanas évek popzenéjében) nagy áttörést hozó Englishman in New Yorktól a Shape of My Hearton át a The Police olyan klasszikusaig, mint a Message in a Bottle vagy a kereskedelmi rádiókban is máig unalomig játszott Every Breath You Take.
Sting az idei turnéján sem okozott meglepetést, de ez nem is baj. Hiszen ő már a koncert nyitódalával jelezte: „All this time the river flowed endlessly to the sea”, vagyis a folyó mindvégig vég nélkül haladt a tenger felé.