Dés László – Nemes István – Koltai Róbert – Nógrádi Gábor
“Sose halunk meg” musical november 21-én Budapesten
Koltai Róbert felejthetetlen filmje, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb története ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével, musicalként elevenedik meg 2015. november 21-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán.
A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a ’60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: “A tizedes meg a többiek” főhőse, “A régi idők focija” Minarikja és természetesen mindenekelőtt Koltai Róbert filmbéli figurája.
A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.
Sose halunk meg – 2015. november 21. szombat 19:00
Budapest Kongresszusi Központ » JEGYRENDELÉS
Szereposztás
Gyula – Koscsisák András
Imi – Szelle Dávid
Anya – Oravecz Edit
Apa – Kiss T. István
Boldi – Kiss Dávid
Nusi – Kiss Barbara
Teljes szereposztás »



Kattints a fotókra a nagy felbontású képekért!
Jegyvásárlás:
online a jegy.hu-n | telefonos jegyinformáció: +36 1 266 7130
Jegyárak: 2990 Ft, 4490 Ft, 5990 Ft, 7490 Ft, 15000 Ft
További információk:
www.sosehalunkmeg.com | rádióreklám meghallgatása »