A Megasztár hat énekese a közelmúltban közösen énekelte fel a Rio című 3D-s animációs vígjáték egyik fülbemászó dalát, amellyel a dal eredeti szerzője, Sergio Mendes is rendkívül elégedett volt. Ezt hamarosan személyesen is elmondja az énekeseknek, hiszen budapesti koncertjére meghívta a fiúkat és lányokat július 7-én, a RaM Colosseumba.
A felvételek közben a Rio karneváli, színes, és derűs hangulata őket is magával ragadta. Kökény Attila, Szeleczki Dávid, Giorgio, Tolvai Reni, Kállay-Saundres András és Patai Anna a film összes dalától el volt ragadtatva. András és Reni még ahhoz is kedvet kaptak, hogy elutazzanak Rióba, de sűrű programjaik mellett ezt egyelőre el kell halasztaniuk. A dél-amerikai város hangulatát azonban mindannyian megidézhetik július 7-én a RaM Colosseum-ban, ahol a híres, brazil származású zongorista, dalszerző és énekes Sergio Mendes fergeteges koncertet ad majd.
A Megasztárosok nagyon örültek, amikor megtudták, hogy a koncert hazai szervezőin keresztül Mendes meghívta őket a fellépésére, ahol így személyesen is találkozhatnak vele. A Rio-ban elhangzó dalok mellett több slágerét is ismerik, többek között a híres Mas Que Nada-t, amit Mendes a Black Eyed Peas-zel közösen is feldolgozott.
– Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy találkozhatunk Sergio Mendes-szel. Nagyon szeretjük a szerzeményeit, de köztük a Rio dalt különösen a szívünkbe zártuk, hiszen fantasztikus munka volt részt venni a főcímdal feléneklésében.
Természetesen a koncerten is ott leszünk, kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz élőben hallani ezeket a híres slágereket. A sűrű időbeosztásunk és a fellépések mellett egy kellemes kikapcsolódás lesz számunkra is ez a koncert! – mondta Kállay Saunders András.