Sunday, October 13, 2024
spot_img

Latest Posts

Sepultura: Kairos

Rabszolgasorssal vagy A homok titkaival ellentétben a Sepultura sztorija évek óta egy cselekmény nélküli brazil szappanopera. Legalábbis Ig(g)or Cavalera dobos 2007-es távozása óta kizárólag elviekben készülődik a nagy újjáalakulás.

Ráadásul az utóbbi időkben már csak az egykori gitáros-énekes, jelenlegi Soulfy- és Cavalera Conspiracy-főnök, Max Cavalera mutat hajlandóságot az újbóli együttműködésre. És bár a Sepultura-póló már a faipari tanulók körében sem menő viselet, továbbra is úgy tűnik, Andreas Kisserék tökéletesen megvannak Derrick Green énekessel és Jean Dolabella dobossal.

Naivitás lenne azt gondolni, hogy az új Sepultura-anyag elfeledteti a fanyalgókkal, hogy a kultikus Arise album mely felállásban is készült el anno, ám ettől még a Kairos nagyon is minőségi munka. Sőt: megkockáztathatjuk, hogy a Green nevével fémjelzett korszak legbefogadhatóbb kiadványa.

Elborult improvizációknak ezúttal semmi nyomuk, Kisser legutóbb az 1993-asChaos A.D.-n hozott ennyire direkt és fogós gitártémákat. Mindemellett a hardcore-os tempók is némileg háttérbe szorultak, a dalokat a súlyos groove-ok és az “új” dobos, Jean Dolabella pusztító duplázói uralják. Jó példa erre acímadó szerzemény, a sejtelmes Dialog vagy az Embrace Of The Storm, melyben Derrick dallamokra is vetemedik. Ezzel szemben a Maskben és aSeethe-ben némi old school thrash metal is felbukkan a régi idők emlékére. A már-már kötelező feldolgozásdal sem maradhatott el, a csapat ezúttal a Just One Fix című Ministry-szerzeményt formálta saját képére – nem túl fantáziadús formában.

Bár a Kairos viszonylag könnyen emészthető lemez, minden jel arra utál, hogy a zenekarnak esze ágában sincs nosztalgiázni. (Leszámítva persze, hogy a borítóterv akkoriban készülhetett, amikor a Sepultura a Sodom előzenekaraként lépett színpadra.)

est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.