Categories
Magyarország Zenei hírek

Seal elkápráztatta a budapesti közönséget

Mind hangzásban, mind showban is hatalmas koncertet adott a Papp László Sportarénában vasárnap este a háromszoros Grammy-díjas brit soul és R&B énekes Seal.

Viszonylag hamar odaértünk fotóstársammal a helyszínre, ahol átvettük a jegyeinket, majd elindultunk a bejárat felé. Kifejezetten tetszett a szervezés, gördülékeny volt minden, hamar bejutottunk a helyszínre, ahol szinte az első sorban sikerült helyet kapni, így Janicsák Vecát és Sealt is közelről láthattam.
A szervezők nem váratatták meg a közönséget, Janicsák Veca szinte pontos időre kezdte nagyszerű, élő koncertjét, erről ITT olvashattok többet. Veca fellépése után kis szünet érkezett, majd a közönség vastapssal köszöntötte Seal-t, aki “Isten hozott Budapest!” köszöntéssel lépett színpadra.

Seal egyáltalán nem volt igényes, a szervezőktől bio és organikus ételekből készült menü várta, öltözőjébe kanapét, fotelt, egész alakot megmutató tükröt és öltözőfogast kért, valamint pezsgőt, vörös bort, vizet, Caprese salátát, Haribo cukorkát és egy HD TV-t.
Heidi Klum férje olyan nagyszerű dalokat hozott Budapestre, mint a Kiss From a Rose, Amazing, Killer és a Crazy, de hallhattuk legújabb lemezének első kislemezdalát is, a Secrets-t, amely egyik legszebb és egyben legjobb szerelmes dala lett.

Nagyszerű volt a hangosítás és a fénytechnika, Seal pedig mindvégig energikus volt, táncolt, pörgött és a közönséggel is mindvégig megtartotta a kontaktust és képes volt átadni energiáját. Több alkalommal átnyúlt a közönségbe és megérintette a rajongókat.
Seal felejthetetlen élményt nyújtott Budapesten, a közönség is együtt érzett vele, a vasárnap estét Seal tette felejthetetlenné.

Bölöni Bálint

kakukk.ro

Leave a Reply

Your email address will not be published.