Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Rekordokat döntött a Metallica jegyeladás

Minden eddigi hazai csúcsot megdöntött a Metallica májusi koncertjének jegyeladása Magyarországon. A Metallica 2010. május 14-én lép fel a Puskás Ferenc Stadionban, a jegyeket pedig 2009. december 15-én, kedden kezdték el árusítani, és a koncerszervező szerint nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt egy év hasonlóan nagy tömeget vonzó koncertjei előtt (AC/DC, Depeche Mode, Madonna). Kevesebb, mint egy óra alatt elfogyott az összes kiemelt, színpad előtti állójegy, és vannak ülőszektorok, amelyek szintén egyre telítettebbek – az első órában már csaknem egy teljes Budapest Sportarénának megfelelő jegy fogyott el.A legnagyobb jegyirodák előtt ismét hosszú sorok állnak, az internetes jegyeladás egyelőre folyamatosan üzemel (ellentétben a Madonna-koncert előtt történtekkel), bár a vásárlás a megszokottnál hosszabb időt vesz igénybe a nagy mennyiségű bejelentkezés miatt.
A világszerte népszerű metálzenekar negyedszerre érkezik Magyarországra, de utoljára már elég régen, 11 évvel ezelőtt jártak Budapesten Hetfieldék. A World Magnetic Tour ‘10 névre keresztelt turné januárban Dél-Amerikában kezdődött, és tavasszal ér majd Európába. A szervező Live Nation honlapja szerint a Metallica várhatóan az idén összeállított programhoz hasonlót játszik majd Budapesten is, ami több mint 2 órás koncertet jelent, vagyis a felemás fogadtatásban részesült legújabb albuma, a tavaly megjelent Death Magnetic dalai mellett a régi thrash klasszikusokra is bőven lesz majd idő.
mymusic.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.