Tuesday, March 18, 2025
spot_img

Latest Posts

Randevú a Group'n'Swinggel

– Év végi nagykoncert showműsorral a Millenárison –

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Group’n’Swing zenekar. A nyáron megjelent „Most légy férfi!” című albumukat a közönség nagy lelkesedéssel fogadta. Ezt a szeretetet köszöni meg a lassan tíz éves zenekar a december 27-i rendhagyó koncerttel a Millenáris Teátrumban.

A Group’n’Swing zenekar december 27-én este 19.00 órakor kezdődő nagyszabású év végi konceGNS fotó jórtjén az elmúlt évek lemezeinek dalai csendülnek majd fel, miközben a videó aláfestést és színpadi elemeket is felvonultató produkció a legfrissebb, „Most légy férfi!” címet viselő nagylemez azóta slágerré lett dallamai  köré épül.

A számos díjat, fellépést, televíziós megjelenést, valamint jótékonysági koncertet maga mögött tudó zenekar ebben az évben új vizekre is evezett. Nemcsak kiváló új énekesük, Magyar Bálint megjelenése jelentett mérföldkövet a csapat életében, de a rajongótáborát rendszeresen meglepő gárda a közönségre való egyre gyakoribb kikacsintásával is bizonyította, hogy zenéjük az emberközeliség és a humor révén válik igazán szerethetővé. Nem véletlen a koncert címe sem, hiszen a jövőben még több személyes találkozás és párbeszéd formájában lesznek jelen rajongóik életében.

A Group’n’Swing zenekar Millenárison megrendezésre kerülő év végi koncertje egyben bevezetője is 2016-os év koncepciójának: a zene, a színpadi megjelenés és az ahhoz tartozó intenzív közönségi, közösségi kommunikáció együttesen garantál majd olyan élményt a zenekar rendezvényein, amelyről hazatérve a résztvevők biztosan egy életre megfertőződnek a Group’n’Swing sajátos, természetes zeneszeretetével, műfaji világlátásával és a műfaj iránti elkötelezettségével.

Randevú a Group’n’Swinggel – év végi nagykoncert

  1. december 27. 19:00 óra

Millenáris Teátrum (E épület)

(1024 Budapest, Fény u. 20-22.)

Jegyárak:

5800 Ft

6800 Ft

9800 Ft (a jegy mellé dedikált ajándék a csak erre az alkalomra készített „Swingle bells” című kislemez)

Jegyvásárlás:

http://www.jegyelado.hu/rendezveny/group-n-swing-karacsonyi-nagykoncert

www.groupnswing.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.