Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

RADICS GIGI – Vadonatúj érzés

image001 (1)Radics Gigi, a Megasztár  mindössze 16 éves győztese üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe – ekkora fölénnyel eddig  még senki nem nyert tehetségkutató versenyt Magyarországon.

Most elérkezett az énekesnő karrierjének eddigi legizgalmasabb mérföldköve, Gigi 2012. november 12-én végre a kezében tarthatja a régen áhított bemutatkozó albumát, amelyen kizárólag saját dalokat énekel, és ami valóban „Vadonatúj érzés” lesz számára.

A korongra több nemzetközileg elismert szerző és zenei producer is készített dalokat, akik személyesen is találkoztak Gigivel Los Angelesben, amikor az fiatal tehetség bemutatkozó videóklipjét forgatta az amerikai városban. A magyar származású Kelemen Huba, aki az album négy felvételének szerzője, illetve társszerzője, olyan zenei partnereket nyert meg Gigi anyagához, mint Jack David Elliot, aki megannyi világslágert írt nem kisebb neveknek, mint Britney Spears, az N’Sync, a Backstreet Boys és Brandy. Az album másik nemzetközi kiválósága az a Pascal Guyon, aki Leona Lewis-nak írt albumával Grammy-jelöléssel is büszkélkedhet. Természetesen a külföldi szakemberek mellett kiváló hazai tehetségek is kiemelkedő dalokat írtak és hangszereltek az albumra: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő, Szabó Zé, Tabár István, Krajczár Péter és Kardos Norbert is hozzátett Gigi bemutatkozó lemezéhez.  Sokak számára külön meglepetés lesz,  hogy az albumon Gigi  három dalban szerzőként is bemutatkozik.

Az albumon hallható egy duett is, amelyben Gigi énekpartnere Bereczki Zoltán.

Aki élőben, nagy zenekarral is szeretné meghallgatni Radics Gigi új albumának dalait, annak javasoljuk, hogy látogasson el 2012. november 28-án este 8 órakor a MOM Kulturális Központba. A koncert vendégművészei: Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor, Rakonczai Viktor és a Savaria Szimfonikus zenekar.

http://www.facebook.com/radicsgigihivatalos

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.