Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Presser – Varró: Túl a Maszat-hegyen

Még a Maszat – hegyen innen, 2005-ben Presser Gábor kapott egy felkérést, hogy írjon zenés kalandjátékot Varró Danival a “Túl a Maszat – hegyen” című versregényből. A könyvet mindketten ismerték: Varró írta, Presser olvasta. Közös munkájukat azóta is játssza a Budapesti Bábszínház, az elkészült kalandlemez pedig platina fokozatot ért el, ami nem mindennapi teljesítmény a mai hazai zenei piacon.

Eltelt öt év, 2010 decemberében a Vígszínház Pesti Színháza parádés szereposztásban (Halász Judit, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Molnár Áron és mások) mutatja be a “Túl a Maszat – hegyen” nagyszínpadi változatát, így ez lesz az első olyan darab, amelynek egyszerre két változatát játssza két budapesti színház.

Presser Gábor a legendás “A padlás” című műve óta most jelentkezik először új zenés darabbal, amelynek zeneanyagát két változatban is megvásárolhatják a műfaj szerelmesei és az alkotók tisztelői, felnőttek, gyerekek, szülők és még nem szülők.

Presser Gábor és Varró Dani az eredeti 14 dalhoz írt még 9 újat, ezekből 18 kapott helyet a CD-n a színpadi mű szereplőinek előadásában.

A darab és a CD bemutatójára Mikuláskor kerül sor.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.