Ozzy megfiatalodott Bukarestben

A Zone Arénában az első előzenekar, a hazai Coma már hat óra körül a húrok közé csapott, annak ellenére, hogy a honlapon és a jegyen 19 órát tüntettek fel kezdési időpontként. Igaz, hogy a tájékozottabb rajongók tudhatták: 22 óráig be kell fejezni az egész műsort a környékbeli lakók intoleranciája miatt. (Hazafelé a vonaton magyarul káromkodott mobiltelefonjába egy Megadeth-pólós, negyven körüli rocker, mert Ozzy már jó ideje játszott, amikor ők az arénába érkeztek – nem hitték volna, hogy kilenc előtt színpadra lép…) A hangzásra a Coma és az utána következő kolozsvári Luna Amară sem panaszkodhatott, viszont nem igazán sikerült csápolásra bírniuk a folyamatosan növekvő tömeget. Amúgy szinte sötétben játszottak, a fénnyel igencsak spóroltak a szervezők.

A főműsornál se a fények nyűgöztek le, a színpadkép eléggé egyszerű volt, de kit érdekel, amikor arra a szerény színpadra maga Ozzy Osbourne lépett! Először Bukarestben! Gondolom, a jelenlévők többsége még sohasem látta őt élőben. Jómagam szintén nem. A metál-keresztapa már a színfalak mögül elkezdte buzdítani a tömeget, majd zenésztársaival együtt feltűnt a színpadon, és rövid üdvözlés után belekezdtek a Bark at the Moon-ba. Mintha a fent említett félelmeim beigazolódtak volna: ennél a számnál és az azt követő Let Me Hear You Scream-nél tényleg hamisnak tűnt helyenként az ének, ám azt követően Ozzyt mintha kicserélték volna! A harmadik daltól, a Mr. Crowley-tól a végéig nagy formában volt a 62 éves rocker. Ugrált, rázta magát, folyamatosan tapsra, csápolásra buzdította és vízzel locsolta a közönséget, és a hangja is a régi volt. Mintha húsz évvel ezelőtti felvételt néztem volna! Ennyi mozgást nem vártam tőle, a friss YouTube-felvételek után végképp nem. Ráadásul remek zenészeket gyűjtött maga köré. Zakk Wylde-nak egyáltalán nem éreztem hiányát, mert Gus G kiválóan pótolta a legendás gitárost. Tommy Clufetos dobos külön említést érdemel, virtuozitása lenyűgözött mindenkit, talán ő kapta a legnagyobb tapsot és ovációt a kísérőzenészek közül, amikor Ozzy bemutatta a bandát. A billentyűk ezen a turnén nagyobb hangsúlyt kaptak, mint korábban. A szintis Adam Wakeman vokálozott is, a Black Sabbath-klasszikusoknál pedig a másodgitáros szerepét töltötte be. A jelen lévő öreg Black Sabbath-rajongók kiváltképp elégedettek lehettek, ugyanis elhangzott a Fairies Wear Boots, a War Pigs, a Rat Salad, a végén pedig a kihagyhatatlan Paranoid. Az Ozzy-dalok közül pedig nem hiányzott a Shot in the Dark, a Killer of Giants, a Suicide Solution, az I Don’t Know meg a Crazy Train. A tömeg az ováció és taps mellett hangos lábdobogtatással fejezte ki tetszését, és a ráadás után (Mama I’m Coming Home, Paranoid) is visszakövetelte Ozzyt, ő viszont már nem játszott többet. A tömeg szemmel láthatóan elégedetten vonult haza, a beszédfoszlányokból és a sugárzó arcokból egyértelműen ez derült ki. Ozzy bebizonyította: öreg rocker nem vén rocker.