Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Nagykorú lett az Alvin és a Mókusok

Fantasztikus szülinapi bulit tart december 9-én az Alvin és a Mókusok a Dürer Kertben, 10-én pedig Nyíregyházán, az YK2-ben. A budapesti koncert egyik különlegessége, hogy Alvinékkal duettet énekel Imre Norbert, a Prosectura zenekar frontembere. A koncert kezdetéig a Nikson és a Nonverse gondoskodik a hangulatról.

Magyarország első számú punk-rock bandája nagykorú lett, és ehhez méltó koncertre készülnek december 9-én és 10-én. Az Alvin és a Mókusok hálás azért, hogy a közönség szeretetével már 18 éve életben tartja a zenekart, sőt, hálával gondolnak azokra is, akik gyűlölik őket, hiszen ők is gondolnak rájuk, beszélnek róluk, terjesztik a hírüket. A 18 éves ünnepi koncert hosszabb lesz a szokásosnál, tehát mindenki úgy készüljön, hogy másfél óránál is tovább tombolhat a színpad előtt. A zenekar készül meglepetésekkel is, de erről Alvin egy szót sem árult el, mert akkor már nem lesz igazi meglepetés.

A banda csak néhány napja érkezett haza országos turnéjáról, amelyen a Depresszióval közösen koncerteztek. Telt ház volt az összes helyszínen, Debrecenben 1500 ember jött el.

Az év végi bulikra a jegyek elővételben megvásárolhatók 2000 forintos áron a Dürer Kertben, a  XIX. kerületi Headbangerben, és a Headbanger 2.0-ban, az V. kerületi Múzeum körúton. A nyíregyházi koncertre Géza utcai YK2-ben lehet belépőjegyet kapni.

További információ:

www.alvinrecords.com

Facebook esemény:
http://www.facebook.com/event.php?eid=180909791995134

Nyíregyháza • Y2K • 18. Születésnapi koncert Facebook esemény:
http://www.facebook.com/event.php?eid=289921341027651

Koncertajánló:
http://www.youtube.com/watch?v=xD40dzHMaTs

Alvin és a Mókusok: Ha látod magad (offival video):
http://www.youtube.com/watch?v=_f0iXt12r0s&feature=player_embedded

Alvin és a mókusok: Húzzál Gumit (Official Music Video 2011):
http://www.youtube.com/watch?v=aPpQfficc2k&feature=related

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.