Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Motiva: az élő néphagyomány

A Motiva zenekar az évek alatt egyre nagyobb népszerűségre tett szert, szinte már országosan is ismertek. Az együttes életéről, Szathmári Tamást és Kovács Nórit kérdeztük.

1. Mikor és hogyan alakult a zenekar?

Tamás: A zenekar folyamatosan alakul, mindig befogadunk valami újat, vagy épp elhagyunk valami mást. Nagyon hasonló az elképzelésünk Nórival arról, hogy mit képviseljen a zenekar és hogy ez nagyjából milyen hangzást hoz magával, de ezen kívül nyitottak vagyunk mindenre. Lehet hogy holnap találkozunk egy zenésszel, akivel kicsit más ízt kap a stílus. Az alakulásra jó példa hogy idén remek népzenész lányok és egy gitáros csatlakozott a csapathoz.
Nóri: A zenekar 2008 végén alakult. Már jóval előtte foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan lehetne a népzenét és a mai pop kultúrát szerencsésen összeilleszteni. Így született az ötlet, és ehhez kerestem tehetséges zenészeket. Nem tudok olyan popzenekarról, ahol népzenei gyüjtéseket használnának fel eredeti formában, tehát úgy látszik sikerült újat, egyedit alkotni.
2. Ti sok produkcióban dolgoztok, hogyan egyeztethetö ez össze a Motivával,
hogyan osztjátok be az idöt?
Nóri : Minden csak elhatározás kérdése. Ami fontos az ember életében, arra szakít elég időt. A Motiva zenekar pedig szerintem mindkettőnk értékrendjében az első helyen van.
Tamás: Én hajlamos vagyok nagyon túlvállalni magam, de a Motiva olyan feladat amivel szívesen és eredményesen töltöm az idömet már több mint 3 éve, tehát komolynak tünik a dolog. Nem haszontalan ugyanakkor az egyéb tevékenységeimre fordított idö sem, nem csak tanulok belöle, de például a filmkészítéssel kapcsolatos tudományomat közvetlenül a zenekar szolgálatába tudtam állítani.
3. hogyan születnek a dalok?
Először általában a népdal, vagy egy saját szöveg, dallam születik meg, és utána megpróbáljuk elképzelni, milyen hangszerekkel, milyen hangzással tudnánk legtökéletesebben visszaadni mindazt, amit gondolunk a dalról, amilyen érzéseket kelt bennünk.Sok népi hangszert is használunk a hangszerelésben.Sokszor az Erdélyben gyűjtött élményeinkből táplálkozunk.
Tamás: Szépen. Például a Kisírom magamat kezdetü számunk nagyon hagyományosan, zongora mellett ülve született. Zongoráztam valamit, Nóri énekelt hozzá, aztán igazodtunk egymáshoz és végül kialakult a dal. Újabban egy barátunk Barnabás is segít a végsö keverésben, és néha beletesz olyan finomságokat a hangszerelésbe ami nekünk eszünkbe sem jutott volna.
4. Meg tudjátok határozni milyen müfajt képvisel a zenekar? Mi a
véleményetek erröl a müfajról? divat, üzlet, vagy fellángolás?
Tamás: Érdekes a kérdés, én is kerestem erre a választ magamban az utóbbi években. Szerintem a népzene soha nem ment ki a divatból, csak a kultúra különbözö szeleteiben volt jelen. Pár száz évre visszatekintve a falusi mindennapok zenéje volt ez, de már az akkori klasszikus zene is merített belöle. Így volt ez mindig, megjelent a rockzene, a jazz, és sorolhatnám, minden stílusban van és volt képviselöje a népzenei befolyásnak. Az a stílus amivel mi keverjük azt én úgy nevezem, hogy “jóindulatú pop”.
Hogy mennyire üzlet? Sajnos ha valaki egy népdalból merít témát a lemezére akkor szinte alig keres vele pénzt mint szerzö, hiába dolgozta ki mesteri és egyedi módon a dalt. Ebben az értelemben két akkordra egy halandzsa szöveg eléneklése sokkal jobban fizet.
Ami a fellángolást illeti, én városi emberként teljesen elektronikus területröl érkeztem, magamon tudom megfigyelni hogy mióta a népzenéhez közelebb kerültem, megfordultam Erdélyben, Felvidéken, láttam hogy hogyan örzik az ottani egyszerü emberek azokat a hagyományokat amiket mi Magyarországon már régen elcseréltünk egy gorenje hütöszekrényre, azóta új jelentést kapott egy-egy régi magyar dal. Nem hiszem, hogy ez nyom nélkül elmúlna, különösen, hogy ezzel a szemlélettel egy zenész még jobban átérzi hogy tulajdonképpen küldetést is teljesít amikor a népzenét életben tartja.
Az angol mintára készülö popzenéket ma már üresnek érzem, ha nem töltik meg valamilyen helyi tartalommal, még akkor is ha technikailag egyébként szépen van megvalósítva.
5. Hogyan fogadja a közönség az élö koncerteket?
Tamás : általában a második sortól már együtt éneklik velünk idösek és fiatalok egyaránt. A népdal feldolgozásának a jó oldala az az, hogy nem kell elmagyarázni miröl szól. ezt a zenét nagyon gyorsan befogadja a közönség.
6. Mik a tervek a jövöre nézve, mik a céljaitok ?
Nóri : Szeretnénk a zenénket minél több emberrel megismertetni. Népszerűsíteni dalainkon keresztül a hagyományainkat, értékeinket.
Tamás : Tudom, hogy nagyon prózai lesz amit most mondok. Vannak konkrét elképzeléseink, merre tovább, de szerintem nem szabad az egészség rovására túlhajszolni magunkat, nekem egy harmonikus munka-pihenés arány lenne az álmom. most nem ritka hogy 20 óra felett hajtok egy nap.
………
7. Egyik számotokban együtt énekel Nórival Józsi bácsi. Meséljetek erröl a
dalról és Józsi bácsiról
Nóri : Kovács Józsi bácsival pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg Erdélyben, egy Szék nevű községben. Népdalokat gyűjtöttem tőle. Nagyon megfogott a bácsi közvetlensége, gyönyörűen énekelt, életvidám volt és igaz magyar ember. Az egyik énekét később feldolgoztuk a Szerelem, szerelem c. dalunkban, ahol Józsi bácsi hangját is felhasználtuk. Mikor megmutattuk neki a végeredményt, megkönnyezte és azt mondta: Kislányom nekünk több ilyen közös nótát kell énekelnünk, mert nagyon “összestimmol” a hangunk. Később videóklip is született a dalhoz, amelyben Józsi bácsi is szerepel, és ez rendszeresen látható, kérhető például a Duna tv Kívánságkosár című műsorában.
8. Kinek szól ez a zene? az idöseknek nem túl fiatalos, illetve a fiataloknak nem túl unalmas, öreges a népzenék világa?
Szerintem minden korosztály megtalálja a zenénkben a számára kedves, értékes zenei motívumokat, szövegeket. Az idősebb korosztály szívesen nosztalgiázik, ismerős dallamok csendülnek fel az emlékezetükben. A fiatalok pedig belekostolhatnak népi gyökereink kultúrájában, mégsem egy direkt, hanem egy számukra sokkal fogyaszthatóbb zenei közegbe ágyazva, ezáltal nem elutasítják, ha nem befogadják, sőt megszeretik ezeket a dalokat.
9. “Belenyúltok” a népdalokba, vagy igyekeztek megtartani az eredeti szerkezetet ?
Nóri: A dalok egy részén nem változtatunk, mert úgy szép, úgy kerek, ahogy azt már valaki megfogalmazta. A mai krosztály is teljesen azonosulni tud vele, érti.
Más dalokat kisebb, nagyobb mértékben megváltoztatunk, saját zenei közegünkbe formáljuk. Újabban pedig születnek saját dalok, szövegek, amelyek főleg a saját, megélt élményeimből táplálkoznak.
Tamás: Volt, hogy nem is ismertem az eredeti dalt, és a saját harmóniavilágomból tettem alá valamit, ami aztán Nórinak is megtetszett. Érdekes játék ez. Hogy öszinte legyek nagy segítség a népdal a zeneszerzésben, mert túl nagyot tévedni nem lehet. ha jó szándékkal és érzékkel állunk hozzá akkor a végeredmény biztos hogy szép lesz.
10. Az ilyen zenekarokat mindenki a Nox-hoz hasonlítja. Ismeritek, figyelitek a müfajt? Mi az amit hallgattok? hogy tetszenek mások munkái akik a népzenét hasonlóképpen alkalmazzák? vannak példaképeitek?
Nóri: már több, mint húsz éve népzenei berkekben mozgok, ezért nagyon sok olyan zenekart ismerek, akik népzenei feldolgozásokat muzsikálnak, készítenek. Példaképeim azok az adatközlők, nénik s bácsik, akik megosztják velem népdalaikat egy-egy gyűjtés során.
Hangzásukban, akik nagyon megfogtak, Enigma, Deep Forest, akik jóval korunk előtt jártak a népek zenéinek feldolgozásában, és csak később szivárogtak be hazánkba ezek az elektronikus hangzások.
Tamás:
Én kísérletezöbb kedvü vagyok, néha elvarázsol egy elektronikus hangzás, aztán Nóri húz le a földre azzal, hogy ez rajtam kívül nem sokakat fog érdekelni így aztán kidobjuk. Dédelgetek magamban egy kicsit elvontabb hangvételü közös dalt, de lehet hogy soha nem lesz erre idö.
Teljesen érthetö a Nox „skatulyázás”, mindenki megkapja akinél szintetizátor van a színpadon és táncolható népdal szól. A Nox ennek a müfajnak az úttöröje és legsikeresebb képviselöje volt itthon, nagyon profi és színvonalas produkció, érthetö hogy mindenkiben nyomot hagyott. Aki nem jártas a komolyzenében könnyen összekeveri Mozartot Wagnerrel, de akár Lehárral is. Aki viszont mélyebben belehallgat az egyes zenekarok munkáiba és megismeri azt, hallhatja a különbséget.
A mi zenekarunk amiatt más talán a többitöl, hogy amit hallunk nem popéneklés népdal dallamára, hanem Nóri tényleg a több száz éves hagyományos népdaléneklést tárja elénk.
Én zenei mindenevö vagyok, és ez nem csak a nyitottságomból ered, hanem úgy gondolom képes vagyok felfogni a zene valódi mondanivalóját függetlenül annak stílusbeli csomagolásától. Kedvelem a bonyolult ritmusú és dallamú energikus zenéket, de ennek a rossz oldala az, hogy sokára tanultam meg, hogy hogyan kell tisztán hangszerelni, mi az ami valóban elörevisz egy dalt. Lehet, hogy ha Nóri nem csapna a kezemre akkor a progresszív jazz polcról lehetne leemelni a lemezünket az üzletekben.
Ami a kortársainkat illeti, meg kell említenem a Balkán Fanatik együttest, a hangszereléseik, ritmusaik példaértéküek, különösen a korai idöszakban, vagy a Holdviola zenekart, akik a súlyosabb dalaikkal nagyon különlegeset alkottak, és mivel kortársaim, amikor a zenéjüket hallgatom akkor magamban visszabontom az összegyúrt hatásokat amiböl építkeznek, tehát úgy érzem, hogy az a zene az egyik legjobb ismerösöm.
11. Ejtsünk pár szót az új videóról. Hogyan készült, miröl szól?
Nóri : Igazán nem akartunk semmit megfejteni ebben a klipben, sem nagy életigazságokat mondani. Egyszerűen egy vidám, néhol vicces, könnyen emészthető történetet próbáltunk bemutatni, hogy mosolyt csaljunk az emberek arcára. A felvételeket júniusban rögzítettük, és ezúton is szeretnénk megköszönni annak a sok szereplőnek, akik teljes odaadással közreműködtek a klip elkészítésében.
A történetben egy piros boríték kalandos útját követhetik a nézők, de hogy mi van a levélben, az maradjon titok a klip végéig.
Tamás : Meglepetés volt nekem a forgatás. Mivel operatörként jópár tucat klip forgatásán vettem már részt, ezért csak mosolyogtam amikor Nóri a szervezésröl és a történetröl beszélt, de a forgatási nap végén megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindent kitalált megszervezett, levezényelt és egy jópofa klip teljes nyersanyaga ott volt a gépeken.
A zenekar honlapján a videók, zenék megtekinthetök, meghallgathatók.
http://www.motivamusic.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.