Minden hajnal a miénk marad! – Campus 2011

A híres debreceni Nagyerdő sok mindent és sokféle diákot látott már. Úgy kétszáz éve – például – Csokonai Vitéz Mihály rendhagyó tanórákat tartott árnyas fái alatt, elszökve a Kollégium zord falai közül. Folyt a homoki bor, füstöltek a pipák, a deákok. Örömmel konstatálható, hogy mindez mára mit sem változott –  a természetvédelmi övezet ellenére, e hagyományőrző rendeltetést kihasználva a Campus ideje alatt semmiképp nem. Csupán a pipadohányt váltotta fel a cigaretta, és a bort kupa helyett most visszaváltható “zöld poharakba” mérik, ahogyan egy – magát természetvédelem mellett elkötelezett –  fesztiválnak méretnie illik. Igaz, ebben a felelős szerepvállalásban még itt-ott van elmaradás, hiszen sok sátorban még mindig eldobható poharakba töltötték a nedűt. És ha már borról szólunk, ne feledkezzünk meg a maláta rajongóiról sem, akik a folyékony kenyér fogyasztása mellett egy – magyar szponzorcég által felállított – sörbárban hódolhattak szenvedélyüknek, ahonnan kiváló kilátás nyílott a fesztivál szimbólumára, a kivilágított Víztoronyra és a Nagyszínpadra. Innen szinte már csak egy ugrásnyira állt a mindig jó hangulatú Campus-Party Bár; itt programoktól függetlenül, mindig nagy a sokadalom.
Szombaton a Nagyszínpadon, este  nyolctól – az egyébként vidám hangulatot teremtő Depressziót követve –  Debrecen populációs vetélytársa, Miskolc képviseletében egykori ikonja, Pataki Attila lépett színre. Az Edda frontembere láthatóan még mindig nagyon élvezi a koncerteket, bár kommentjeit néha zavaróan propaganda célra használja fel. Azonban mindenki megbocsájtja a személyes hangvételt, mert a régi, jól ismert nóták sokak diákéveinek nagy bulijait hozzák vissza. Az apukákká és anyukákká serdült közönség már az új Edda-rajongó generációt nevelte ki – ezt mi sem mutatja jobban a sok nyakban ülő koncertélvezőnél, akik elragadtatottan skandálják, hogy “Őrült, gyere őrült!” meg, hogy “Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek.” Vajon hányan váltják be majd ezt az ígéretet?

Az Edda szépen felépített műsorrendjében a pörgős klasszikusait az első blokkban, a lírát a másodikban játszotta le. A harmadik részben ismét visszatértek volna a zúzósabb számok, de az égiek megelégelték a rockot és hatalmas felhőszakadást zúdítottak a megjelentekre. Sokan derekasan állták a sarat, aztán később derékig álltak a sárban, de végül mégis elfogyott a közönség. A hirtelen lezúduló vízmennyiség láttán a szervezők tömegpánik-kezelésből jól vizsgáztak és az addig zártkörű, de nagy méretű VIP sátrat megnyitották a bőrig ázott fiatalok részére. A tavalyi fergeteges koncertélményt nyújtó Tankcsapda tízkor kezdett volna, de nagyon elszántnak kellett annak lennie, aki ekkora zivatarban is a színpad előtt vesztegelt. A Junior Arénában a Zanzibár szerencsésebb volt, mert mire sorra kerültek, addigra már az eső is elállt.

Az idei bőséges zenei választék – Csík Zenekar, Kiscsillag, Republic, Irie Maffia, a (kis színpadra szorított) Mystery Gang, Ocho Macho, Ladánybene 27, Anima Sound System, 30Y, Moving Fusion (UK), Metrik (UK), Palotai, Heaven Street Seven és még sokan mások – mellett ismét teret kaptak a tehetséges helyi csapatok is. A PG Csoport például a Nagyszínpadon, de a Lux Együttes és Felkai Miklós, valamint a Dr. Valter Gipsy Jam sem hiányozhatott a felhozatalból. A más jellegű szórakozásra vágyók – sokan voltak ilyenek – dumaszínházat hallgathattak, többek között Kiss Ádámtól, de emellett idén is működött az élménypark, és a pálinka utca is.
A Campus a más műfajú kulturális programokkal azonban kissé szűkmarkúbban bánik. A debreceniek Holb Ibolyája, a modern tánc cívis követe ismét elhozta társulatát és a Hajdú Néptáncegyüttes táncháza sem maradt el, de az Edda már túlságosan komoly versenytársnak bizonyult a Tünet Együttes Nylon Revüje ellen.
A tömegbe vegyülve egyébként érdekes információk birtokába juthatunk. A fülhegyezés véletlen mintavételével sajátos közvélemény-kutatást végezhetünk az elégedettségi rátáról. Néhány fiatal közt például parázs vita támad a helyszínt illetően. Vannak, akik a korábbi Vekeri-tó mellett voksolnak, a víz közelsége, és a rendezvény külvilágtól való elzártsága miatt; mások a jó megközelíthetőség és a helyszín átláthatósága miatt szavaznak inkább a Nagyerdőre. A terület egyébként mintha kezdené kissé kinőni magát. Egyelőre még kellemes a tömeg, de a szervezőknek el kell gondolkodni a terjeszkedésen, ha ilyen iramban emelkedik a fesztiválozók száma. Ezzel egyenes arányban a kerítésen kívül rekedők száma is nő – vannak, akik kint kezdenek “melegíteni” és az idősebb városi generáció padokon ülve hallgatja a kiszűrődő zenét. A csónakázó tó körül is rengeteg a fiatal esténként; a “Nemcsak iszik, aki biciklizik!” rigmus sorait viszik a hullámok, akár csak a fesztivál hírét; és már nem igaz a nóta, hogy ” Messze a Nagyerdő…”!

Szerző: Vida Virág

Fotó: mti