Sunday, January 29, 2023
spot_img

Latest Posts

Melankolikus szívmelengetés a The National és a Bon Iver közös újdonságával

Május óta azok a szerencsés The National-rajongók, akik eljutottak egy-egy koncertre, már több új dalt is hallhattak a zenekartól, most pedig végre mindenki más is kap egy kis csemegét: megjelent a Bon Iverrel közös “Weird Goodbyes“, ami nem is lehetne tökéletesebb záróakkordja a nyárnak. Justin Vernon, a Bon Iver frontembere és alapítója nem most dolgozik először a csapattal, a stúdióban és a színpadon többször is kollaboráltak már. Az összhang az előadók között egyértelműen libabőrt csalogató.

Hallgasd meg a “Weird Goodbyes” című dalt ide kattintva »

“Arról szól, amikor elengedjük a múltat és továbblépünk, de egyszer csak elárasztanak a kételyek mindezzel kapcsolatban” – árulta el Matt Berninger, a The National énekese a felvételről, melyben a London Contemporary Orchestra is képviselteti magát, a hangszerelést pedig a banda gitárosa, Bryce Dessner végezte.

Aaron Dessner billentyűs így nyilatkozott a szerzeményről: “A ‘Weird Goodbyes’ volt az egyik első új dal, amit elkészítettünk. Szokás szerint rosszul használtam a dobgépet, és belebotlottam ebbe az ütembe, ami megakadt a fejemben – olyannak hangzott, amit csakis Bryan tudná eljátszani. Az ütem köré építettük magát a dalt. Matt dallamvezetése és a szavai a kezdetektől fogva elegánsnak és megindítónak tűntek – gyászolja az ártatlanság és a motiváció elvesztését, ragaszkodik az emlékekhez és érzésekhez, amelyek elkerülhetetlenül eltűnnek, és a gyászhoz, amelyet mindannyian elszenvedünk egy-egy furcsa búcsúzáskor.”

Aaron arról is beszélt, hogy hogyan is csöppent a Bon Iver a projektbe: “Valahogy a kezdetektől fogva hallottam jó barátunk, Justin hangját és szívét ebben a dalban. Elküldtük neki, és nagyon meghatódott – végül hihetetlenül erőteljesen énekelnek benne Mattel.”

Nem ez az egyetlen újdonság a The National háza táján: a zenekar készített egy remixet a Neu! nevű egykori német experimental rock-krautrock csapat egyik trackjéből is, ami most “Im Glück (The National Remix)” címmel született újjá.

https://thenational.ffm.to/weirdgoodbyes

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.