Bemutató az énekesnő kanadai turnéján
-Régóta szerettem volna egy lemezt különleges hangulatú felvételekkel, olyan nosztalgiadalokkal és saját szerzeményekkel, amelyeket nem minden alkalommal énekelek, csak amikor igazi barátok között vagyok… -ezzel a vallomással szól közönségéhez, hallgatóihoz Dancs Annamari a most megjelent 10. albumán.
A korong valóban különleges, hiszen főként a kanadai magyar közösségek számára készült, akik az énekesnő előző turnéján szószerint nem tudtak betelni az Erdélyről szóló dalokkal és a régmúlt idők nosztalgiaslágereivel. Hogy hazai forgalmazásba is kerül, arról az utóbbi évek itthoni fellépései győzték meg a kiadót, ugyanis annak ellenére, hogy a közönség mindig is szerette Annamari popslágereit, koncertjein kitörő lelkesedéssel fogadta operettlemezének anyagát, és az egykori slágereket, amelyeket még a legfiatalabb nézők is megkedveltek. Az új lemez három fejezetből áll:
A „Háromszék utazó kultúrális nagykövete” titulust nemcsak külhoni fellépésein, hanem már új albuma első öt felvételében is kinyílvánítja. A szülőföld szertetét, a hazatérés örömét egyaránt megszólaltatja az Erdély földjén című nagysikerű dalában, a csodálatos Farkas Árpád vers, a Háromszéki piros párismegzenésített változatában, valamint a Székelyudvarhely című László András szerzeményben. A megmaradásról, a magyarságról szól a Világ vándormagyarjainak himnusza című érzelmileg gazdag duett, amelyet a tehetséges kanadai zenésszel, Jakab Alpárral énekel. Hangzásilag talán „kakukktojásnak” tűnhet a Tatros víze etno-popba átültetett gyimesi népdalfeldolgozás, de ez egy amolyan visszatérés az időbe, amikor 9 évesen Annamari még népdalokat énekelt.
A „Dalok a szívnek, a léleknek” címszó alatt most egy új fejezet kezdődik az énekesnő karrierjében, és ez a sanzon, valamint a 30-as, 40-es évek dalai, amelyekről így nyílatkozik:
-…tisztelgek a „Nagyok” előtt: Karády, Seress és Eisemann műveiből válogatva, mert amelett, hogy jól esik hallgatni őket még ma is igazat mondó örökzöldek!
Az „új Annamari” főként a Karády dalokban és a Szomorú vasárnap című világslágerben mutatkozik be erőteljesen, egy tőle soha még nem hallott búgó alt hangon, olyan előadásmódban , amely teljes érzelmi skálát vonultat fel .
Az album harmadik fejezetében ez szerencsésen folytatódik a többi, barátságról szóló dalokban is.
Annamari 10. lemeze észrevehetően tükrözi, hogy a tízennégy évvel ezelőtt induló tinédzser énekeslány felnőtt, nemcsak korban, hanem a művészi feladatokhoz is…
Az Erdély és Nosztalgia című album bemutatója az énekesnő e héten induló kanadai turnéján lesz, a következő városokban:
2010. aug.27-én Windsor, aug.28-án Ottawa, szept.2-án Toronto, szept.4-én Brantford, szept.5-én Niagara Falls, szept.11-én Kitchener, szept.17-énCalgary, szept.18-án Edmonton, szept.19-én Calgary.
Bővebben a www.dancsannamari.com honlapon.