Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Megjelent a Group’N’Swing második nagylemeze

A cél továbbra is az volt, hogy műfaji korlátok nélkül jól táncolható, bulis dalokat írjanak.
2010 októberében jelent meg debütáló lemezükSwing amíg élek címmel, melyen Pély Barna, Elek Norbert, Almási Attila ésSapszon Bálintszerzeményei hangzanak el. Az albumon található Szép lányok és rossz fiúk című dal bekerült a III. Jazzy Jazz Dalverseny döntőjébe is. A verseny egy különdíjat is hozott a zenekarnak: Gájer Bálint, a zenekar egyik frontembere a legjobb férfi énekesnek járó díjban részesült.Most elkészült második nagylemezüket, a Botrányt modernebb hangszerelés és elegánsabb hangvétel jellemzi, ami nemcsak zeneileg, hanem színpadi megjelenésben is megnyilvánul a csapat koncertjein. Jól tükröződik ez a nagyvonalú zenekari felállásban is: 4 fúvós, dobos, nagybőgős, gitáros, zongorista és két énekes a bájos Mihályi Réka és Gájer Bálint személyében. A Botrány című album zenei rendezője ezúttal a United formációból is ismertRomhányi Áron volt.
Az alapvetően pop zenei struktúrájú albumon keveredik a swing, a latin, a ballada és a rock’n’roll. Az új lemez gerincét ezúttal még inkább a magyar nyelvű saját szerzemények adják, melyek mellé négy feldolgozás is felkerült, hogy azért ismerős dallamok is felcsendüljenek.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.