– Meghalt Scott Weiland amerikai rockénekes, a Stone Temple Pilots és a Velvet Revolver egykori frontembere. A hosszú évek óta kábítószer-problémákkal küzdő Weilandot 48 évesen álmában, egy turnébuszban érte a halál a Minnesota állambeli Bloomingtonban.
A hírt az énekes menedzsere, Tom Vitorino erősítette meg csütörtök éjjel az Instagramon, miután elsőként Dave Navarro, a Jane’s Addiction gitárosa írt róla posztot a Twitteren – írta a bbc.com.
Scott Weiland 1989-tól 2002-ig, majd 2008 és 2013 között volt a Stone Temple Pilots tagja. A csapattal hat albumot készített, az első, a 1992-es Core egyik számáért, a Plush-ért a zenekar Grammy-díjat kapott, az 1994-es Purple pedig vezette az amerikai albumlistát. A Stone Temple Pilots nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Big Empty, a Vasoline, vagy az Interstate Love Song.
Az énekes a három egykori Guns N’ Roses-taggal, Slash-sel, Duff McKagannel és Matt Sorummal felálló Velvet Revolverrel szintén komoly sikereket ért el, két albumot (Contraband – 2004, Libertad – 2007) jelentetett meg.
Kábítószerfüggősége, alkoholproblémái, valamint kiállhatatlan magatartása miatt számos alkalommal került bajba, többször ítélték el a bíróságon is, 2008-ban nyolc napot börtönben kellett ülnie, mert összetűzött egy rendőrrel.
Legutóbbi együttese a Scott Weiland & the Wildabouts volt, éppen velük turnézott, amikor meghalt.
MTI