Tuesday, October 15, 2024
spot_img

Latest Posts

Meghallgatható fél perc a Metallica – Lou Reed lemezből

Lou Reed szerint a Metallicával közös lemez a legjobb dolog, amit életében csinált. Az első, a világ számára meghallgatható részlet mindössze fél perces, de ez is elég volt ahhoz, hogy többeknek elvegye a kedvét attól, hogy tényleg várják az ősz egyik legjobban várt lemezének kikiáltott Lulut.

Június közepén derült ki, hogy a Metallica és az általuk “a rock történetének egyik legnagyobb hatású dalszerzőjeként, zenészeként és előadójaként” jellemzett Lou Reed közös albumot készített. Azóta fokozatosan adagolják az információkat: szeptember 1-én derült ki, hogy így fog kinézni a borító, később a megjelenési dátumot (október 30.) és a számlistát isnyilvánosságra hozták – mint kiszámolható, összesen nagyjából 90 perc lesz a Lulu. Az első, mindössze 30 másodperces részlet pedig ide került fel nemrég. Bár mindenki megjegyzi, hogy fél percből nem lehet ítéletet alkotni a maradék 89 és félre nézve, a YouTube-on látható reakciók is jóval negatívabbak az átlagnál, és több lehangolt kritika is megjelent, például ittitt és itt.

A résztvevők viszont a lehető legnagyobb lelkesedéssel beszélnek az együttműködésről; Lou Reed szerint ez a legjobb dolog, amit valaha csinált, a legjobb társakkal, akiket egyáltalán találhatott. Frappánsan válaszolt azoknak is, akik szerint a közös lemez meglepő húzás volt: “Miért lenne az? Mondjuk a Metallica és Cher, az furcsa párosítás lenne. De a miénk, az igazából nagyon is kézenfekvő együttműködés volt.” A Lulu egyébként azokból a dalokból született, amiket Lou Reed Robert Wilson hasoncímű, Frank Wedekind darabjaiból készült előadásához írt. A közös munka ötlete még 2009-ben született, amikor Lou Reed két dalát a Metallica tagjai kísérték a Rock And Roll Hall Of Fame megnyitásának 25. évfordulóján.

quart.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.