Saturday, September 23, 2023
spot_img

Latest Posts

Második Mini Jazzfesztivál Csíkszereda – 2010. június 30., július 1., július 2.


2009 júliusában került megrendezésre székelyföld első jazzfesztiválja, amely az Első Mini Jazzfesztivál Csíkszereda nevet viselte. Akkor már sejtettük, hogy lesz folytatás, a fesztivál hatalmas sikere után pedig az a döntés született, hogy a következőt még rangosabbá kéne emelni, igaz marad a szerény „mini” szócska, de meg kell toldani egy blues-nappal, ahol blues zenekarok lépnek majd fel, és a blues gyökerekből átvezetnek a jazz muzsika varázslatos világába, amely a fesztivál fő irányvonala.
A fesztivál idén igyekszik tartani, ugyanakkor emelni a rendezvény színvonalát olyan nemzetközileg elismert sztárvendégekkel, akik a legtávolabbi pontokból is idevonzzák a közönséget, hiszen a szervezők a tavalyi nézőszám kétszeresére számítanak.
A fesztivál programját jórészt a közönség kérései szerint állították össze, amit a tavalyi fesztivál után mértek fel, mivel fontosnak tartották, kiket szeretne látni célközönség.
A blues-napon itt lesz Ferenczi György, aki a világ legjobb szájharmonika-játékosa címet nyerte el 1993-ban, 2001-ben EMERTON-, 2004-ben pedig ARTISJUS díjat nyert. Valamint fellép a világszerte ismert Weinberger Attila, aki A.G. Weinberger-ként tört be a blues és jazz legjobbjai közé.
A jazz-napokon szintén zenei ínyencfalatok várják a közönséget. A két est tiszteletbeli házigazdája Frankie Látó lesz, aki jazzhegedülés nagy mestere, és akit a szervezők ezután mindig visszahívnak majd, hiszen ő volt az első jazzfesztivál fő meghívottja és mozgatórugója ugyanúgy a színpadon, mint az utána következő jam session alatt is.
Első  nap itt lesz Sárosi Péter kiváló jazz-zongorista is, aki neves romániai valamint kubai zenészekkel érkezik majd, és a jazz latin vonalát képviseli a fesztiválon. Őt követi az egyik legfoglalkoztatottabb magyar jazzdobos Jeszenky György, aki a Grencsó Realtime Kollektiva zenekarral lép fel, majd itt lesz a csodás hangú Micheller Myrtill a zenekarával, akik rendszeres résztvevői Európa legrangosabb jazzfesztiváljainak.
Második nap fellép a Frankie Lato Quartet, amelyet1993-ban alapított Frankie Látó és ezzel lehetőséget kapott Magyarországon a swing-hegedülés bemutatására. Követi őket a romániai jazz egyik legjelesebb képviselője Mircea Tiberian jazz zongorista, aki ezúttal Maria Răducanuval áll színpadra. Az estet és egyben a fesztivál koncertsorozatát zárja az idei fesztivál sztárvendége Szalóky Béla és a Gyárfás Trió. Szalóky Bélát a zenei életben “multiphonic man”-ként ismerik, mivel nem csak harsonán, hanem szárnykürtön, trombitán, corneten, ventilharsonán, euphoniumon és egyéb rézfúvós hangszereken is játszik. Elsősorban mainstream, bebop játékos, de előszeretettel szerepel tradicionális jazzt játszó zenekarokban. 2002-ben az év jazzmuzsikusa kategóriában eMeRTon Díjat kapott. 2003-ban hívta életre a Szalóky Classic Jazz Quartetet, mellyel kedvence, a cornetes Ruby Braff előtt kíván tisztelegni. 2004. májusa óta dolgozik együtt Gyárfás István triójával, akivel egy sikeres afrikai turné után elkészítették első közös albumukat.
Jegyrendelés  és egyéb információk:  www.jazzfestival.ro

Második Mini Jazzfesztivál Csíkszereda

2010. június 30., július 1-2.

A fesztivál programja / Programul festivalului

Blues-Nap

A Blues Nap sztárvendége / Invitat de onoare: Weinberger Attila (RO)

2009. június 30., szerda / miercuri, 30 iunie 2009

Mikó-vár / Cetatea Mikó
18.45 – 19.00 – A Blues Nap megnyitója, programismertető / Deschiderea festivalului, prezentarea programului
19.10 – 20.20 – Ferenczi György (HU)
20.30 – 22.00 – A.G.Weinberger (RO)
Jazz-Napok

A jazzfesztivál tiszteletbeli házigazdája: Frankie Lato (HU)

2009. július 1., csütörtök / joi, 1 iulie 2009

A nap sztárvendége / Invitat de onoare: Micheller Myrtill

Mikó-vár / Cetatea Mikó
17.45 – 18.00 – A fesztivál megnyitója, programismertető / Deschiderea festivalului, prezentarea programului
18.00 – 19.00 – Sárosi Péter és a Fuente de Vida (RO)
19.10 – 20.20 – Jeszenky György és a Grencsó Realtime Kollektiva (HU)
20.30 – 22.00 – Micheller Myrtill és zenekara (HU)
Kávéház a négy bölcs sintérhez
22.30 – Jam session

2009. július 2., péntek/vineri 2 iulie 2009

A nap sztárvendége / Invitat de onoare: Szalóky Béla

Mikó-vár / Cetatea Mikó
17.45 – 18.00 – Programismertető / Prezentarea programului
18.00 – 19.00 – Frankie Lato Quartet (HU)
19.10 – 20.20 – Mircea Tiberian és Maria Răducanu (RO)
20.30 – 22.00 – Szalóky Béla és a Gyárfás IstvánTrió (HU)
Kávéház a négy bölcs sintérhez
22.30 – Jam session
Fenntartjuk a műsorváltoztatás jogát! / Ne rezervăm dreptul de schimbare a programului!

Szervezők / Organizatori: Mini Jazzfesztival Egyesület, Kávéház a négy bölcs sintérhez [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=huzhuSeIn8w[/youtube][youtube]http://www.youtube.com/watch?v=_8FLXwmuVbY[/youtube][youtube]http://www.youtube.com/watch?v=wKyA4EqKLfw[/youtube]
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=SgcYmSd-gFc[/youtube]
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=TmSQlvnVA04[/youtube]

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.