Az új kliphez új megjelenéssel készült Lola, az eddig jól megszokott kislányos imidzstől megválva egy sokkal nőiesebb visszafogottabb megjelenésben láthatjuk újra. Ez az új stílus nem csak a klip képi világában, hanem Lola vadonatúj weboldalán is látható lesz péntektől. A klip ősbemutatója pénteken délután volt a Viva Interaktív műsorában.
Lola vendégelőadóként vesz részt Symbien produkciójában, amelyhez leforgatták első közös videoklipjüket Callin’ címmel. Az ismeretség a két művész között nem új keletű hiszen Lola első albumán már dolgoztak együtt Symbien– azaz Sztevanovity Krisztián volt két klipjének is rendezője és szerzőként is közreműködött az Álomtánc albumon.
A felvételeket blue-, illetve greenbox-ban forgatták. És a háttérben látható számítógépes grafika több hetes utómunka eredménye.
Lola új imidzsben
Az új kliphez új megjelenéssel készült Lola, az eddig jól megszokott kislányos imidzstől megválva egy sokkal nőiesebb visszafogottabb megjelenésben láthatjuk újra.
Ez az új stílus nem csak a klip képi világában, hanem Lola vadonatúj weboldalán is látható lesz péntektől. A klip ősbemutatója pénteken délután volt a Viva Interaktív műsorában.
Lola vendégelőadóként vesz részt Symbien produkciójában, amelyhez leforgatták első közös videoklipjüket Callin’ címmel. Az ismeretség a két művész között nem új keletű hiszen Lola első albumán már dolgoztak együtt Symbien– azaz Sztevanovity Krisztián volt két klipjének is rendezője és szerzőként is közreműködött az Álomtánc albumon.
A felvételeket blue-, illetve greenbox-ban forgatták. És a háttérben látható számítógépes grafika több hetes utómunka eredménye.
A klip története, szakításon alapul, amelyben Lola, elveszett szerelme után vágyakozik. A történet happy enddel végződik, ugyanis az utolsó pillanatban egymásra talál a szerelmespár. A dal jó eséllyel pályázhat a nyár slágere címre.
-zene.hu-