Ahogy legutóbb Tom Jones is saját zenei gyökereit kezdte vizsgálni Praise & Blamecímű lemezén, vagy ahogy Rod Stewart is a múltból merített a Songbookon, úgy a náluk fiatalabb bájgúnár, Lionel Richie is visszament a múltba, kipécézett magának egy műfajt, és áthangszerelte saját dalait sok-sok vendég segítségével.
Aki mindig is frászt kapott az olyan country-pop/rock zenekaroktól, mint a The Eagles vagy néhány pillanatában a Fleetwood Mac, óvakodjon aTuskegee-től, melyen minden megtalálható, amitől a műfaj gyűlölői falra másznak. Van itt west coastos vokál, steril hangzás, hawaii-gitár, sok érzelmes duett, csak épp nem friss szerzeményeket hallunk, hanem Richie legismertebb dalait újrafazonírozva.
Az egykori Commodores-os előadó, aki úgy játszik a korosodó háziasszonyok érzelmeivel, mint kisded a csattogós lepkével, új lemezét címében annak a helységnek dedikálta, ahol felnőtt, és az első zenei impulzusok érték. A Tuskegee az érzelmes slágergyáros tizedik lemeze, és sok izgalmat nem talál rajta, aki ismeri az eredeti nótákat, vagyis olyan az egész pakk, mint egy best of, amin sok a sztárvendég. Mindenesetre az áthangszereléssel sikerült a dalokat egy markáns műfaj felé terelni.
Közreműködő minden egyes dalban akad, a legismertebbek Kenny Rogers (Lady), Pixie Lott (Angel) és Shania Twain (Endless Love), akinek ezúttal elég rendesen sír a szájuk, de az Easy-ben a veterán Willie Nelson és az ő szájharmonikája is feltűnik. A power balladák a duett felállásnak köszönhetően még csöpögősebbek lettek, pedig az már rekord, de másra nem is igazán számítottunk az R&B-pop amerikai Balázs Palijától, aki hamarosan Budapesten is eljátssza ezeket a dalokat.
est.hu
