Ötállomásos erdélyi turnén vesz részt a hegedűvirtuóz Lajkó Félix. Február végén, március elején Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen lép fel Brasnyó Antal brácsással együtt.
A vajdasági Lajkó Félix hegedű- és citeraművész neve fogalommá vált a kortárs zenei életben. Észveszejtő hegedűfutamaival, virtuóz játékával a 2008-as marosvásárhelyi Alter-Native Rövidfilm Fesztiválon kápráztatta el a közönséget legutoljára.
Akkor egyedül játszott a színpadon, most az évek óta vele játszó brácsással, Brasnyó Antallal közösen lépnek fel, akivel a hangzás tekintetében szinte nagyzenekari hatást képesek kelteni erősítés nélkül is. A programban hallható zeneszámok nagyrészt a legutóbbi, A Bokorból című lemez anyagáról valók.
Február 27-én 19 órakor Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház Nagytermében koncerteznek, február 28-án 18 órakor a brassói Reménység Házában lépnek fel. Marad három koncert márciusra is, elsején 19 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, március 2-án 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek házában, március 3-án 19 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban játszanak
szekelyhon.ro