Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Koncz Zsuzsa: Erről nem beszélni kell, hanem megélni

Egy nappal a nőnap előtt született. De nem ezért szereti a tavaszt. Koncz Zsuzsa mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, vidéki fellépései telt házak előtt zajlottak, s Ha én zászló volnék… címmel megjelent a régebbi koncertjeiből szerkesztett CD és DVD is, mely akár összegzésnek is beillik. A Kossuth-díjas énekesnő azonban nem tervezi a visszavonulást. Sokszor énekelt a szerelemről, a barátságról. Vajon szerinte milyen az igaz szerelem?

“Természetesen elsöprő! Soha meg nem ismételhető és öröklétig tartó. Nem szoktam a szerelemről beszélni. Azt hiszem, erről csak költők tudnak úgy szólni, ahogyan kell. Olyan téma ez, melyet megélni a legjobb” – vélekedik Koncz Zsuzsa, aki ápolja a régi barátságokat.

“Gyerekkori barátnőm ugyanúgy barátnőm, mint akkor volt, majdnem gyerekkori barátom éppúgy barátom, mint akikkel később találkoztam. A barátságban számomra legfontosabb a kölcsönös megbecsülés. Azért szeretem a barátaimat, mert olyanok, amilyenek. Figyelünk egymásra, segítjük egymást, de ha valami galiba akad köztünk, hiszen egyikőnk sem tökéletes, azt is elnézzük, megbocsátjuk.

A barátság nem udvariassági körverseny. Nekem egyébként szerencsém van: barátaim értékelik, amit csinálok, tudják és megértik, hogy az teljes embert kíván.

Elnézik nekem, hogy sokszor hónapokig nem találkozunk, és ilyenkor törődni sem tudok velük. Ezért nagyon hálás vagyok. Amikor alkalmam van, megpróbálom pótolni az elmulasztottakat, ilyenkor intenzíven ‘ápolom’ barátságaimat, ahogy ezt Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegben tanítja. Nekem fontos a barátságban az is, hogy a dolgokat nagyjából hasonló módon ítéljük meg, bármiről legyen szó.”

 STOP
Forrás: STOP/Korhatár

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.