Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Koncertek a magyar államadósság csökkentéséért

Összefogás címmel koncerteket szerveznek a magyar államadósság csökkentése érdekében: a február 19-i győri és budapesti program fővédnöke Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a bevétel az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerül.
Öt- és tízmillió forint közötti összeget remélünk a két koncerttől, amelyen a mai magyar könnyűzene élvonalát számos előadó fogja képviselni. A győri polgármesternek, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárságának köszönhetően a Győr Városi Egyetemi Sportcsarnokot, valamint a Papp László Budapest Sportarénát is ingyen megkapjuk a koncertre – mondtaNeményi Ádámfilmproducer, a rendezvények főszervezője.
Február 19-én Győrött a fellépők között lesz mások mellett Szikora Róbert,Miller Zoltán és Adri, a fővárosi SportarénábanKikiKirály Linda ésViktorMészáros Árpád Zsolt, a Mystery Gang, Tóth VeraTörök ÁdámHien,Patai Anna, mindkét helyen a Bon-Bon és Molnár Ferenc Caramel. A zenei rendező Bársony Bálint ésNémeth Gábor Némo.
Az előadók közreműködésével tartott budapesti sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: az Összefogás Koncert Magyarországért egy nonprofit kezdeményezés, amelynek célja, hogy a teljes magyar társadalom számára fontos ügyeket támogasson. A koncertek a magyar államadósság csökkentéséhez járulnak hozzá, a bevételek – a technikai költségek levonása után – az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerülnek. A jegyek ára 2012 forint, a 14 év alatti gyermekek ingyen juthatnak belépőhöz – ők egy a koncertre hozott ajándékkal segíthetnek, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttat el a rászorulóknak.
Az államadósság csökkentését célzó kezdeményezést korábban Rédly Elemér győri katolikus plébános indította el. A mostani koncertek megtartása egy zalai vállalkozó,Kövesi Csaba ötlete volt, a szervezés tavaly nyáron kezdődött. “Tudjuk, hogy a két koncert bevétele elenyésző az államadóssághoz képest, az üzenet azonban az összefogás”  fogalmazott Dj Dominique, az egyik fellépő.
A koncert szervezői a Tiéd a színpad! című pályázat keretében lehetőséget adnak két amatőr zenekarnak is, hogy a Budapest Sportaréna színpadán mutatkozzanak be: a jelentkező csapatok közül egyet az Összefogás koncert fellépőiből alakuló héttagú zsűri választ ki, egyet a közönség az interneten szavaz meg (a voksokat egy Facebook alkalmazáson keresztül lehet leadni).
A koncert honlapja: www.osszefogaskoncert.hu.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.