Mások mellett Roger Waters, a Faithless, a Roxette, az Apocalyptica és a Sisters of Mercy is koncertet ad 2011-ben Budapesten; a hazai könnyűzenei mezőnyből búcsúfellépést tart a HBB, kerek évfordulóra készül az Omega, a KFT és az After Crying is.
(MTI) – Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertnaptárból kétségkívül kiemelkedik Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere, aki a zenekar 1979-ben megjelent és gyorsan klasszikussá vált albuma, a The Wall (A fal) anyagával lép fel június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában, a Live Nation szervezésében.
Január 16-án az Arénában lesz az ABBA The Show című produkció, amely a három évtizede feloszlott svéd popcsapat dalai előtt tiszteleg. Szintén az Aréna a helyszíne Elvis Presley egykori kísérőzenekara, a TCB Band fellépésének január 25-én – mindkét koncert a ShowTime Budapest szervezésében valósul meg. Január 28-án a gothic rock egyik alapzenekara, a brit Fields of the Nephilim tesz látogatást a West Balkánban.
Gazdagnak ígérkezik a februári kínálat: 9-én a Művészetek Palotájában (Müpa) játszik a történetét idén lezárt Kispál és a Borz tagjaiból még 2005-ben alakult Kiscsillag, 12-én búcsúkoncertet ad a Hobo Blues Band (HBB), 14-én Lajkó Félix lép fel a Müpában, ugyanott 18-án Goran Bregovic teremt balkáni atmoszférát, 23-án pedig a finn csellósok által alkotott heavy metal banda, az Apocalyptica zúz a Petőfi Csarnokban. Február 25-26-án dupla koncerttel pótolja az A38-on a tavaly áprilisban elmaradt magyarországi útját a Sisters of Mercy; a brit gothic rock csapat 30. születésnapját ünnepli a magyar fővárost is érintő turnéjával.

Március 5-én újra Budapesten, az A38-on játszik a Toto egykori gitáros-énekese, Steve Lukather, aki legutóbb 2009-ben adott sikeres koncertet Budapesten. Március 20-án a kaliforniai stoner rock alapcsapata, a Kyuss tagjaiból álló Kyuss Lives produkció a Gödör klubba várja a sivatagi hangzás kedvelőit, másnap pedig a Faithless tölti meg minden bizonnyal a Papp László Budapest Sportarénát; a brit house-pop egyik ikonja 1999 óta rendszeresen fellép nálunk.
Az áprilisi koncertprogram része 5-én a Neoton unplugged (akusztikus) produkciója a Művészetek Palotájában, 8-án a sportaréna színpadán két legendás trash metál csapat, a Slayer és a Megadeth lép fel, 9-én az idén 37. albumát kiadott énekesnő, Koncz Zsuzsa ad ugyanitt koncertet, 28-án pedig az egyik legnépszerűbb hazai világzenei formáció, a Csík Zenekar játszik a Müpában. Május 21-én a Trafóban az amerikai underground meghatározó formációja, a Swans zenél; a csapat egykori énekesnője, Jarboe idén a Diesel klubban lépett fel.
Júniusban a 22-i Roger Waters-koncert mellett 1-jén a hosszú idő után újra turnézó svéd popduó, a Roxette is fellép a Spartarénában, a hónap utolsó hetében pedig a Felvonulási téren hagyományosan megrendezik az ingyenes Kapcsolat koncertet; utóbbi 2011-es sztárja egyelőre nem ismert, idén Rod Stewart énekelt mintegy 250 ezer ember előtt.
Egyelőre nincs pontos időpontokhoz kötve, de köztudott, hogy az Omega együttes 2011 szeptemberétől 2012 szeptemberéig jubileumi évvel ünnepli fennállása 50. évfordulóját. Annyi biztosnak látszik, hogy a legendás csapat még augusztus végén Omega Philharmony címmel tart szimfonikus koncertet a fővárosban. 2011-ben lesz 30 éves a jó ideje újra aktív KFT együttes, a progresszív rock és a korszerű komolyzene határain működő After Crying pedig a 25-iket tölti be. Még nem dőlt el, hogy a Crying sok kisebb koncerttel vagy kevesebb, de nagyobb szabású fellépéssel ünnepel.
kultura.hu