Monday, October 14, 2024
spot_img

Latest Posts

Komár László és zeneszerzője, Nagy Tibor díjat kapott a kiadótól

Életműdíjat kapott Komár László a Hungaroton kiadótól a magyar könnyűzenei életben betöltött kiemelkedő munkássága elismeréseként; a rock and roll énekes komponistája, Nagy Tibor zeneszerzői díjat vett át a hétfői ünnepélyes budapesti eseményen.

    Komár László, aki hétfőn töltötte be 67. életévét, az elmúlt harminc évben tizennyolc szólóalbumot készített. Legújabb korongja Nagylemez címmel a napokban jelent meg, ezen – hat új szám mellett – azokból a dalokból szerepel válogatás, amelyeket az elmúlt évtizedekben Nagy Tibor írt számára.
“1974-ben találkoztam először Nagy Tiborral, akkor még a Sprint együttes énekese voltam. Első közös munkánk érdekes módon nem egy rock and roll volt, hanem egy country-dal, a Postakocsi. 1981 óta 18 lemezem jelent meg, ezeken 250 dalom szerepel, közülük 50 zenéjét Nagy Tibor írta” – idézte fel Komár László.
Nagy Tibor arról beszélt, hogy Komár László igazi karizmatikus művész, és ezt tükrözi a Nagylemez című új kiadványuk is, amely egyfajta összegzés. A lemezen olyan slágerek szerepelnek, mint a már említett Postakocsi, a Halványkék szemek, a Fehér Hold, a No Miss vagy a Táncoló fekete lakkcipők. (Nagy Tibor az évek során dalokat írt még mások mellett a Bon-Bon, Horváth Charlie, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári és Máté Péter számára is.)
Az énekest levélben köszöntötte Tarlós István főpolgármester. Az ünnepségen felolvasott sorokból kiderült: Tarlós István szerint Komár népszerűsége a politikusok számára irigylésre méltó. A főpolgármester felidézte: közös ügyük volt, hogy az 1956-os forradalmat támogató Elvis Presley-ről közterületet nevezzenek el Budapesten és ez az idén végre megvalósult.
Komár Lászlónak az Ország Tortája mestercukrásza, Zila László készített születésnapi tortát.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.