Válogatáslemezt készített harmincadik születésnapjára a KFT együttes, amely december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában ufóshow-val ünnepli a jubileumot; a “csomag” harmadik eleme, egy könyv ezen a koncerten lesz először elérhető. A zenekar tagjai próbahelyükön meséltek az MTI-nek arról, mi volt és mi lesz.
“A KFT korábban soha nem szerepelt óriásplakátokon, úgyhogy éppen ideje volt, harminc év szűrlete ez” – fogalmazott Laár András gitáros-énekes a december 28-i Aréna-koncertet beharangozó, a zenekar történetében példátlanul masszív médiakampány kapcsán.
Mint felidézte, a KFT 15. születésnapján, 1996 októberében a Budapest Sportcsarnokban 16 ezer néző előtt játszott, ez volt a zenekar történetében a legnagyobb közönség Magyarországon. Hozzátette ugyanakkor, hogy 1986 őszén a Los Angeles-i Street Scene Festivalon több tízezer ember előtt léphettek fel – éppen a világhírű UB40 után. (A technikai újításokra mindig kész együttes 1996-os BS-koncertjének címe Bál az Interneten volt: a zenekar az internet segítségével élőben adott elő egy dalt a Dublinban tartózkodó Hazel O’Connor brit énekesnővel.)
Bár a KFT már 1980-ban megalakult, 1981 tavaszán adta első koncertjét, ugyanabban az évben a táncdalfesztiválon aratott sikert Bábu vagy című dalával. A zenekar napjainkban is az eredeti felállásban működik, dalaikra ma is a fanyar humor, a meglepő zenei megoldások jellemzőek. A 2008-ban megjelent A bábu visszavág volt a KFT 11. stúdióalbuma.
“Ez egy baráti alapon szerveződött együttes, amely akkor működött, amikor megvolt a tökéletes összhang, nemcsak zenei értelemben, hanem emberileg is. Amikor kicsit belefáradtunk egymásba, akkor szünetelt a KFT” – fogalmazott Bornai Tibor billentyűs, énekes. Hozzátette: üzletileg a KFT sohasem volt igazán sikeres, de nem is az volt a szempont, megéri-e ezt anyagilag csinálni.
II. Lengyelfi Miklós basszusgitáros felidézte, hogy amikor 1980-ban bekerült a KFT-be, éppen abba akarta hagyni a zenélést, mert a családja nem tudott megélni belőle.
“A többiekben is hihetetlen akarás, energia volt akkoriban, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy viszonylag gyorsan felhívjuk magunkra a figyelmet. Persze most már mindenkinek megvan a saját élete, a körülmények is nyugodtabbak; a tiszta erőből akarást az élvezeti állapot váltotta fel. Most a harminc év energiáiból táplálkozunk” – fejtette ki.
Hozzátette ugyanakkor, hogy számukra egy Aréna-koncert mindenképpen egyfajta csúcspontot jelent.
Laár András kitért arra, hogy bár az Aréna-koncerten vadonatúj számot nem fognak játszani, lesznek nagyon régen született dalok, valamint olyan is, amelyet élőben eddig csak kétszer adtak elő. “A műsorba nyilván elsősorban azokat a dalokat válogattuk be, amelyek egyrészt a közönség, másrészt a zenekar kedvencei” – mondta Laár.
Márton András dobos ezzel kapcsolatban kifejtette: tervezték, hogy friss szerzeményekkel is előállnak, de végül ezt elvetették, ugyanakkor szó van róla, hogy jövőre esetleg egy új stúdióalbumot készítenek. Hozzátette: az egyik napilappal együtt terjesztett, már kapható tízszámos válogatáslemez egyfajta ízelítő a koncertből.
A KFT előtt Sárközy Fanni lép színpadra december 28-án: az énekesnő, zongorista az együttes néhány ismert dalát adja elő. A koncert ufóshow elnevezése kapcsán Laár András azt mondta, a KFT-nek ugyan van néhány űrtémájú dala, de az est nem elsősorban ezekre épül, hanem a hangulatra, a körítésre, a látványra; az ufók inkább különböző asszociációs szálakon lesznek bekapcsolva ebbe. Az est várhatóan továbbviszi azt a korábban meglebegtetett kérdést is, amely szerint a zenekar tagjai nem földi lények, hanem prokopok, akik a Betelgeuse csillagról érkeztek a bolygónkra.
Az Arénában lesz egy Magyarországon ritkaságszámba menő, 50 méter széles kivetítő, láthat a közönség pomponlányokat, afrikai művészeket, abszurd jeleneteket, és a KFT tagjai lézerhárfán is játszanak. Utóbbiról Márton András azt mondta, a lézerfények haladását kezükkel, ujjukkal “akadályozzák”, és ez kelt hangot, amelyet egyfajta technika alkalmazásával tudnak variálni.
Először a december 28-i koncerten lesz kapható a KFT három évtizedét szubjektíven, Bornai Tibor látószögén keresztül bemutató könyv.
“Korlátolt felelősséggel lesz a címe, amely egyrészt a zenekarra utal, másrészt arra, hogy ez csak egy nézőpont a négy közül. Ez az én történetem, amelyben a fejezetcímeket az évszámok helyettesítik. Már a nyolcvanas évek közepén elkezdtem írni, mi történik velünk, mert azt gondoltam, ha nem jegyzem le, el fogom felejteni” – mesélte a szerző.
MTI