Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített: egy ballada rapszövegét Ganxsta Zoleenak, a hangzást – többek közt – Jamie Winchesternek köszönhetik, a népzenei vonalat pedig Pál István “Szalonna” erősíti. Felkerült a lemezre a nagy sikert aratott karácsonyi dal, a Pesti Mese is, amelynek női énekese Vincze-Fekete Vera (Copy-Con), harmonikása Smuk Gábor (Mydros). Az új dalokra egy lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban.
A Firkin negyedik éve pezsdíti fel a zenei életet: az elmúlt két évben több mint 200 koncertet adtak, felléptek klub-koncerteken és az ország legnagyobb fesztiváljain és az egész estés Ír KocsmaSókon szórakoztatták egyre növekvő rajongótáborukat. – A FIRKIN zenekar életem legnagyobb munkája és kalandja. Magam sem hittem, hogy három év alatt ekkora sikert és elismerést érhet el itthon és külföldön a csapat. Magyar közönségünknek köszönhetjük az első lépések biztonságát, amiért nagyon hálásak vagyunk: ezért írtunk magyar nyelvű dalokat a 3. nagylemezre, újrahangszereltük és megpaprikáztuk magyar szöveggel eddigi lemezeink slágereit – nyilatkozta az elmúlt évek sikeréről és az új albumról Péter János, a zenekar fuvolása.
Első lemezük Firkinful Of Beer címmel 2009 májusában jelent meg és aranylemez lett. Az album címadó dala helyett kapott a Sony Music lemezkiadó World Music from Hungary – Világzene Itthonról 2 válogatáslemezén és felkerült Németországban – a világ legjobb ír zenekarai közé – az Almost St. Patrick’s Day válogatáslemezre. A FIRKINIZING TOUR keretein belül 2012-re a zenekar már számos meghívással büszkélkedhet Németországban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Csehországban. Amerikától Németországon keresztül Ausztráliáig játsszák dalaikat a rádiók, sőt Kanadában még toplistát is vezettek három hónapig.
A Lemezbemutató koncerten a zenészbarátok is fellépnek majd, jelesül Jamie Winchester, Pál István “Szalonna”, Turáni Csongor (MÉZ), de még sok meglepetéssel készül a banda a velük ünneplő rajongók számára.
kultura.hu