Szívből szeretni
Az első mulatós duettalbum
A Dancs Market Records kiadónál megjelent az első magyarországi-erdélyi közös mulatós produkció, a Szívből szeretni című duettalbum.
A Jolly-t különösebben nem kell bemutatni, hiszen minden dala sláger, valamenyi albuma nagy siker, állandó szereplője a magyar tv-csatornák szórakoztató műsorainak.
Az újdonság, partnere egy fiatal sepsiszentgyörgyi zenész ROBI, akit szükebb körökben igényes muzsikájáról, szép baritonhangjáról tartanak számon. A tehetséges fiú kiskorától a billentyűk szerelmese, allandóan képzi magát, még most is ének- és hangszer-órákra jár és minden szabadidejét azzal tölti, hogy új számokat tanuljon meg. Jolly-nak mindig is nagy tisztelője volt és történt, hogy a tavaly szülinapi meglepetésként meghívta vendégeinek a magyar mulatós sztárt.
A fellépésből közös éneklés majd barátság lett, amelyet több Jolly-Robi fellépés követett. Ezután a kiváló zeneszerzőként is számon tartott Jolly, az erdélyi srác hangi adottságainak megfelelő dalokat kezdett komponálni, ezeket rögzítették és itt van egy rendkivül sikergyanús mulatósalbum vadiúj számokkal és egy olyan lírai, de rendkivül bulis töltettel, amelynek reméljük, hogy lesz még folytatása.
1. Nem sírok többé már utánnad (Tarcsi Zoltán)
2. Barna szeme… (Tarcsi Zoltán, Huszti Róbert)
3.Ez a kislány nem hozzám való (Tarcsi Zoltán)
4.Hozd vissza a bldogságom (Tarcsi Zoltán)
5. Icipici szívem (Tarcsi Zoltán)
6.Még egyszer megpróbálok boldog ember lenni (Tarcsi Zoltán)
7.Rózsa-Rózsa (Tarcsi Zoltán)
8.Boldogság gyere haza Ismeretlen szerző (Tradiţional)
9.De jó kedvet csinálok (Tarcsi Zoltán, Huszti Róbert)
10. Éjszakázó ember vagyok (Tarcsi Zoltán, Huszti Róbert)
11.Úgy szeretlek-úgy imádlak (Tarcsi Zoltán)
12.Hogy tudnálak elfeledni téged (Huszti Róbert)
13.Szívem minden dobbanása (Tarcsi Zoltán) 14.Szerelmes lettem beléd (Huszti Róbert)