Saturday, September 23, 2023
spot_img

Latest Posts

Január végén újra koncertezik a Napoleon Boulevard – Most álltak össze a csillagok?

Húsz éve már annak, hogy utolsó koncertjét adta a Napoleon Boulevard. A sikeres zenekar tagjai úgy döntöttek, újra összeállnak és felidézik a régmúltat.
Nem felhőtlenül boldogok a Napoleon Boulevard tagjai. Hiába léphetnek újra színpadra korábban sikeres zenekarukkal, egy tag hiányozni fog közülük. A még a Solarissal kezdő gitáros, Cziglán István 1998-ban elhunyt, a színpadon így csak öten lesznek az eredeti felállásból.
Az együttes énekesnője, Vincze Lilla azt mondja, vegyes érzelmek kavarognak benne a január végi koncert kapcsán. Ilyenkor jobban eszébe jut az elmúlt 25 év, amiben szerinte több lehetőséget hagytak kihasználatlanul.
– Ha akkor bölcsebbek vagyunk, hagyunk magunk után egy kicsi szünetet, majd folytatjuk. Mikor megtörtént a változás, abbahagytuk és csak most kezdtük újra, mikor az ember leltározik az életének minden területén. A zenekar mindenkiben egy kormeghatározó volt, nem akarom magunkat túl dicsérni, de a ’80-as évekhez tartozott mindenkinél – mondta a még mindig csinos énekesnő.
Arra a kérdésre, hogy miért kellett a búcsú óta két évtizednek eltelnie ő sem tudott pontos választ adni.
– Ezeket nem tudjuk befolyásolni. Most ért meg bennünk, és Tereh István vállalta a koncert menedzselését. Czigi halála nagy törés volt a zenekar életében. Most álltak össze a csillagok – tette hozzá Lilla.
A zenészek a szünet alatt sem távolodtak el a zenétől. Lilla szólókarrierjét egyengette (Angyalnak, Madárnak… című lemeze tavaly jelent meg), de a többiek is folyamatosan zenéltek.
Az újraegyesült Napoleon Boulevard novemberben kezdte a próbákat, és októberben megjelent  Best Of lemez után készül egy új stúdió album is.
A közönség várhatóan nem kizárólag azzal a stílussal találkozik majd, mint amit ’80-as években hallott. Az együttes énekesnője szerint a régi dalokat is modern köntösben mutatják be.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.