Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Intim Torna Illegál: Cirkusz

A Kistehén Tánczenekar felbomlásához személyes és művészi ellentétek vezettek, a zenekar azonban nem szívódott fel teljesen, mindössze arról van szó, hogy a tagok két különböző irányba indultak el. A karizmatikus frontember, Kollár-Klemencz László a Kistehén zenekarban folytatja poptevékenységét, míg a zenekar másik négy tagja Intim Torna Illegál néven alapított új formációt

Tavaly már kaptunk ízelítőt a négyszámos Hipnotizőr király EP-n abból, hogy az ITI világa nem sokban különbözik majd attól, amit korábban a fiúktól megszokhattunk. Az össznépi mulatozásba hívó ska, reggae, cigányzene és rock elemekből épülő, Gogol Bordello-féle balkáni és Manu Chao-féle latinos vérmérsékletű dalok jól működnek a koncerteken, most viszont az a kérdés, hogy a nappalikba, gépjárművekbe is képesek-e becsempészni a buli-hangulatot.
Figyelem, spoiler következik! A válasz ugyanis: igen. A dalok lüktetése, lendülete a kanapén ülve is meglegyinti az embert, és nem csak a szerzeményekről, hanem a négyes tagjairól is elmondható, hogy lendületben vannak: tizennégy számot pakoltak fel a több mint ötven perces lemezre, melyek közül négyet már hallhattunk korábban a minialbumon.
A lemeznek egyébként semmi köze a cirkusz világához, talán csak az Igyunk meg mindent című nótában kerül elő egy kis varietés hangulat a zongorának köszönhetően, ami nem mellesleg sokkal jobb zárószám lett volna, mint az utolsó Valami kell, amit simán elszórhattak volna az első félidőben. Az új darabok közül a slágeres Mit gondol, a punkos lendülettel nyomott Test vagyok vagy a Kispál és a Borzot eszünkbe juttató Ha belehalna érdemel említést – ez utóbbiból kiderül, hogy ha a dorbézolást félretéve picit belassul az együttes, akkor rögtön megvillan az alter rock váz a duhaj külső alatt.
Összességében elmondható, hogy az ITI az élet szépségét próbálja megfogni olyan apró örömforrások segítségével, mint egy bicikli (Kedvenc mindenem a biciklim), vagy a szabadságvágyról beszél hétköznapi nyelven (Albérletem). A szövegek sokszor szimpatikusan gyermetegek, máskor viszont elvont, értelmetlen szóvirágokat kapunk, ez pedig egy idő után fárasztóvá válik. Azt például nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy nagyobb tömeg együtt kántálja majd, hogy “mikrobák, kiáltsatok”, vagy hogy “vágjál lyukat a kádba”.
Ezt leszámítva egy igen kellemes kis nagylemezt szállítottak a debütáló ismerősök.

est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.